Súlytalan szex, avagy merre áll a világűrben?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ah, de romantikus, lehelik majd a szende szüzek és félszüzek, végre az égben köttetnek majd a házasságok. Kicsit drága, de a gazdag emberek minden bizonnyal megérdemlik ezt a csöpp luxust.

Bizonyára, de a megérdemelt élvezetek között lesz egypár, amiért nem is fizettek. Meg az is lehet, hogy nem is lesz különösebb élvezet. Arról van ugyanis szó, hogy hivatalosan még soha, senki sem próbálta ki a szexet a világűrben. A pletykák szerint az exszovjet űrprogramban szerepeltek ilyen irányú kutatások is, amikkel azonban csúfos kudarcot vallottak - aki látta Tyereskova űrhajósnő fényképét, már tud valamit a csőd okairól. Az amerikai űrprogramban pedig a nyolcvanas évekig szó sem esett nőnemű űrhajósokról - azóta vannak, de épeszű ember valószínűleg nem lesz hajlandó nemi aktusra egy minden szegletében tökéletesen bekamerázott űrsikló fedélzetén.

Tehát sokat nem tudunk a dolgok gyakorlati vonatkozásairól - elméleti síkon pedig egymás után merülnek fel a jobbnál jobb kérdések. Hogyan lehet lefolytatni egy közösülést a súlytalanság állapotában, ahol a hatás-ellenhatás törvénye tökéletesen érvényesül? Minden lökést egy azonos erejű ellentétes lökés követ. Egyáltalán, merre áll a súlytalanságban? Hiszen nincsen fel vagy le! Lefolyhat-é egy terhesség nulla gravitációban? Nem valószínű. A sugárzásokról, mágneses anomáliákról nem is szólva. Tehát a gazdag nászutasoknak a sok pénzükért nem biztos, hogy jó dolguk is lesz.

Más kérdés, hogy valamit tenni kell, a tervezett hároméves Mars-expedíció miatt. Arra nem is gondolhatunk, hogy egynemű legénységet küldjünk - még az is elképzelhetetlen, hogy kizárólag amerikaiak legyenek. Sterilizálni sem nagyon lehet majd az egész emberiség irigyelt hőseit, szóval ki kellene találni valamit, sürgősen, mármint a brómos teán kívül. Mint azt Lawrence Palinkas, a UCLA szociál-antropológusa rávilágított, a hosszú küldetés viszonyait a Földön leginkább az antarktiszi McMurdo-kutatóállomás viszonyai modellezik, melyen szintén koedukált személyzet dolgozik. Márpedig a McMurdo állomás a legutóbbi sarki éjszaka alatt - mely köztudottan fél évig tart - tizenhatezerötszáz gumióvszert fogyasztott. Igen, 16 500-at. Nyilván az összezártság, a stressz, az örök sötétség hajlamosítja a sarkkutatókat az aktívabb nemi életre, csakhogy mindez a világűrben is megvan.

A súlytalanság által okozott nehézségek leküzdésére Woodmansee amerikai kutató részint módosított misszionárius-pozíciót javasol, részint egyszerű gumiszalagokat, amelyekkel a párok összekötözhetik magukat. (Nem lesz hétköznapi kabaré, amíg kitapasztalják, hol is vezessék azokat a szalagokat). Hogy a közeljövő nászutasai hogyan fogják megoldani a szexet, az már az ő dolguk, annak tudományos fontossága nem nagyon van (mondjuk - egyszerűen - a Földön), érdekesebb lesz a Mars-utazók nemi élete.

Nem is kicsit.

9.298.800 férfival szexeltem

Egy online kalkulátor segítségével a szexpartnerek száma alapján kiszámítható, hány emberrel szexeltél közvetetten – előre jeleznénk, túl magas szám esetén a kalkulátor kiakadhat.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.