Hétköznapi fetisizmus: a lábak imádata

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lábak iránti vonzalom korántsem új keletű, hiszen már a Káma Szútra is nagy hangsúlyt fektetett rá, Kínában pedig a X. századtól az abszolút nőiesség jelképe volt ez a végtag. Egy érzéki harisnyába bújtatott láb és egy szexi cipő - bár néhány kiegészítőnek köszönhetően igen erotikus élményekben is részünk lehet, ettől még nem leszünk lábfetisiszták. Ugyanakkor a testrész kiemelt szerepe a szexualitásban egyáltalán nem véletlen. Régóta tudjuk - hiszen már a Káma Szútra is említi - hogy a lábfej egyike a legérzékenyebb erogén zónáknak; csak a talpakon több mint hetvenezer idegvégződés található. Dédanyáink idejében a legnagyobb ledérségnek számított egy felelőtlenül szabadon hagyott boka, a térd kivillantása pedig felért egy „keringőre" való felhívással, míg a középkori Kínában a nőket egyenesen megnyomorították, hogy apró, alig tíz centis lábfejükkel felkeltsék a férfiak figyelmét.

Láb-beli élvezet

Az értelmező szótár megfogalmazása szerint a lábfetisisztát felizgathatja a láb és a lábujjak látványa, tapintása, szaga, a lábfejek, lábujjak, nyalogatása, csókolgatása, csiklandozása, vagy az, ha mindezeket egy másik ember teszi az ő lábával. Némely lábfetisisztát könnyen eljuttat az orgazmusig, ha partnere a lábfejével masszírozza a nemi szervét. A fetisiszta hasonlóan reagál a lábfejre, mint az átlagember a nemi szervek látványára. Sokan a meztelen lábat kedvelik, mások viszont szeretik különböző cipőkbe, zoknikba vagy harisnyákba öltöztetni imádatuk tárgyát. Hasonló irányzat a cipőfétis (retifizmus) is, itt nem a láb a lényeg, hanem a minél extravagánsabb, szexisebb lábbeli. Egy lábfetisiszta nő és férfi is lehet, tehát a szőrös férfilábfejet is övezheti szexuális nimbusz.

Cameron Kippen, az USA-beli Curtin University munkatársa szerint az erotikus szimbolizmus
leggyakoribb formája a lábfetisizmus. Bár a lábnak évszázadok óta különleges erotikus töltést
tulajdonítanak, még senki nem tudja, mi játszik szerepet a fetisizmus kifejlődésében. Annyi azonban bizonyos, hogy mind a láb illata, mind a tapintása kulcsfontosságú.

Kegyetlen szépség

Freud a kínai lábkötözést is lábfetisizmusnak tartotta. Ez az európai gondolkodás számára szinte felfoghatatlan hagyomány egy évezreden át kitartott Kínában. A X. században jött divatba, és körülbelül mostanra halt ki az utolsó generáció, amely élete végéig törpelábakon tipegett. 1911-ben a Kínai Köztársaság kormánya tiltotta be az embertelen eljárást.

A lábtöpörítés szokása állítólag úgy terjedt el, hogy egy császári ágyasnak egyszer összekötözött lábbal kellett táncolnia. A hölgy követőire azonban sokkal keményebb megpróbáltatások vártak: a XII. században a kislányok lábfejét már olyan fiatal korukban kezdték el kötözni, és olyan szorosra, hogy képtelenek voltak a táncra, sőt, már maga a járás is nehézségeket okozott nekik. A kislányok lábujjait hároméves korukban a nagylábujj kivételével eltörték, hogy a meglágyult lábfejet kedvükre formálhassák szoros szalagokkal, és megakadályozhassák annak további növekedését. Az volt a legérzékibb nő, akinek a legpirinyóbb topánka is ráfért a lábára, az eszményi lábfejhossz pedig mindössze 10 centiméter volt, amibe belegondolni is borzasztó!

Híres lábasok

A lábak imádata tehát egyáltalán nem új keletű, és talán pont több évszázados múltjának köszönhetően vált mára elfogadottá. Sőt, olyannyira elhatárolódott a szexuális zavaroktól és perverzióktól, hogy mára lassan divat lesz lábfetisisztának lenni. Az egyik leghíresebb lábfetisisztának tartott Quentin Tarantino Tyra Banks műsorában vallotta be, hogy különös vonzalmat érez a női lábak iránt, igaz, a fetisiszta megnevezés ellen már tiltakozott. Uma Thurman és Diane Kruger azonban nem így gondolja: a két színésznő szerint ugyanis a rendező minden lehetőséget megragadott arra, hogy a lábaikat filmezze, amit a Kill Billben és a Becstelen Brigantykban is láthatunk. Pamela Anderson volt férje és két gyermekének apja, Tommy Lee többször is mesélt arról, milyen intenzíven érdekli őt más emberek lába. A furcsa vonzalom egyébként nála gyermekkori élményekből fakad, akkoriban ugyanis gyakran masszírozta rajongott édesanyja lábát.

Mészáros Edit
Mészáros Edit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.