Zs. kérdésére nem tudtam mit válaszolni. Amint a helyébe képzeltem magam, kirázott a hideg, az érzésre kézzel fogató magyarázatot azonban sehogy sem tudtam gyúrni. Féltékenység ez vagy valóban becsapták? Fáj, hogy a másiknak jó, vele meg nem működött? Együtt próbáltuk kibogozni a kérdést.
„D. (az expasi) felhívott, és mondta, hogy beszélni szeretne velem. Munka után találkoztunk a Jászain. Beültünk teázni. Lefutottuk az udvariassági köröket: ki hogy van, család, meló és a többi. Aztán a lényegre tért. Mondta, nem szeretne megbántani, de tudja, nem esik majd jól, amit mondani fog. Nem akarja túlszínezni a dolgot. Az a helyzet, hogy két hete összejött B-vel (Zs. legjobb barátnőjével)." - meséli Zs.
D. és Zs. hat év után mentek szét. Körülbelül fél év telt el azóta. D. (33) már családról és gyerekekről álmodozott, Zs. (27) azonban még nem készült fel erre. Ő mondta ki, hogy legyen vége a dolognak. Nincs sok értelme úgy folytatni, hogy mindketten mást akarnak. Nehéz szakítás volt. Két hónapon át nem bírták elengedni egymást. Tucatjával mentek a könnyfakasztó e-mailek, az érzelgős sms-ek, sok alkohol fogyott, a barátnők pedig erős hátvédként voltak jelen. A vigasztaló táborban akkor ott volt B. is.
„Amikor kibökte, mit akar, nem tudtam, hogyan reagáljak. Mosolyt erőltettem az arcomra. Próbáltam nem összecsuklani. Cigi nem volt nálam, egy nagyot kortyoltam a tűzforró teába. Leégett a fél nyelvem. Kezeimmel a széket markoltam az asztal alatt. Sírni tudtam volna. Óvatosan megkérdeztem, hogyan jött ez az egész." - szipogja Zs.
A férfi elmesélte, hogy egy bulin futottak össze. Aztán valahogy a bárpultnál ragadtak. Megittak néhány tequilát, elszívtak egy csomag cigit, sokat kacagtak, és valahogy elcsattant egy csók. Aztán még egy. Meg még egy. Végül a férfi lakásán kötöttek ki. Másnap reggel a lány hajnalban ment el tőle, ő még aludt. Nem beszéltek meg semmit. Napokig nem is hívták egymást. Mindketten érezték, tiltott terepre tévedtek. Jobb hallgatni az egészről.
Aztán a férfi nem bírta tovább. Írt pár sort B-nek. Jól van-e? Ő pedig válaszolt. A hosszú levélváltást egy találkozó követte, majd egy vacsora meg egy mozi, közös futás a Margit-szigeten, könyvvásárlás és néhány együttalvás. Egyértelmű volt a számukra, itt valami alakul. Beszélni kell róla. És Zs-nek is meg kell mondani a dolgot. A kérdés csak az volt, kinek a feladata ez: a legjobb barátnőé vagy az exé?
„Láttam az arcán, hogy nehezére esik kibökni az egészet, és nagyon megkönnyebbült, hogy nem csaptam drámát. Csak ültem ott, mint egy idétlen gipszszobor. Folyamatosan arra gondoltam, nem lehetek féltékeny arra, hogy ők ketten boldogok. Ha velem nem működött, miért ne próbálhatnák meg egymással? Az agyam azonban hiába küldte az objektív üzeneteit, becsapva éreztem magam, mintha elárultak volna." - hadarja barátnőm.
Miközben mesél, magam elé képzelem a két embert. D. egy lassú és kedves mackó. Az a típusú férfi, aki mellett az ember biztonságban érzi magát. Nyugodt, őszinte, jó és mindig ugyanolyan. Ugyanazon a forgatókönyvön pörög minden nap. Kiszámítható. A megnyugtató állandóság mintapéldánya ő. Aztán ott van B., a megtestesült vibráció, a nőiességtől és magabiztosságtól duzzadó istennő, aki bárkit megkap, bárkit megszerez. Már tíz éve ismerem, és pontosan tudom, szenved a történtektől. Bár imádja feszegetni a határokat, most egy olyan területre tévedt, ahol a magabiztosság vajmi keveset ér. Egyikük sem rossz ember, nem akartak fájdalmat okozni Zs-nek, de lemondani sem tudnak egymásról.
„Nagyon rossz volt a nagy egymásra találás történetét végighallgatni. Elképzeltem, ahogy szerelmeskednek, ahogy B. belebújik a hófehér fürdőköpenybe, amit én hordtem; ahogy megkapja a lakáskulcsot, ami az enyém volt; ahogy teríti azt az asztalt, amit én vettem. Ahogy abban a fürdőben tusol, amit én alakíttattam át. És elképzeltem azt is, hogy ő szül majd gyereket D-nek is. Akkor ott úgy éreztem, begolyózom." - meséli Zs.
Nehéz tétel ez a léleknek. A baráti kötelék határátlépése, amire egyesek azt mondják, egyértelműen tiltott dolog, míg mások szerint, két szabad ember egymásra találása ez. Szó sincs becsapásról, egyszerűen csak így alakult. Mégis ott van ez az émelyítő érzés, amikor az ember exe nem lép le a térképről, nem viszi magával mindörökre a múltat, a közös intimitást, a közös emlékeket. Nem. Ott marad. Az ember orra előtt. És mással osztozkodik, ugyanazokon a dolgokon, és lehet, hogy ők együtt majd jobb páros lesznek. Jobban csinálják. A harmadik félnek meg nem marad más, csak megtanulni feldolgozni és elengedni az egészet, valahogy.
Nézem Zs-t és látom, kínlódik. Tiszta lelkű lány ő, aki eddig a pillanatig hitt valamiben. Hitte, hogy léteznek olyan emberi kapcsolatok, ahol nem kell attól tartania, hogy bántódása esik, ahol vigyáznak rá és soha, semmilyen körülmények között nem okoznának fájdalmat neki. Önmagából indult ki. A maga jóhiszeműségéből. Hasonló esetben ő egy székhez láncolta volna magát, vagy nekivág a Szaharának, és addig megy, míg el nem múlik az érzés. Soha nem lépte volna meg azt, amit B. De minden ember más. Ezt most már ő is tudja.
