Magyarok tömegeit érinti ennek a szolgáltatásnak a leállása: több órán át nem lesz elérhető

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer december 4-én 20:30-tól másnap reggel 6:30-ig országos karbantartás miatt nem lesz elérhető.

A kimaradás a Simple több kulcsfontosságú funkcióját is érinti, ami százezrek mindennapi közlekedését és ügyintézését befolyásolhatja  – írja az Infostart.hu.

A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer leállásával a parkolástól a jegyvásárlásig minden leáll

A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) bejelentett, éjszakai karbantartása miatt csaknem tíz órán át szünetelnek a Simple alkalmazás legnépszerűbb szolgáltatásai. Az előzetes tájékoztatás szerint nemcsak a vásárlási lehetőségek esnek ki erre az időszakra, hanem azok az ellenőrzési és érvényesítési funkciók is, amelyek a parkolási, az e-matrica- vagy a mobiljegy-használathoz kapcsolódnak.

A Simple mobilfizetés alkalmazás 10 órán keresztül nem lesz elérhető
Fotó: Shutterstock

A szolgáltató külön hangsúlyozta, hogy a rendszer minden területe érintett lesz, így sem indítani, sem igazolni nem lehet majd tranzakciókat.

Aki december 5-én kora reggel parkolna a Simple segítségével, annak érdemes körültekintően eljárnia. A szolgáltatás visszaállását követően ellenőrizni kell, hogy valóban sikeresen leállt-e a parkolás. A karbantartási időszakra előre beállított, automatikusan induló parkolások szintén nem fognak működni.

A közösségi közlekedést használóknak is előre kell gondolkodniuk

Mobiljegy hiányában az utazáskor kapott e-mailes visszaigazolást lehet felmutatni, ez szolgál majd ideiglenes igazolásként. Az autópálya-használatra jogosító e-matricát pedig célszerű még a leállás előtt megvásárolni, mivel a friss matrica megváltására a karbantartási időben nem lesz mód.

A tervezett szünet célja a rendszer biztonsági és technikai fejlesztése, ám a kimaradás így is érezhető fennakadást okozhat a hétköznapi ügyintézésben. A szolgáltató azt javasolja, hogy minden érintett előre készüljön, és lehetőség szerint még a leállás előtt intézze mobilfizetéshez kapcsolódó feladatait.

Mára kialakult egy olyan félelem, ami a mobiltelefon nélkülözésétől való erős szorongásként jelentkezik, és sokak mindennapjait befolyásolja. Olvasd el az erről szóló, következő cikkünket is.

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.