A pornókirály és a 3774 nő

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Pierre Woodman neve ismerősen cseng a pornófilmkedvelők között. A 46 éves pornófilmrendező és fotós több mint 60 pornófilm és 1000 szexjelenet szülőatyja. Barátnője, Sophie jól bírja a kiképzést, még meleg vacsorával is várja. Interjúnkból kiderül: a pornókirály a szakmát a sporthoz hasonlítja, edzésben kell lenni. 

Eddig 1500 fotóbeállítást álmodott az objektív elé, és 7000 casting, vagyis a pornós szakma szempontjából még szűzlányok beavatásával írta be nevét a pornótörténelembe. A másik megdöbbentő szám: Mr. Woodman – saját bevallása szerint – több mint 3000 nőt  vitt már ágyba. Pierre-rel egy, az HBO csatornán vetített provokatív dokumentumfilmben ismerkedhetünk meg, ám magyarországi tartózkodása alatt kérdéseimre is szívesen válaszolt. 

Kedves Pierre, azt híreszteli magáról, hogy háromezer lánnyal volt már szexuális kapcsolata. Ha csak a fele igaz, számomra akkor is hihetetlen. De azért kíváncsi lennék arra is, hogy hány tartós kapcsolatottal büszkélkedhet? 

Először is megnyugtatom, a híresztelés igaz. Szívesen számolok. Az ezredik lánnyal 1995-ben, a kétezredikkel 1999-ben, a háromezredikkel 2005-ben feküdtem le, most 3774-nél tartok. Tizennégy évesen vesztettem el a szüzességemet, összesen tíz hosszabb kapcsolatom volt. Hét barátnőt és három feleséget fogyasztottam el eddig. Sophie-val nyolc éve vagyunk együtt, nem veszekszünk, így ő lesz a negyedik feleségem, ha újra esküvőre adnám a fejem. 

Mit kell tudnia a maga mellett lévő nőnek?

Elviselni az egyébként nagyon nehéz természetem. Gondolom, barátnőmnek lenni olyan lehet, mint egy rémálom. De Sophie jól bírja a kiképzést. Tökéletes társam. Fontos, hogy háziasszonyként is megállja a helyét. Nem tudnék együtt lenni egy olyan lánnyal, aki nem tud főzni, és nem takarít, nem vezeti rendesen a háztartást. Igaz, nagyon sokat utazunk, így a legtöbbször étteremben eszünk, de ha Párizsban vagyunk, akkor gyakran vár otthon meleg, finom vacsorával..

Mennyi idő után tudja megmondani egy lányról, hogy milyen karriert fog befutni ezen a pályán?

Nehéz erre válaszolni, mert nincs egy adott recept, leírt szabály. Néhány lány fantasztikus az ágyban, de mégsem lesz sikeres. Ez a műfaj tiszta Hollywood. Minden attól függ, hogy milyenek a kapcsolataid, ki áll mögötted, és ki támogatja a karriered. A tehetség önmagában nem elegendő…

Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó pornószínésznőnek?

Intelligensnek kell lennie, mert ha egy lánynak van agya, akkor minden sokkal könnyebben megy. A pornózás olyan, mint a sport, ha rendszeresen edzesz egyre jobbak lesznek az eredményeid. Harminc évvel ezelőtt Linda Lovelace kivételével senki nem volt hajlandó az anális szexre és nem használta a mélytorok technikát. Ma már nehéz olyan lányt találni, aki nem csinál meg mindent. Más lett a világ viszonya a szexhez, és ebben a változásban alaposan benne van a pornóipar.

Olvastam, hogy az ügynökei  bevásárlóközpontokban keresik az új lányokat az új produkciókhoz. Tíz lányból, hány mond igent? 

Ez nagyon változó. Van olyan nap, amikor tíz lányból hat dönt úgy, hogy kipróbálja magát a kamerák előtt, de megesik, hogy senki sem áll rá. 

Mi a véleménye a magyar lányokról? 

A magyar lányok szépek, de bonyolultak, még az ágyban is. Húsz éve, amikor a filmjeim nagy részét készítettem, zömében cseh és magyar lányokkal dolgoztam. Az volt velük a bajom, hogy határozott elképzeléseik voltak. Nekik. Ez nem változott. Még ma is nagyon nehéz olyan lányt találni Magyarországon, aki rugalmas. 

 A forgatások alatt mennyire bízza az ösztönökre, a színészek kreativitására a jelenetet?

Ez attól függ, hogy mit forgatok. Ha egy nagy produkciót, akkor mindent, de mindent meghatározunk előre, a pozitúrákat is, és nem lehet rögtönözni. De ha egy rövid, kis jelenetről van szó, akkor csak az érdekel, hogy minél életszerűbb legyen az egész. Vagyis ilyenkor mindenki azt csinál, amit akar, mert a középpontban a szex intenzitása, lüktetése áll. Az visz el mindent, nem pedig egy előre megírt eseménysor.

 A nézőknek milyen típusú pornófilmek tetszenek?

Ez az, ami folyamatosan változik. Most a piacon minél extravagánsabb dolgokkal kell előállni, ezt igénylik, ezt veszik. Felméréseink szerint az anális szex és a mélytorok technika az, ami legjobban izgatja az emberek fantáziáját. De biztos vagyok benne, hogy pár év múlva majd ráunnak erre, és ismét igényelni fogják a komolyabb történeteket.

Mit jósol, milyenek lesznek 50 év múlva a pornófilmek? 

Őszintén szólva tartok, félek a jövőtől. Az emberek egyre őrültebb dolgokat szeretnének, egyre extrémebb dolgokra vágynak. Az erőszakos és a deviáns szex a legnépszerűbb, s ha ez lesz a köbön, abban személy szerint én már nem szeretnék részt venni. 

Alexandra és a pornó spirituális okai

Előző életeiben fiatalon halt meg, és mielőtt leszületett, úgy érezte, most meg akarja ismerni a tobzódást is – Alexandra Diamond már jó ideje nem forgat, csak táncol, és napokat kibír szex nélkül, bár egy rövid menet minden nap beleférne.

• Wikipedia: Pierre Woodman

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.