Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Greta Garbo, aki nem viszonozta a diktátor rajongását.
Minden idők legtitokzatosabb filmcsillaga, a „svéd szfinxnek” becézett Greta Garbo a jéghideg szépség megtestesítője volt. Magánéletéről – melyet foggal-körömmel védett – már életében legendák keltek szárnyra, híresen visszahúzódó, introvertált személyisége látszólag ellentétben állt a mozisztárokat körülvevő felhajtással és csillogással. Divatikonként is stílust teremtett: róla nevezték el a magas nyakú pulóvert.
A színésznő Greta Louisa Gustaffson néven született Stockholm szegénynegyedében 1905. szeptember 18-án. Három testvér közül a legfiatalabbként látta meg a napvilágot, egy bátyja és egy nővére volt. Tizenhárom évesen veszítette el édesapját, ekkor kénytelen volt otthagyni az iskolát és munkát vállalni. Egy borbélyüzletben szappanozta a vendégeket, később kalaposlány lett egy áruházban. Ismerősei visszaemlékezései szerint a magába forduló, álmodozó természetű lány már ekkoriban eldöntötte, hogy színésznő szeretne lenni, mert az elegáns és előkelő szépségére hamar felfigyeltek, szűkös fizetését modellkedéssel egészítette ki. Tizenöt évesen szerepet kapott egy reklámfilmben, ahol azt kellett bemutatnia, milyen a rossz öltözködés. Ugyanebben az évben megkapta első filmszerepét egy rövid burleszkben.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
1922-ben a stockholmi Királyi Drámai Színház színinövendéke lett. Tehetségére felfigyelt a korszak legismertebb svéd rendezője, Mauritz Stiller, aki szerepet adott neki a Selma Lagerlöf regényéből készült Gösta Berling című filmjében. Stiller pártfogásába vette a fiatal színésznőt, színjátszási és imázstanácsokkal látta el, mentora és menedzsere lett. Tőle kapta a Greta Garbo művésznevet is, mely egyes állítások szerint Bethlen Gábor erdélyi fejedelem keresztneve nyomán született. Stiller 1925-ben magával vitte protezsáltját Hollywoodba, ahol a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió szerződtette. Az MGM főnökét, Louis B. Mayert azonnal megragadta a svéd színésznő kisugárzása, de a külsejével nem volt elégedett, ezért alapos „tatarozásnak” vetette alá. A ducinak titulált Garbót fogyókúrára kötelezték, fogsorát kiegyenesítették, szemöldökét kiszedették és angol nyelvleckékre is beíratták.
A filmmogul megérzése helyesnek bizonyult: hollywoodi debütálása után nem sokkal Garbo már a némafilmkorszak legnagyobb sztárjainak sorába emelkedett. Tragikus sorsú hősnőket alakított, imázsának része lett a hallgatag, rideg végzet asszonya, a vamp szerepköre, melyre a filmvásznon kívül is ráerősített. Sohasem válaszolt rajongói levelekre, nem adott autogramot, nem volt hajlandó interjúkérdésekre válaszolni. Megtiltotta, hogy látogatók vagy a stúdió fejesei jelen legyenek a jeleneteinek forgatásán. A közelképek felvételekor fekete táblákkal bástyázta körül magát, hogy a stábtagok és a statiszták ne láthassák.
A moziközönség ridegsége és furcsaságai ellenére is bálványozta Garbót. Legnagyobb némafilmes sikereit John Gilbert oldalán aratta (Az asszony és az ördög (1926), Karenina Anna (1927)), aki háromszor is megkérte a kezét, de mindhárom alkalommal kosarat kapott. Garbo állítólag azzal utasította vissza, hogy „a házasság szó szörnyen rosszul hangzik”.
A hangosfilm megjelenésével a producerek attól tartottak, hogy a vaskos svéd akcentussal beszélő és mély orgánummal rendelkező Garbo karrierje (számos kollégájáéhoz hasonlóan) megbicsaklik. A színésznő azonban rácáfolt a kétkedőkre. Első hangosfilmjét, a Eugene O’Neill drámája nyomán készült Anna Christie-t (1930), melyben egy cinikus, gyönyörű exprostituáltat játszott, a stúdió frappánsan a Garbo beszél! szlogennel reklámozta, és a film kasszasiker lett, sőt Garbót Oscar-díjra jelölték (a díjátadókra egyébként sohasem ment el, még akkor sem, amikor életműdíjat kapott).
Ezt követte a Mata Hari (1931), melyben a legendás kémnő szerepét alakította, majd legemlékezetesebb filmje, a titokzatos 17. századi svéd uralkodóról szóló Krisztina királynő (1933). Híressé vált „királynői járása”, melyet állítólag úgy ért el, hogy a forgatáson is otthoni papucsát viselte. Hangosfilmen is eljátszotta Anna Kareninát (1935), George Cukor rendezésében pedig A kaméliás hölgy (1936) címszerepében aratott sikert.
