Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A párkeresési statisztikák szerint nehezebben kelnek el a negyvenesek, ám nem a korukból adódó esélyek romlása miatt, hanem azért, mert nem mernek, vagy már nem is akarnak próbálkozni. Személyes vallomás egy egyedülálló, társra vágyó, negyven feletti nőtől.
„Már régóta gondolkodom rajta, hogy meg kellene írnom egy ilyen kis tanulmányt, hiszen sok nőtársam küzd a társkeresés és a magány problémájával, így negyvenen túl” – meséli Mária, a három gyermekét egyedül nevelő, karakán, negyvenes hölgy. Nem hajlandó feladni a társkeresést, sőt, kortársait is folyamatos kitartásra bíztatja.
Nem ilyen nevelést kaptam
Mária nem útmutatónak szánja szavait, inkább csak személyes tapasztalatait szeretné megosztani, melyek talán mások javára is válhatnak. Hiába sikeres egy nő az életben, hiába látszik úgy, hogy egyedül is elboldogul, a természet úgy kódolta őt, hogy igenis szüksége van egy társra, egy gondoskodó férfira, vagy egy olyanra, akiről gondoskodni lehet.„Immár nyolc éve élek egyedül és sokat foglalkoztam a társkeresés gondolatával. Hogyan, merre induljak el, hol keressem a társam? Szórakozni, eljárni nem igazán volt időm, hiszen három gyerek várt otthon, és tudjuk jól, egyedül bulizni nem túl szívderítő. Lehangoló látvány, ha egy nő egyedül cirkál egy szórakozóhelyen, mint valami fészkét kereső veréb. Nem ilyen nevelést kaptam. Számtalan kapcsolatot alakítottam ki nálam fiatalabb, és korban hozzám illő férfiakkal. Egy részükkel bemutatás útján, egy részükkel az interneten keresztül ismerkedtem meg.”
Tény, hogy a tévében is egyre kevesebb negyven fölötti arcot látni, pedig az érettebb korosztály képviselői régebben kizárólagosan voltak jelen - a fiatalokkal szemben. Az arány a rendszerváltozás után megfordult. A kereskedelmi tévék és rádiók fiatal arcot akarnak, mert a profiljukat is fiatalosra akarják faragni. Ami a párkeresést illeti, a statisztikák szerint nehezebben kelnek el a negyvenesek, ám főleg azért, mert nem is próbálkoznak. A magányos negyven év fölöttiek mindössze negyede próbálta ki az internetes párkeresőoldalak valamelyikét. Pedig az online ismerkedés során növekszik a bátortalan emberek önbizalma, ezáltal sokakban csökken a magányosság érzése, már attól is, hogy rendszeres levelezésben állnak valakivel.
A korombeliek a húszévesekre hajtanak
„Tapasztalom szerint a fiatalabbak és a 30 körüliek igazán kedvesek, figyelmesek, odaadók, de egy csinos 'szolgálatkész' fiúra nem lehet egy komoly kapcsolatot építeni, hiszen ő mással is kedves és szolgálatkész” – folytatja Mária. „Olyan energiával vetik bele magukat az életbe, hogy félelmetes követni, Isten őrizz, hogy egyikbe is beleszeress véletlenül. Arra viszont hamar rá kellett jönnöm, hogy a korban hozzám illő férfiak – abban az esetben, ha jóképűek - a huszonéves lányokat hajtják. Nekik elég egy-két apróság, mozi, séta a plázában, ezért cserébe nem kérdezik meg az ágyban, miért is áll félárbocra a cerka. Utánuk következnek az egy tízessel többnek kinézők', akiket már megrágtak és kiköptek. Róluk ne is beszéljünk.”
A családi állapot bevallás kérdése
Egy családanya állandóan rohan és szervez, nincs ideje elmenni egy ismerkedős helyre, bárba, étterembe, rapid randira. Nem is kell, hiszen este ott várja a net. Csupán egy jól sikerült fénykép és pár rövid, blikkfangos bemutatkozó sor szükséges hozzá. Az internetes randi biztonságos közeget jelenthet a félénkebbeknek, mert nincs szükség személyes kapcsolatra, csak ha az illetőt teljesen „leteszteltük”. Hogy hány társkereső független valóban, és hány százalékuk él valamilyen párkapcsolatban, hosszas levelezés után is kinyomozhatatlan dolog - ez csak akkor derül ki, ha az illető elmondja.
