Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A zene, a passzív zenehallgatáson túl, először középiskolás koromban talált meg, amikor saját indíttatásból elkezdtem gitározni, majd egy középiskolai zenekarban játszani. Persze ez semmi komoly nem volt, alig volt több az akkoriban szokásos "tudsz három akkordot, alapíts zenekart" lendületnél – meséli László Sándor.
- A következő fontosabb állomás akkor érkezett el az életemben, amikor egy akkoriban népszerű „Ki Mit Tud?”-ot is nyert zenekar keresett meg. Ez volt a dél-amerikai, andoki népzenét játszó Los Andinos együttes. Ez nagyon intenzív időszak volt, évi 150-180 koncerttel folyamatosan úton voltunk. Egyik városból a másikba; mikrobusz, benzinkutak, művelődési házak... Aztán személyi problémák miatt kettévált a zenekar és megalakítottunk egy másik, hasonló zenét játszó együttest, de ez már csak munka mellet, hobbiból működött.
Ebben a zenekarban játszó egyik barátom fejéből pattant ki a későbbi Fonó Budai Zeneház és a lemezkiadó, a Fonó Records ötlete, ami aztán 1995-ben meg is valósult. Ott majd 10 évet húztam le különböző pozíciókban, ebből 5 évet voltam a kiadó igazgatója, majd ezzel párhuzamosan 2 évet a Zeneház vezetője is.
2004-ben aztán nehéz elhatározással megváltam a Fonótól és megalapítottam első saját kulturális vállalkozásomat, a Pódium Produkciót, amely már több jazz koncertet is szervezett a MÜPA-ban, valamint jazz fesztiválokat is, de olyan előadókat, produkciókat is elhoztunk külföldről és tettük Magyarországon népszerűvé, mint például a Yamato, a Harlem Globetrotters, vagy a Disney on Ice produkciók. Végül következett a Pannon Produkció - már idén. A tevékenység és a cél hasonló: színvonalas külföldi produkciók bemutatása, „promótálása” Magyarországon. Ez a mostani, december 9-i Aba Taano koncert a Kongresszusi Központban, ennek a kezdete. Tavaszra több jelentős produkcióval készülünk.
Úgy tudom, magyar zenék külföldi bemutatásával is foglalkozol.
Ez a másik alaptevékenység. Magyar zenéket segítünk külföldön. Egyelőre egy állandó zenekar van, a Parno Graszt, akiket menedzselünk, ők már most rendkívül népszerűek külföldön. Éppen nemrégen tértek haza sikeres, másfél hónapos Egyesült Államokbeli turnéról, valamint októberben sikerrel szerepeltek a világ legjelentősebb világzenei vásárán Koppenhágában, a WOMEX-en. Jelenleg Hollandiában vannak egy kéthetes színházi turnén. Rajtuk kívül esetileg más, hasonló műfajú zenekaroknak is szervezünk koncerteket, turnékat.
Mi jellemzi a hazai és külföldi zenei piacot?
Mindenféleképpen a kettősség. Egyrészt haldoklik a lemezpiac. A CD, mint zenei formátum meghalt és egyelőre mindenki keresi azt a médiumot, ami kiválthatja ezt.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez nem egy újabb fizikai formátum lesz, hanem ennek színtere a világhálóra költözik. Azonban ez teljesen másfajta gondolkodást, stratégiát, hozzáállást, üzleti modellt követel meg. Nagyon izgalmas átmeneti időszak szem- és fültanúi vagyunk. Mindenki keresi az utat, merre, hogyan tovább. Egyre több előadó ingyenes letöltésre teszi fel hanganyagát az Internetre.
Ma hangfelvételt a legnagyobb nevek kivételével szinte mindenki promóciós és nem üzleti céllal készít. Mindenki a koncertezésből él, ami viszont szerintem jobban megy, mint 5-10 évvel ezelőtt, hiszen sokkal több színtér van, sokkal több hely, fesztivál, rendezvény, ahol fel lehet lépni. A 70-es 80-as évekre volt jellemző Magyarországon, hogy a zenekarok koncertezésből éltek, hiszen a "hanglemezgyár" nevetséges összegeket fizetett ki egy-egy hangfelvétel után. Aztán a rendszerváltással megfordult a trend. A koncertezés lehetőségei beszűkültek, megjelentek a nagy nemzetközi lemezkiadók a piacon és ezzel párhuzamosan izgalmas kis független kiadó kezdtek alakulni. Ilyen volt a Fonó is. Virágzott a „lemezbiznisz”, az előadók többsége abból élt, hogy lemezeket adott ki. Most jelen pillanatban annak vagyunk tanúi, hogy a lemezpiac összedőlése okán minden visszarendeződött és megint a koncertezés a fő bevételi forrás. Ha a művészeti oldalát nézzük a dolognak, akkor nekem az a személyes benyomásom, hogy kevesebb új, izgalmas, innovatív produkció keletkezik ma Magyarországon.
Mennyire eladható itthon és külföldön a réteg zene?
Szerintem, ha valami eladható külföldön, az feltétlenül csak a „rétegzene”, olyan, ami egyedi. Magyarországról nyilván csak olyan zenét érdemes és lehet „exportálni”, az számíthat érdeklődésre, ami kinn nem található meg, ami csak ránk jellemző, mert kizárólag ebben a kulturális közegben születhetett meg, ami unikális.
Ez a népzene, világzene, etno zene, jazz. A mainstream mindenhol hasonló.
Mi a kedvenc zenei stílusod?
Én az etnikus gyökerű zenéket szeretem, a világzenét, a jazz-nek azt az ágát, ami népzenét használja alapként, viszonyulási pontként.
Hogy ismerkedtél meg az Aba Taano együttessel?
Az Aba Taano-t egy spanyol fesztiválon láttam. Mindig is izgatott az a fajta muzsika, ami mindenféle eszköz nélkül megszólaltatható csupán az emberi hang segítségével. Azt hiszem, roppant izgalmas dolog, hogy öt kivételesen egyedi énekhang hogyan tudja elvarázsolni az erre fogékony embereket. Az a tény, hogy ők Ugandából jönnek még inkább érdekessé teszi őket. Hajlamosak vagyunk ugyanis egy egészként, európai arroganciával egységesen kezelni Afrikát, holott legalább annyira változatos kulturálisan, mint Európa. Engem mindig lenyűgöz a sokszínűség a különbözőség – ugyanakkor, mint mindenkit, engem is elborzaszt a kilátástalan szegénység, a reménytelenség, polgárháborúk.
Milyen zenei világot képviselnek ők?
Nagyon érdekes világ ez. Egyrészt ősi, hiszen a dallamok többsége régi ugandai énekek, viszont ezek modern, változatos módon vannak feldolgozva. Műfajok teljes kavalkádja fordul elő a műsorban a gospeltől egészen a rap-ig. Az előadásmód könnyed, játékos, humoros. A budapesti előadásnak külön érdekessége lesz, hogy vendégként Caramel is fellép velük egy szám erejéig.
Az Aba Taano együttes magyarországi turnéja során két koncertet ad
• December 8. / Debrecen, Kölcsey Központ
• December 9. / Budapest, Budapesti Kongresszusi Központ
