Az első házasság a tanulópénz, másodikat jobban csináljuk

Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha másodszor mondunk igent, már csak azért is kevesebb az esélyünk, hogy mellélövünk, mert már biztosabban tudjuk, mire vágyunk. És azt is tudjuk, életünk legnagyobb kudarcán már túl vagyunk.

Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy az első házasság az igazi, a romantikus nagy esély, a második pedig jobb híján köttetik, és súlyosan terhelve van neheztelő exházastársakkal, a helyzetet rosszul kezelő gyerekkel, már-már kibogozhatatlan pénzügyekkel, és persze azzal a súlyos csalódással, amit az első házasság zátonyra futása jelentett.

Az utóbbi években azonban egyre többen kutatás igazolja, hogy a második házasság sokkal erősebb és megalapozottabb, mint az első, amibe sokan fiatalon, meggondolatlanul és romantikus ideáktól elvakulva ugranak bele – írja a Daily Mail.

25 éves elvált nőként

A 36 éves Zita öt éve él második férjével, és abszolút osztja ezt a nézetet. Szerelemből házasodott másodjára is, de nem tagadja, hogy sokkal átgondoltabb döntést hozott, mint első alkalommal. „Gáborral, az első férjemmel évfolyamtársak voltunk az egyetemen, harmadéves korunkban jöttünk össze, mindkettőnknek ez volt az első igazán komoly kapcsolata. Viszonylag hamar össze is költöztünk. Nagyon jól működött a kapcsolatunk, így természetes volt, hogy amint lediplomáztunk, összeházasodtunk” – meséli. Arra azonban nem voltak felkészülve, hogy az élet olyan kihívásokat tartogat számukra, amit nem bír el a kapcsolatuk, és ők maguk is rengeteget változnak új életszakaszukban.

„Nem indult túl jól a dolog: én szinte azonnal találtam állást, a férjem viszont fél évig keresgélt. Már emiatt rengeteg feszültség volt köztünk: én fáradt voltam, ő frusztrált, ráadásul egy fizetésből nagyon nehezen éltünk. Sokat veszekedtünk, és ez eléggé kikezdte a kapcsolatunkat. Amikor ő is talált munkát, valamennyit javult a helyzet, de a kapcsolatunk nem lett sokkal jobb: mindketten a munkánkra koncentráltunk, szerettünk volna bizonyítani, és a magánélet háttérbe szorult. Valahogy nem tudtuk menedzselni a közös felnőtt életünket.”

Másfél év alatt tökéletesek kiszerettek egymásból és belátták, hogy jobb, ha külön folytatják tovább. „Ott álltam 25 éves elvált nőként, és fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek, hogyan tovább. A mai eszemmel visszatekintve azt kell mondanom, szinte gyerekek voltunk, fogalmunk sem volt, hogy mit jelent munkába járni, lakást fenntartani és ehhez hasonlók; nagyon elkapkodtuk a dolgot.” Zita története sajnos tipikusnak mondható, hiszen sokan az első komoly kapcsolatuk törvényszerű kimenetelének gondolják a házasságot anélkül, hogy végiggondolnák, mit is várnak egy kapcsolattól, közös-e a jövőképük, képesek-e hatékonyan működni a mindennapokban és krízishelyzetekben – kommentálja az esetet Kiss Emőke, életvezetési tanácsadó.

„Ma már szerencsére gyengül ez a tendencia, de még mindig sok kliensemnél tapasztalom, különösen nőknél, hogy az első házasság megkötése afféle presztízskérdés volt. Vagy azért, mert azt látja maga körül a fiatal nő, hogy egyre több barátnője megy férjhez, és ő sem akar lemaradni, vagy azért, mert a szerelem és az elköteleződés bizonyítékának tekinti a lánykérést. Nyilván ez nem túl biztos alap egy házassághoz, és gyakran végződik válással a dolog” – teszi hozzá.

