Csak ezt ne kérje a gyerek a Jézuskától! – A legértelmetlenebb játékoktól a leghasznosabbakig

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ugye megvan, hogy ha nincs minimum plusz húsz percünk, és egy zsák felesleges energiánk, akkor a plázában átmegyünk a játékbolttal szembeni oldalra, mielőtt a gyerek szenzorai kifigyelik a potenciális anyagi, erkölcsi és nevelésbeli csődöt jelentő betérést? Persze, a gyerek nem rosszaságból gerjed rá az összes színes-szagos bigyóra, de a szülő sem rosszaságból próbál nemet mondani, főleg a leghaszontalanabbakra!

Napjainkra szerencsére, 

sok gyártó felismerte a játékban rejlő lehetőségeket a gyermek kognitív képességeinek, kreativitásának, képzelőerejének vagy éppen manualitásának fejlesztésére.

Egészen egyszerű kivitelezésű játékokat is találunk a játékboltok polcain, amelyeket élveznek a kis csemeték, és ráadásul még fejlesztő hatásuk is van: ilyenek például a memóriafejlesztő kártyajátékok, amelyek ma már hihetetlen széles választékban elérhetők, egy rakás kedvenc mesefigura főszereplésével, kerek vagy szögletes, vékony vagy vastag papírra nyomva, de szülő és gyerek(ek) szuperül eljátszanak vele, és nem is haszontalanul. Megfigyelhető még egyfajta visszakanyarodás is a klasszikus fajátékok felé a csillogó-villogó, hangot és fényt, olykor még műpisit és műkakit is kiadó, új generációs játékkreációk mellett. Ez mind szuper irány. Nem baj, ha az egyszerű hajtogatós papír öltöztetőbabát, a fadominót, a marokkót is megismeri a gyerek, végül is generációk nőttek fel rajtuk.

A gyerekjáték nem mindig hasznos

Persze mi sem hunyhatunk szemet az idő múlása felett, vagy hogy egy 3 éves gyermek már saját kritériumok mentén, tökéletes gördülékenységgel képes a YouTube-on magának mesét választani, de azért nem kell feltétlenül bedőlni a szilikonszörnyek világának, a villogó és pittyegő fénykardok, gumirémségek, amorf porfogók és egyéb tökéletesen értelmetlen dolgok leendő lomjainak. Iszonyat pénzekért kaphatók teljesen hasztalan cuccok, de mivel legalább figyelemfelkeltőek, és van mögöttük némi marketing, a gyerek hamar rájuk csavarodik.

Annyi minden közül miért pont az csábítaná, aminek értelme is van? Kell, hogy legyen egyáltalán?
Fotó: slobo / Getty Images Hungary

Ne dőljünk be! Ha már drága, legalább legyen értelme is (néha)!

Puzzle

Amikor 2-3 éves korú gyermekem az első puzzle-jét ajándékba megkapta, a kedves rokont kifejezetten ellenségemnek tekintettem. 

Ugyan nagyobb a konfettinél, de a részecskék szóródási sebessége nagyjából megegyező, és ugye belátható, hogy ha egy darab is hiányzik, a többi már nem sokat ér, mert mégis milyen a kivájt szemű Mickey egér, vagy a szárny nélküli Buzz Lightyear.

Aztán be kellett látnom, hogy viszonylag hamar eljött az idő, amikor a gyerek rácuppant az összeillő elemekre, és az ajándékozó rokon nevét rögtön imába foglaltam azokért a nyugodt percekért, amelyekben hirtelen elkezdte a puzzle lekötni az imádott utódot. Türelemre és kitartásra csábította, ami, valljuk be, mindig jól jön és sokáig fejlesztendő. A logikára is kedvezően hat, hiszen több tényezőt is együtt kell vizsgálni, hogy kitaláljuk, melyik aprócska izé éppen hova kerül.

