Mondd, te megtennéd?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lars von Trier Dogville (2003) című filmje Nicole Kidmannel a főszerepben meglehetősen megosztotta a filmes szakmát és nem utolsósorban azokat, akiknek valójában készült: a nézőket. Kísérleti filmnek készült, amely a film és a színház vékony mezsgyéjén araszol, felrúgva minden eddigi filmes szabályt. A film kapcsán ezt írta a dán rendező: „Meghallgattam Kocsma Jenny dalát Brecht és Weill Koldusoperájából. Csodálatos volt, és van benne egy bosszútéma, amely nagyon tetszett nekem. A filmnek egy izolált helyen kellett játszódnia, mivel Kocsma Jenny története egy elszigetelt városban játszódik. Úgy döntöttem, hogy Dogville-t a Sziklás-hegységbe helyezem, mivel ha az ember sosem járt ott, fantasztikusan hangzik a neve, hiszen melyik hegy nem sziklás?! Vagy ez azt jelenti, hogy ez a hegység különösen sziklás? A név pont úgy hangzik, mintha tündérmeséből lépett volna elő. Aztán azt is elhatároztam, hogy a gazdasági válság idejére teszem a történetet, mivel szerintem az biztosíthatná a megfelelő atmoszférát. (…) Bizonyos fokig inspirált Bertolt Brecht nagyon egyszerű, szinte lecsupaszított színháza. Az én elméletem szerint nagyon gyorsan el lehet felejteni, hogy a filmben nincsenek igazi házak… Ez teszi lehetővé, hogy kitaláljunk egy várost, de ami még fontosabb, hogy az emberekre fókuszáljunk.”

Anger Zsolt a Bárka Színházban most e kultfilm feltámasztásaként színdarabban összegezte gondolatait, legfőképpen kérdéseit. A történet szerint egy fiatal, finom nő érkezik egy isten háta mögötti helyre. Menekül valaki vagy valami elől. A fejére kitűzött vérdíj ellenében a munkáját ajánlja fel. Azt mondják, csupa jóravaló, becsületes ember lakik itt. Csakhogy az ottaniak idővel tudomást szereznek Grace múltjának kényesebb pillanatairól, így egyre többet követelenek a nőtől, már-már rabszolgájukká teszik. Persze, ha ezt Grace hagyná, ha egy napon nem okozna meglepetéseket a „jóravaló” emebereknek.

A Bárka új előadásában a rendező annyiféle húsba markoló kérdést tesz fel, amelyekre az ember nem is számít. Ezt kérdezi például:
„Melyik vagy? Dogville vagy Grace? Akarod-e tudni? Mered-e tudni? Megérdemled, amit kapsz a végén? Akár Grace vagy, akár Dogville? Azt hiszed, hogy te egyik se vagy? Mersz röhögni, amikor kurvára fáj? Hiányzik a menedék, amit a film nyújtott neked valaha azzal, hogy Lars von Trier a földgolyó átellenes oldalára helyezte a történetet, nyolcvan évvel ezelőttre? Láttad egyáltalán, vagy te is mindig mindennel kevered? Mered-e azt mondani a bűnre, hogy nem, mikor azt mindenki erénynek nevezi? Mered-e?! Egyáltalán eszedbe jut-e? Vannak-e törvények, amelyek nincsenek leírva? Vajon le kell-e írni egyáltalán? Ettél-e húst éhedben kutya elől a csontról? Ennél-e? Van-e vágy, melyet le lehet küzdeni? Vajon le kell-e egyáltalán? Ha leküzdöd, mit vársz cserébe? Voltál-e már láncon? Raktál-e láncot valaki nyakára?…”
Szóval azt mondanám, erre a darabra érdemes lelkileg jó alaposan felkészülni. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell…


Dogville – nyilvános főpróba
2009. 05. 14., 19.00 h
Bemutató: 2009. 05. 15.; további előadás: 2009. 05. 16.
Helyszín: Bárka Színház, Vívóterem
1082 Budapest, Üllői út 82.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.