1939-ben Ernst Lubitsch rendező Garbóra bízta Lengyel Menyhért komédiája, a Ninocska filmadaptációjának címszerepét. Első vígjátéki szerepében Garbo egy rideg szovjet komisszárnőt játszott, aki párizsi tartózkodása alatt az élet örömeit élvező asszonnyá változik. A filmet a Garbo nevet! szlogennel reklámozták, utalva a meglepő szerepváltásra. Két évvel később újfent vígjátékban vállalt szerepet: a Cukor rendezte A kétarcú nő azonban súlyos bukás lett, egyben tönkretette Garbo addig felépített imázsát. A harminchat éves színésznő ekkor úgy döntött, bizonytalan időre visszavonul a filmezéstől. Bár később tervben volt, hogy Korda Sándor producer kezei alatt elkészíti Csehov Cseresznyéskertjének filmváltozatát, a projektből végül semmi sem lett, Garbo pedig soha többet nem állt kamera elé.
Ismerőseinek állítólag azt mondta: „Ne kérdezzetek a filmjeimről, arról pedig végképp nem, miért hagytam ott Hollywoodot!”. Visszavonulását követően New Yorkban élt egy hétszobás lakásban, távol a rivaldafénytől. Kevés barátja volt, szabadidejében galériákba járt és műgyűjtéssel foglalkozott. Számos értékes remekmű volt a birtokában, többek között három Renoir-festményt is megvásárolt. Naponta több kilométert sétált, szívesen járta álruhában (férfikabátban, napszemüvegben) Manhattan utcáit, ahol előszeretettel figyelte meg az embereket. Amikor valaki véletlenül felismerte és autogramot kért tőle, szó nélkül faképnél hagyta az illetőt. Leghűségesebb társa német juhászkutyája volt. Imádta a jégkorongot, évtizedeken át a kapu mögé szóló bérlettel járt a New York Rangers meccseire. Szeretett utazni, gyakran pihent a francia Riviérán, Svájcban és Olaszországban. A legenda szerint aktív színésznő korában úgy utazott, hogy több repülőjáratra vett jegyet egyszerre, így az újságírók és a rajongók sohasem tudták, hol keressék.
A második világháború idején Garbo bekapcsolódott a brit titkosszolgálat munkájába, svédországi kapcsolatait kihasználva segített a híres kémfőnöknek, William Stephensonnak embereket toborozni. Kiderítette, kik a náci szimpatizánsok a svéd felsőbb körökben, továbbá üzeneteket csempészett a britek és a svéd király között. Egy barátjának Garbo állítólag arról beszélt, ha egyszer bejutna Hitlerhez, meggyőzné őt, hogy fejezze be a háborút. Ha pedig nem járna sikerrel, a táskájába csempészett pisztollyal lelőné a náci vezért. Hitler egyébként bevallottan rajongott Garbo filmjeiért, a legenda szerint A kaméliás hölgyet még akkor is vetíthették Németországban, amikor más amerikai filmeket betiltottak.
Az egész életében hajadon Garbóról már életében keringtek pletykák, miszerint a nőkhöz vonzódik. Egy időben még német kolléganőjével, Marlene Dietrichhel is hírbe hozták. Garbo sohasem erősítette meg nyilvánosan, hogy biszexuális vagy leszbikus volna, de halála után nyilvánosságra került levelei bizonyítani látszanak ezt a feltételezést. Számos szerelmes levelet írt a leszbikus orientációját nyíltan vállaló Mercedes de Costa költőnőhöz, aki (a maga korában igencsak botrányos) önéletrajza szerint 1931 és 1944 között hosszú és bonyolult szerelmi viszonyt folytatott a színésznővel. Szintén ismert történet, miszerint fiatal színésztanoncként Garbo egyik diáktársával, Mimi Pollakkal folytatott viszonyt, mely akkor ért véget, amikor Garbo Hollywoodba települt.
A színésznő fokozatosan építette le társasági kapcsolatait, életének utolsó évtizedeiben már teljes magányban élt. Állandó melankóliája idővel súlyos depresszióvá fajult. Testi egészsége is megromlott, 1984-ben mellrákkal diagnosztizálták, de sikeresen legyőzte a betegséget. Ugyanebben az évben készült Sidney Lumet És megszólal Garbo című filmje. A filmdráma egy fiatalember története, aki mindenáron teljesíteni szeretné haldokló édesanyja utolsó kívánságát, hogy találkozhasson idoljával, Greta Garbóval. A producereknek sikerült kapcsolatba lépniük Garbo egy állítólagos ismerősével, akit megkértek, továbbítsa a forgatókönyvet a visszavonult sztárnak. A megkeresésre nem jött válasz, ezért – mint előre várható volt – egy másik színésznőt kellett megbízni Garbo eljátszásával. Greta Garbo majd’ fél évszázados „bujkálás” után, 1990. április 15-én hunyt el New York-i otthonában, tüdőgyulladás és veseelégtelenség következében. Hamvait szülővárosában helyezték örök nyugalomra, személyiségéhez hűen egy egyszerű sírkő alatt.
Tegnapi kultbaitünkből a nagyszerű feltaláló, Puskás Tivadar életét ismerheted meg:
