Így néznek ki az adventi buszok és villamosok

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Éppen 15 éve, 2009-ben jelent meg először fényvillamos Budapesten. Azóta folyamatosan bővült az adventi flotta, és nemcsak a BKV-nál, hanem a Volánbusznál, a MÁV-nál és a vidéki közlekedési vállalatoknál is, ráadásul a villamosok mellett buszok, trolik, a fogaskerekű, nagyvasúti és HÉV-mozdonyok is ünnepi öltözetet kaptak.

A villamosok, buszok és egyéb tömegközlekedési eszközök legtöbbször csak a praktikumot jelentik számunkra, de az advent időszakában valami varázslatos történik velük: díszes fényköpenybe bújnak, mintha egy karácsonyi képeslap elevenedne meg előttünk. A fehér fényfüzérek apró csillagokként ragyognak, a járművek ablakain át pedig belátunk az ünnepi forgatagba. A szerelvények körül gyerekek sikongatnak örömükben, szüleik pedig telefonjukért nyúlnak, hogy megörökítsék a kivételes pillanatot. Mert egy ilyen busz vagy villamos már nem csupán A-ból B-be visz magával, hanem az ünnepek mesés világába repít el. 

Idén először a sétahajó is fényben úszik

Öt kilométernyi fényfüzér és 120 ezer energiatakarékos LED-izzó – számokban kifejezve ebből áll a BKV adventi flottájának dekorációja. Valójában azonban sokkal többől: a járműveket csaknem százan díszítették az elmúlt hetekben a kocsiszínekben és a buszgarázsban, hogy örömet szerezzenek az utasoknak. Villamosok, buszok, trolik és a fogaskerekű is ünnepi ruhát öltött, emellett idén először kifutott a budapesti közlekedési vállalat első fényhajója is.

Az ünnepi villamosok és buszok közül azok a legizgalmasabbak, amelyeken a Mikulással is lehet találkozni
Fotó: Wolf Géza

A mára már klasszikus UV mellett – amely nemcsak eredeti útvonalán, a pesti rakparton, hanem  városszerte feltűnik – idén hat más típusú adventi villamos is közlekedik: egy Tatra-szerelvény az 1-es, a 14-es, a 17-es, a 41-es, az 56-os és az 59-es vonalán, egy Ganz ipari csuklós a 47-esen és 49-esen, egy korszerűsített csuklós villamos (KCSV) pedig a 2-es és a 23-as viszonylaton.

A 49-es vonalon nosztalgia UV, a 47-esen Ganz csuklós közlekedik kivilágítva
Fotó: Wolf Géza

A TW6000  típusjelölése miatt Teve becenévre hallgató hannoveri villamos ünnepi járatával a 3-as, a 42-es, az 50-es és az 51A vonalán lehet találkozni, a fényekkel borított Combinóval pedig a 4-esen és a 6-oson. A legkülönlegesebb adventi járatok azonban minden bizonnyal azok lesznek, amelyek  összekötik a 42-es és 50-es, illetve a 14-es és 69-es útvonalát, Budapest leghosszabb villamosvonalaivá alakítva ezeket.

A fogaskerekű a hétköznapokon is piros köntösben jár, de még ezen is sokat tud emelni az ünnepi fény
Fotó: Wolf Géza

A buszok és a villamosok mellett a HÉV is csillog

A Mikulásbusz az a gázüzemű Van Hool lett, amely a DPI206 rendszámot viseli, ahol az I betűt 1-es számnak olvasva a Mikulás érkezésének napját kapjuk. Ezzel a 11-es, a 99-es, a 105-ös, a 130-as, a 198-as és a 210-es viszonylaton lehet utazni. A Volánbusz pedig Ikarus 55-ös típusú nosztalgiajáratát öltöztette ünnepi díszbe, hogy a Népliget autóbusz-állomásról fényárban úszva induljon esti városnézésre a fővárosban.

Ünnepi buszból jóval szerényebb a kínálat, mint villamosból
Fotó: Wolf Géza

HÉV vonalain egy fényfüzérekkel díszített nosztalgiaszerelvény rója köreit, amelynek minden kocsija egyedülálló: a 72 éves MVIII-as motorkocsi, a Közlekedési Múzeumtól kölcsönbe kapott 75 éves PXV-ös pótkocsi és a 81 éves LVII-es mozdony. A Gyermekvasút is egyedi díszkivilágítású vonatot járat, hogy utasai kedvében járjon, és a Balatonfenyvesi kisvasúton is fényekben pompázó szerelvényekkel utazhatunk a Nagy-Berekbe és Csisztafürdőre.

Múzeumi korú HÉV-szerelvényt öltöztettek ünnepi díszbe
Fotó: Wolf Géza

Ami a nagyvasutat illeti, a MÁV-START 3500 égőből álló, 600 méter hosszú fényfüzérrel kölcsönzött karácsonyi hangulatot egyik V43-as szilícium-egyenirányítós – ezért a közlekedésbarátok  körében Szilinek becézett – mozdonyának, amely az ország szinte mindegyik fővonalán megfordul az adventi időszakban. Ennek érdekessége, hogy az első hét darab még Németországban készült, de az 1008-as pályaszámú már Budapesten: hajtását a Ganz Villamossági Művek, járműszerkezeti részeit pedig a Ganz–MÁVAG gyártotta. 

Az SGP villamos motorvonat belül is ünnepi díszítést kapott
Fotó: Wolf Géza

A vidék sem marad le a villamosaival

Természetesen a vidéki nagyvárosok sem maradnak fényes ünneplés nélkül. Arról legutóbb írtunk, hogy a már hétszer Európa legszebb adventi villamosának választott miskolci Tatra idén Csipkerózsikakastélyává avanzsált, de Szegednek és Debrecennek sincs oka panaszra: az SZKT egy lengyel gyártmányú Pesát és két csehszlovák KT4-est cicomázott ki.

A villamosok és buszok után a fénytroli is elindult
Fotó: Wolf Géza

A DKV-nál egészen különleges adventi retró nappal készültek ezüstvasárnapra, amikor a két mostani feldíszített szerelvényük mellett a hajdan ott közlekedő Bengáli villamos és az Ikarus 280T nosztalgia trolibusz is visszatért a forgalomba. Az Észak-Magyarország Veterán Járműveiért Egyesület jóvoltából pedig még egy Ikarus 280-as fénybusz is beragyogta a cívis város utcáit. A Zsuzsi erdei vasút is kivette a részét az ünneplésből, de azzal idén már nem terveznek több fényvonatozást.

Ha az is érdekel, hogy politikusaink milyen járműveket használtak itt, a keleti blokkban, arról ide kattintva olvashatsz behatóbban.

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.