Mikor rossz körülmények elől menekülünk egy házasságba

Persze, más okokkal is magyarázható egy rossz választás és elhamarkodott házasság. Nelli (46) az otthoni rossz körülmények közül menekült a házasságba. „21 éves voltam, amikor hozzámentem az első férjemhez alig egyévnyi ismeretség után. Nagyon szerelmes voltam belé, de az is fontos szerepet játszott a döntésemben, hogy menekültem otthonról, az alkoholista apám elől. Anyám tűrte, én viszont úgy éreztem, jobb életet akarok. Sajnos nem sikerült, mert hamar kiderült, hogy apám fiatalabb verzióját fogtam ki. Hamar teherbe estem, így mire észbe kaptam, ott találtam magam egy kisgyerekkel, egy erőszakos, iszákos férjjel és rengeteg problémával. Elmondhatatlanul boldogtalan és elkeseredett voltam, csak az tartotta bennem a lelket, hogy fel kell nevelnem a lányomat.”

„Végül több mint hat év után azt mondtam, hogy elég és elhagytam”– osztja meg a történetét. Az életvezetési tanácsadó szerint, mielőtt végleg elkötelezzük magunkat, nagyon fontos végiggondolni, miért épp azt az embert választottuk, miért van szükségünk arra a kapcsolatra, és mit várunk a házasságtól. Sokan a rossz családi mintákat viszik tovább tudattalanul, ezért érdemes mélyebben is megvizsgálni, hogy miért is épp azt a típust választjuk, miért úgy viselkedünk vele, emlékeztet-e valakire, a saját viselkedésünk emlékeztet-e valakiére a családból. Ehhez persze komoly önismeret és őszinteség kell, ami nem mindig adott, különösen, ha szerelmes az ember, ezért érdemes akár párkapcsolati tanácsadó segítségét is igénybe venni.

Az első házasság kudarca az élet egyik legnagyobb traumájának számít, ezért aki másodszor is belevág, már világosabban látja a helyzetet, hiszen rengeteget lehet tanulni az első házasságban elkövetett hibákból. Nyilván az is lényeges tényező, hogy ki miként dolgozza fel a válás okozta traumát és hajlandó-e tanulni a hibáiból. Az is a második házasság sikere mellett szól, hogy ezek a frigyek már érettebb korban köttetnek, amikor tapasztaltabb, bölcsebb az ember, ezért jobban ismeri önmagát, saját korlátait és elvárásait. Sokkal racionálisabb döntést jelent tehát a második házasság.

Zita négy évig élt egyedül, mielőtt megismerkedett mostani párjával, Tamással. „Ezalatt volt több kapcsolatom is, de egyik sem volt igazán komoly. Arra viszont jók voltak, hogy rengeteget tanultam magamról, hogy milyen nő is vagyok, és mire van szükségem. Közben a munkámban is fejlődtem, haladtam előre, ami szintén sokat formált rajtam. Majdnem 30 éves voltam már, amikor megismerkedtem Tamással. Nem volt szerelem első látásra, inkább lassan alakult ki köztünk a vonzalom. Sokat beszélgettünk a kapcsolatunkról, hogy miként képzeljük el a jövőt, és akkor jöttem rá, hogy az első házasságomból ez teljesen hiányzott; csak éltünk benne a kapcsolatban és természetesnek vettük, hogy működik. Amikor megkérte a kezem, nagyon boldog voltam, de óvatos is, ezért megbeszéltük, hogy egy évig együtt élünk, mielőtt összeházasodnánk. Remekül működött a dolog, így másodjára nyugodt szívvel mondtam ki az igent. Öt éve vagyunk házasok, hamarosan háromévesek lesznek az ikerfiaink. Persze, voltak itt is nehéz időszakok, például amikor a fiúk születtek, de sokkal érettebben és higgadtabban kezeljük a problémáinkat, ezért a nehézségek inkább megerősítik a kapcsolatunkat.”

Szerző: Nagy Márta