Tarts szeretőt!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tehát a legfontosabb kérdések, amelyeket párunkkkal kapcsolatban feltehetünk: jó vele az ágyban? Eltart? Ő a legjobb barátom? Megértő társ, jó apa, szorgalmas férj? Melyik? Mindegyik? No nem, olyan nincs, hogy mindegyik. Ebben azért nagyjából egyetértünk. Ha azonban párunk nem elégíti ki minden igényünket, akkor mit csinálunk? Lemondunk róla? Dehogy. Megpróbáljuk máshol, mással kielégíttetni. Megcsaljuk, szeretőt tartunk, szeretővé leszünk. Felmérések szerint a tartós kapcsolatban élő nők és férfiak közel 50 százalékának volt már szeretője. A házasságok fele válással végződik, s ennek is leggyakoribb oka a külső kapcsolat.

Mert – ahogyan Popper Péter a Mesterkurzus-sorozat legújabb kötetében írja – az emberiség történelmének kezdete óta sikertelenül próbálja a férfi-női együttélés kérdéseit megoldani. Hogy mi a probléma a házassággal? Hát az, hogy egy kicsit túl sokáig tart. Ha valaki 26–28 éves korában megnősül vagy férjhez megy, akkor örök hűséget fogad, amely az elkövetkező, mondjuk, ötven évre szól. Épp ésszel elképzelhető, hogy soha többé nem fog megtetszeni neki senki? Nem kíván meg senkit? Hűséges lesz? Csak azért, mert az anyakönyvvezető előtt ezt ígérte?  Kevéssé valószínű. Persze az is lehet, hogy a kísértésnek ellenáll. De ez semmit sem jelent. Az ember megcsalhatja úgy is a másikat, hogy még csak meg sem csókol rajta kívül mást. Sőt! Ha, mondjuk, üzleti útra megy, és ott, néhány pohár kitűnő vörösbor után, egy holdfényes éjszakán ágyba bújik valakivel, s ennek a történetnek semmiféle folytatása nem lesz, nem követett el nagyobb csalást, mintha csak nagyon szerette volna megtenni ezt, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Előfordul ez? Igen. De valószínűbb, hogy jön majd valaki, akinek a szemében újra titokzatosak lehetünk. Valaki, aki – ahogyan C. Molnár Emma írja – nem lát nyöszörögve, nyugtalanul, lázasan, szorongva…

Aki volt már hasonló szituációban, jól ismeri a képletet: a társ előtt titkolózni kell, a szerető döntést vár tőlünk. Úgy érezzük, egyikükről se akarunk lemondani, miközben a helyzet egyre több fájdalmat okoz mindenkinek.
Vajon a pszichológia szerint milyen tényezők vezetnek a titkos harmadik felbukkanásához? Mitől függ, hogy a társ vagy a szerető mellett maradunk-e, s hogy a választás kiállja-e az idő próbáját? Meddig érdemes várni a tétovázó partner döntésére, s melyik az a lélektani pillanat, amikor akár érzelmeink ellenére is lépni kell? Helyreállítható-e még a bizalom egy szerelmiháromszög-história végeztével?
Megannyi fontos kérdés, amelyekre a válaszok sokszor életünk további irányát határozzák meg. Éppen ezért nagyon fontos, hogy képesek legyünk megtalálni a kimondatlan, talán mindhármunk számára rejtett motivációkat is. Ebben kívánnak segíteni a Mesterkurzus legújabb kötetének szerzői: Bácskai Júlia, C. Molnár Emma, Mester Dóra és Popper Péter.

Szeretők
Jaffa Kiadó, 2009
Ára: 1990 Ft

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.