Lőj az ördögre! – Bornai regénye a nyolcvanas évekről

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bornai, becsületes nevén Dráni viszont fantasztikus tehetséggel van megáldva. Bármi rosszból képes jót csinálni nekünk. Első regényében ezt teszi a szocializmus utolsó évtizedével, a nyolcvanas évekkel. A korral, ami minden volt, csak nem jó. A könyv azonban, amit Bornai írt róla, nagyon jó. Figyeld csak!

„ Az élet dolgait még nem látta át, de annyit már kifigyelt, hogy anyának roppant hasznos gyakorlati meglátásai vannak. Annak idején is, amikor az óvoda középső csoportjában egy nap azzal állt elő, megbeszélte csoporttársával, Szellősi Ágival, hogy összeházasodnak, anya gyakorlatias szempontjai józanították ki.

– Szóval megbeszéltétek... – mosolygott anya.
– Meg – Mihály nem értette, mi ezen a mosolyognivaló.
– Hol fogtok lakni? – érdeklődött anya.
– Hát itt... – vonta meg a vállát Mihály, és körülnézett, mintha most látná először a lakást.
– Ez már így is egy társbérlet – csóválta a fejét anya.
– Jók leszünk – érvelt Mihály, mert még mindig úgy látta, a dolog kivitelezhető.
– És miből fogtok élni?
– Az Áginak van hetven forintja, és nekem is van harminc, még a húsvéti locsolkodásból.
– Aha... és az Ágiéknál már tudják?
– Ő is ma mondja meg...

Mihály szívét lassan körbefolyta az aggodalom. Érezte, ebből a házasságból nem lesz semmi. Legalábbis a közeljövőben nem. Ha anya elkezd valamit kivesézni, előbb-utóbb rátalál a gyenge pontokra, ahol a terv még nincs teljesen kidolgozva, és akkor fuccs az egésznek. Anyának nagy tehetsége a vesézés.” 

Egy bélással körbetelefonálható volt a világ

Bornai könyvében megidézőnek a nyolcvanas évek ifjúságának kedvenc helyszínei, a BS és a KEK. Három gyermekkori barát. Gábor ígéretes zenész, aki pontosan tudja, mit akar elérni az életben – sikert és pénzt. Mihály kötelességtudó és szófogadó, sokáig bizonytalanul mozog világban, és csodálja barátja céltudatosságát és elszántságát. Neki leginkább a töprengéshez van tehetsége. Életre kelnek a Nagyvárad téri vöröstéglás ház lakói. Föltűnik még az Asztalos János park, amelynek titkos dohányzóhelyén – pont, mint az ifjonc Bornai – a két főhős, Gábor és Mihály is békében füstölhetett, közben megálmodta a jövőt.

S, hogy az elválaszthatatlan jó barátok közül vajon melyik Bornai? A szerző nyilvánosan bevallotta, hogy testvériesen elosztotta magát a két fiú között. Olyan, aki szívből él, ezért az élből szív. A szövetség harmadik tagja kettejük gyerekkori szerelme, Szilvi. Hármuk sorsát persze átszövi a politika. Mihálynak a pokolba kell alámerülnie, hogy megtalálja saját útját. Gábor mindent megkap, amit akar, elnyeri Szilvit is. A sikert azonban drágán mérik; van, aki a lelkével, és van, aki az életével fizet érte. Történik mindez a kádárizmus Magyarországán, pontosabban Budapestjén, ahol egy Villányi úti telefonfülkéből két forinttal körbe lehet telefonálni az egész világot. A beszervezők és beszervezettek világában, ahol a legjobb barát is bármikor árulóvá válhat. A regény azonban több, mint kordokumentum. Remek olvasnivaló. 
 

Bornai Tibor a magyar könnyűzene emblematikus alakja. A KFT zenekar alapító tagja, zeneszerző, dalszövegíró. Közel harmincéves pályafutása során 2002-ben elnyerte az ARTISJUS „Az év szövegírója” díját, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét adományozták neki. Számos nagylemez és színházi produkció áll a háta mögött.


Bornai Tibor: Lőj az ördögre!

kiadó: Jaffa
ára: 2940 Ft

Távolban a moszkvai Sherlock Holmes

Részint alkat kérdése, hogy szeretjük-e az orosz irodalmat vagy sem, másrészt viszont nem árt néha beleszagolni az új irányzatokba, történetesen a krimi műfajába. Az új orosz bestsellerről csak jót vagy semmit!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.