Ha stresszeled, mást választ!

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kísérletet német tudósok egy csoportja végezte, önkéntesek bevonásával. A csapatot két részre osztották, és meztelen nők fotóit mutatták nekik, azzal a kis trükkel, hogy a nők arcát számítógéppel kicsit a férfi résztvevők arcára formálták. (A férfiak ezt nem tudták, illetve nem is vették észre). Az egyik csoport tagjainak kellemesen meleg vízbe kellett belelógatniuk a kezüket, míg a többiek keze jeges, már szinte fájdalmat kiváltóan hideg vízben ázott a fotók nézegetése közben. A pulzus, vérnyomás és a nyálban található kortizolszint (stresszhormon) elemzése alapján egyértelmű volt, hogy az utóbbi csoport komoly stresszhatásnak volt kitéve.

A nyugodt férfiak továbbra is a hozzájuk hasonló nőket részesítették előnyben, ám a stresszes állapotúak ízlése gyökeresen megváltozott. Ők leginkább azokat a nőket választották ki, akik a legkevésbé hasonlítottak rájuk.

Az eredmény tudományos magyarázata: kedvezőtlen körülmények között a hím egyedek önkéntelenül olyan nőstényeket választanak, akik a lehető legeltérőbb genetikai kóddal rendelkeznek, hogy így biztosítsák az utódok genetikai változatosságát. A hasonló genetikai állományok folyamatos keveredése ugyanis egy idő után a környezeti változásokhoz nehezen alkalmazkodni tudó, genetikailag „sivárabb" utódokat jelent. Márpedig a stresszhelyzet azt az információt küldi az agyuknak, hogy veszélyes környezeti hatásokra kell felkészülni.

www.livescience.com

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.