Leszbikusnak lenni szívás

Olvasási idő kb. 4 perc

– Ironikusan mondom, de örülnöm kell, hogy lányként lettem meleg – kezdte Vera. – Kérdezd csak meg férfi ismerőseidet, mi a véleményük a „két jó csaj” felállásról! Garantáltan lesz olyan, aki a nyálát csorgatja. Emiatt (is?) –  bár elég esetlen szó, de – szerencsésebb a két nőies nő párosítás, mert nem kapnak annyi beszólást, megvetést, mintha férfiak vagy férfias nők lennének.

A butch és a femme

A két kifejezést a leszbikus szubkultúra használja: előbbi maszkulin karakterű leszbikus, aki általában rövid hajú, nem sminkeli magát, míg a femme nőies kinézetű leszbikust takar. Manapság már nem általános ez a fajta felosztás, már csak azért sem, mert ezzel épp az lenne demonstrálva, hogy egy „nő-nő” párkapcsolatban is fennáll a férfi-nő felosztás. Holott a leszbikusság éppen nem erről szól. Mindazonáltal igenis vannak fiúsabb leszbikusok – mint ahogy egyébként mindannyian ismerünk fiús külsejű heteroszexuális nőt.

És tegyük hozzá: a férfiak reakciója a két jó csaj látványától sem feltétlenül elismerés.

– Ha egy pasi beszól, hogy „lányok, folytassátok!”, akár csak azért, mert kézen fogva sétálunk vagy megcsókoljuk egymást, az kifejezetten megalázó –  mondja Vera.

„Egy ideális világban nem csak otthon vagy meleg szórakozóhelyen merném elengedni magam, és felvállalni, hogy nőt szeretek.”

A kifejezetten melegeknek szóló helyek mellett léteznek melegbarát – vagy legalábbis annak titulált – apartmanok, szórakozóhelyek. Vera szerint ezek ismérve (kéne, hogy legyen), hogy a melegek ugyanazt megtehetik, amit a heterók, és a tulajdonoson kívül a vendégek sem nézik ki őket ezért. Az egyik programfüzet egyébként külön logóval jelzi ezt, bár tény, hogy elég furán venné ki magát, ha egy szórakozóhely „nem melegbarátnak” vallaná magát.

Ki leszbikus?

– A fiatalok között tényleg trendi a másság?
– Ez egy marhaság! Ki akarna meleg lenni, amikor ez – nagyobb részben – szívás? A kamaszok próbálkoznak, felfedezik a szexualitásukat, belekóstolnak ebbe-abba. Nekem például fogalmam sem volt a homoszexualitásról, pedig felvilágosult környezetben éltem, fővárosi iskolába jártam. Húszévesen ismertem meg először valakit, aki nyíltan vállalta, hogy meleg. Én még akkor nem tudtam ezt magamról, fiúval jártam. Aztán lánnyal. Majd megint fiúval. Most egy lánnyal élek. Lehet, hogy ha korábban látok-hallok erről, előbb kezd motoszkálni bennem a gondolat, a tudat, hogy nem biztos, hogy hetero vagyok. A szexuális orientáció változhat.

– Akkor ki leszbikus? – kérdezem.
– Aki annak vallja magát! – válaszolja.

„Egy ideális világban a fiatalokat már az iskolában felvilágosítanák arról, hogy létezik más út is. És ami szintén fontos: egy ideális világban egy ilyen ismertterjesztést senki nem támadna azzal, hogy ez a homoszexualitás reklámozása, a fiatalság megrontása.”

A Labrisz Egyesület Melegség és Megismerés Programját számtalanszor támadták már, pedig nem szexuális felvilágosításról van szó. A cél, hogy információkat adjanak a szexuális kisebbségekről, és ezzel segítsenek eloszlatni az előítéleteket.

Heterónak igen, melegnek nem

– A családom, a baráti társaságom elfogad, ahogy azok a munkatársaim is, akik tudják ezt rólam. Szerencsés vagyok. De nem egyszerű a helyzetünk – számos jogi hátránnyal találkozunk nap mint nap. Többek között ezért is vagyok aktivista, mert van még hova előrelépni. A regisztrált élettársi kapcsolat nagyon jó dolog, és tény, hogy a diszkrimináció területén is hoztak minket védő jogszabályokat, más kérdés, hogy a való életben ezeket betartják-e… Valóban nem rúgtak még ki senkit pusztán azért, mert meleg? Dehogynem. Hiába a törvény, ha a melegek nem mernek pereskedni, mert nincsenek tisztában a jogaikkal, és/vagy fel sem merik vállalni magukat – félve a következményektől.

„Egy ideális világban a párom nevére vehetné közös gyermekünket (akár én szültem, akár állami gondozásból vettük magunkhoz), így nem lenne kétség afelől, kit illet a szülői jog, ha esetleg meghalnék. Egy ideális világban otthon maradhatna gyesen, megkapná azokat a kedvezményeket, amelyek egy hetero párnak automatikusan járnak.”

Coming out? Nem probléma!

Legalábbis Vera szerint egy ideális világban nem lenne az. Most azonban a melegek többségének nap mint nap, minden egyes szituációban döntenie kell arról, hogy felvállalja-e magát. Egyelőre még csak az a természetes, a hétköznapi, ha valaki hetero, és fel sem merül, hogy a „barátnő” kifejezés szerelmet takar.
A melegek egyébként nem szeretik, nem is használják egymás között a „más” szót. Vera azt mondja, ez pontosan azt fejezi ki, hogy van a normális, és van az attól eltérő, a más.

– Mi sem vagyunk egységes közösség, leszbikus és leszbikus között is van különbség akár habitusra, munkakörre, származásra vagy épp hajszínre nézve. A leszbikusság egy összekötő elem, de nekünk is többes identitásunk van. Én például elsősorban ember vagyok, aztán magyar, nő, aktivista… És csak sokadik a sorban, hogy egyébként a lányokat szeretem.

„Egy ideális világban megszokott, ha valaki a saját neméhez vonzódik. Jó lenne, ha nem kéne állandóan azt fontolgatnom, hogy fel merjem-e vállalni, nem hetero vagyok…”

Ha ez bejött, nézz rá ezekre is:

Egy melegbuliban ismerkedtünk meg – tudom jól, első pillantásra belém zúgott, egész este a fenekemet simogatta, és magabiztosabban nyomult, mint bármelyik pasim. | Leszbikus a barátnőm

Vajon, ha egy létező genetikai vizsgálatkor kiderülne, hogy születendő gyermeked meleg lesz, világra hoznád-e? Elhinnéd-e? Gondolkodnál-e egy pillanatig is? | Ha tudnád, hogy meleg lesz, megszülnéd?


Kattints ide, ha a Dívány HOT! gyűjtőjére mennél további, témába vágó cikkekért!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.