Elájult, csak nem tőlem

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lulut az első randi megrázó végkimenetele sem riasztotta el attól, hogy a neten keresse másik felét. „Esélyt adok annak is, aki elsőre nem tűnik tuti befutónak..." – gondolta, ám az események ezúttal is extrém fordulatot vettek. Lulu pasit keres 2. rész.

A csúfos véget ért első randim után megvitattam az esetet barátnőimmel. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy nem is kell reagálni a jogász férfi obszcén mms-ére. Ha valaki itt tart felnőtt fejjel, azon már nem lehet változtatni. Hagytam hát a dolgot.

Randivonalas regisztrációmat azonban meghagytam, és munka után hozzáláttam a beérkezett levelek elolvasásához. Úgy döntöttem, ezek után nem a fotó, és nem is a leírt szavak fognak dönteni. Esélyt adok annak is, aki elsőre nem tűnik tuti befutónak.
Egy szállodában dolgozó alkalmazottal bonyolódtam levélváltásba, aki egy kedves, barna, kékszemű, magát sportosnak, szórakoztatónak, és 176 cm-esnek valló fiatalember volt. Néhány levélváltás után a Ferenciek terén beszéltünk meg randit, a Jégbüfé előtt.  A kislányom hetente kétszer az édesapjánál alszik, így ezeket a találkozókat igyekszem akkorra időzíteni. Úgy érzem, neki semmit sem kell tudnia arról, hogy az édesanyja társat keres. Ha valaki kiállja az idő próbáját, úgyis megismeri majd. Felhagyva első randis elveimet, ezúttal magas sarkút és szoknyát húztam. Hét órakor pontosan érkeztem a találkára. Negyed órát ácsorogtam az utcán, mire megérkezett Tamás. Lefagytam, hisz ránézésre legalább tíz centivel volt alacsonyabb nálam, amitől olyan érzésem lett, mintha egy égimeszelő lennék a magam 174 cm-ével. Kiderült, hogy ő csak 172 cm, négyet behazudott, hogy szóba álljak vele.

Az első pillanatban tudtam, hogy ez nem lesz így jó. Nálam nem lehet füllentéssel indítani. Mégis úgy döntöttem, egy beszélgetést, egy esélyt megér, legfeljebb eltöltök valakivel néhány kellemes órát. Egy pubot választottunk, én fehér bort rendeltem, ő vöröset. Kellemesen telt az idő, egész jó beszélgetőpartnernek bizonyult, de egyre csak rendelte magának az újabb és újabb pohár borokat. Én kettőnél megálltam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy randipartnerem időközben berúgott. De nem is akárhogy. Szófosása lett, majd kontrollálatlanul rendelte ki sorban az italokat. Végül a pincérlány szólt, hogy zárnának. Akkorra a fiatalember már állni nem tudott a lábán, artikulálatlanul formálta a szavakat, én pedig zavarban voltam. Mit csináljak egy vadidegennel, aki az első randin leissza magát? Rendeltem egy taxit, és betuszkoltam az addigra gyakorlatilag öntudatlan pasit. Kisvártatva elkezdett hívogatni. Tízpercenként csörgette a telefonomat – talán otthon kicsit magához tért –, és biztosított arról, hogy legközelebb is látni akar. Kapott még egy esélyt, de az az este is hasonlóan végződött. Én pedig úgy döntöttem, hogy köszönöm szépen, a jövőben nem vágyom egy állandóan piás társaságra.

Nesze neked első randi!

Lulu
Lulu
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.