Alec Baldwin milliókkal támogatja a kultúrát

Olvasási idő kb. 1 perc

Az amerikai színész az utóbbi pár hétben 1,5 millió dollárt folyósított kulturális célokra: többek közt a New York-i Filharmonikusokat és egy színtársulatot támogatott.

Alec Baldwin színész a hírek szerint eddig is nagyon gáláns volt, ha adakozásra került a sor, az utóbbi hetekben viszont határozottan nyitott a kultúra felé: rögtön 1 millió dollárral járult hozzá a New York-i Filharmonikusok és félmillióval a Roundabout Theatre Company elnevezésű társulat munkájához – adta hírül az Ecorazzi.

A színész egyébként előszeretettel fordítja jótékony célokra a reklámszerepléseiből befolyt összegeket, ami szerinte mindkét fél számára kész nyereség. „Amikor 2009-ben leforgattuk a Hulu-reklámot, az érte kapott teljes összeget az egyetememnek, a New York University-nek adtam” – nyilatkozta a Wall Street Journalnak. Elmondta: bár jómódú, a bankszámlája paraméterei korántsem közelítik meg például Warren Buffet-ét vagy Bill Gates-ét. Nagy álma viszont, hogy azért rendelkezhessen ekkora összegekkel, hogy segíthessen vele. Szerinte az adakozásra most sokkal nagyobb szükség van, mint korábban bármikor, ezért minden lehetőséget megragad, hogy jótékonykodhasson.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.