Legó

A jojó igen, de ma már a legó is óriási klasszikus. Aki papucs nélkül, gyanútlanul, a lakás egy váratlan zónájában lépett már aknára, azaz aprócska legódarabra, azt hallották már a szomszédok hangosan káromkodni. Ez érthető. Lenyelve sem egészséges, de ezenkívül viszont nagyon sok érdeme van: fejleszti a kreativitást, a manualitást, pozitívan hathat a szépérzékre, a térlátásra, fokozza az alkotókedvet, és mi tagadás, még felnőttként is tökéletesen és észrevétlenül el lehet vele tölteni jó pár órát, főleg, hogy olyan profi változatai is vannak az életkor követésének függvényében, hogy néha egy IKEA-bútort ötször összerak az ember annyi idő alatt, mint egy legó anyahajót.

kislány játszik a szőnyegen
Most éppen fejlődik… ebben segítik a gyereket a hasznos játékok Getty Images Hungary
Fotó: eclipse_images

Babák

A különböző figurák, műanyag öntött babák, Barbie-k, pókemberek, szuperhősök és egyebek látszólag semmi különöset nem nyújtanak. Ezért aztán joggal véli aránytalannak a szülő kiadni érte a 10 000 forinthoz is közelíthető, vagy netán meghaladó összegeket. Ugyanakkor, pont ez a „semmi” rejti magában annak a lehetőségét, hogy a „mindent” a gyerek fantáziája tegye mögé. És az már nem semmi!

Plüssök

A kötődés, ragaszkodás, leválás nehéz pillanataihoz is fontosak.

Amikhez jó odabújni, ha anyáék nincsenek kéznél
Fotó: ozgurcankaya / Getty Images Hungary

Társasok

Fontos, hogy életkornak megfelelőt válasszunk.

Ha túllövünk a célon, elmegy a gyermek kedve egy életre, ha pedig túl könnyűt választunk, nem érzi kihívásnak, és azért veszíti el érdeklődését.

Szerencsére ma már rengetegféle elérhető. A legfontosabb, hogy tényleg használjuk! Ha a szint belövésével egy picit mellé is találunk, de leül az asztal köré együtt a család, és szán egymásra némi időt, hogy együtt játsszon, az bőven felülmúl sok más objektív kritériumot is.

A legegyszerűbb játék is lehet jó játék!
Fotó: AsiaVision / Getty Images Hungary

Felnőttvilág miniben

A szülők rutinjában való osztozás fontos része lehet a tanulásnak és a későbbi segítségnyújtási kedv kialakulásának, nem is beszélve a felelősség és kötelességtudat alapvető szintjéről. 

Ahogy a nagy konyhában a szülők gondoskodnak a gyerek vacsorájáról, úgy gondoskodnak a gyerekek a plüssök és plasztikfigurák műanyag hot dogjairól, titkos recept alapján készülő palacsintájáról, tükörtojásáról és brokkolijáról a minibabakonyhában.

Ez egyaránt népszerű és hasznos rutin lehet fiúk és lányok körében is, de megvannak a szélsőségesebb változatok is a felnőttélet kicsiben történő leképezésére a szerszámosládától a fűnyírón át a minisminkkészletig vagy babakocsiig.

Gyurma, filc, gyöngy, kreatív alkotóelemek

Egy idő után minden gyurma barna színű, és vagy a szőnyegben, vagy a bútoron szétkenve végzi. A pici gyöngy a parkettarésekbe ékelődik végérvényesen az utókor számára, a legtöbb filc pedig hamar elmagányosodik a kupakjától távol. Ezzel együtt mindezek nagyon fontosak az önálló tanulás, játék, íráskészség, szépérzék, kézügyesség, fantázia és sok minden más egészséges fejlődése szempontjából. Hihetetlen, hogy egy sima színezővel a legintenzívebb fiú is meddig hatástalanítható, ráadásul hasznosan!

Most azon vitatkozhatunk, hogy ezek szépek-e, de ha ronda is, hasznos!
Fotó: Volanthevist / Getty Images Hungary

A szakemberek egyébként azt tanácsolják, egyszerre csak bizonyos mennyiségű játék legyen elöl, a választás lehetőségét megadva a gyereknek, de nem nyomasztva a bőség zavarával vagy az átláthatatlan mennyiséggel. Emellett arra hívják fel a figyelmet fejlesztő- és óvodapedagógusok, hogy a legtöbbet az önálló szabad játék során fejlődik egy óvodáskorú gyermek, így erre érdemes teret és időt hagyni neki.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.