Nem tudom otthagyni a családomat
„Sajnos rá kellett döbbennem, hogy a legszélesebb választék a nős férfiak körében található" - osztja meg tapasztalatait Mária. "Kérdésemre a válasz minden esetben ez volt: Az élet bonyolult, és el kell tartanom a családomat. A feleségemmel, évek óta nem élünk házaséletet. Elhagyni nem tudom, mert nem képes eltartani magát és a gyerekeket, de azért értsd meg, hogy nekem is szükségem van arra, hogy szeressenek. Ezt a történetet nem egyszer hallottam, olvastam, átéltem, és abban is biztos vagyok, hogy ezzel a tapasztalattal nem vagyok egyedül. Hogy is van ez hölgyeim? Ti, akik biztonságban éltek, elvesztitek ősi ösztöneiteket, nem tudtok gyerekeitekről gondoskodni? Mi, akik egyedül élünk, eltartunk egy vagy több gyermeket - jómagam hármat is - keressük a párunk? Ez valóság, vagy agyrém? ”
Amikor lebukott, mindennek lehordott a felesége előtt
Mária egy régi ismerősével bonyolódott szeretői viszonyba. "Egy három hónapig tartó csodálatos románc után - melyben folyton azt ecsetelte, milyen szép dolog a szabadság – közölte, ha lekötelezné magát mellettem, már nem is lenne olyan érdekes a számomra. Azt a szabadságot, amit a felesége mellett élvez, mellettem bizonyára elveszítené. Mikor azt mondtam, hogy ez önként vállalt rabság, csak mosolygott. Miután kiderült az affér, kígyót-békát kiabált rólam a feleségének, hogy visszanyerje családján belül elért csekélyke pozícióját és visszatérhessen kényelmes kalitkájába."
Döbbenten olvastam a levelét
"Mialatt tartott a kapcsolatunk, írtam egy-két interneten szerzett ismerősömnek, akik hasonló cipőben járnak, (évek óta, netről csalják kedves feleségüket), hogy mi a véleményük? Érdekelt, hogy mit él át ilyen helyzetben egy férfi? Egyikük válaszát kénytelen vagyok szó szerint idézni:
Drága Marcsi!
„Nehéz feladatra kérsz és nem is tudom szabad-e Nekem a dolgaidba beleütnöm az orromat.
Valamikor régen, amikor igent mondtunk akkor vállaltunk valamit és ezt a vállalást megpecsételtük a gyerekeinkkel. Egy ilyen kapcsolat, amiben vagytok, elszakítaná Őt a gyerekeitől, meg kellene másítsa az adott szavát. Tudom, ez hülyén hangzik, hiszen nem tudom, Neked ígért-e valamit. Nyilvánvalóan szeret, hiszen Te is szereted és ezt viszonoznia kell ami természetesen nem eshet nehezére. Gondolom, adni akar és nem elvenni!! Adni Neked, de úgy, hogy közben nem vesz el senkitől semmit. Adni magából, amennyit csak tud, de nem akar fájdalmat okozni a másik oldalon. Úgy éreztem a beszélgetésünk alatt, hogy ez kevés Neked, de hidd el, a kevés is sokkal több a semminél. Próbáld meg így elfogadni a helyzetet, tudom nem egyszerű, de én mégis azt gondolom, hogy ez most segít Neked és végül is jó.
Szívből drukkolok, hogy boldog legyél és mielőbb gyógyulj meg és remélem lesz alkalmunk személyesen is elbeszélgetni egyszer egy kávé mellett az élet "nagy" dolgairól.
ölel ......."
Minden csáberőt bevetve
Mária nagy levegőt vesz, és a befejezéshez kanyarodik: „Mielőtt hirtelen felindulásból leütöttem volna a klaviatúrán az első betűt - hogy honnan jön elő egy emberből ennyi álszent képmutatás, hogy minek néz ez engem?! - elgondolkoztam. Miért bántanám meg egy durva válasszal, hiszen ő szeretettel küldte nekem ezt a pár sort, talán el is hiszi, amit írt, sőt még szurkol is, hogy valami csoda történik, és férfitársa talán kilép hazug kis álarca mögül. Vagy abban reménykedett titkon, hogy valóban találkozom vele, és akkor bevetve minden csábító erejét, ő is belerúghat abba a bizonyos labdába.
Nem kívánom tovább jellemezni sem a levélírót, sem a szeretőt. Rátok bízom az értékelést kinek-kinek savszintje szerint.”
