Ha most megpróbálok visszaemlékezni, mikor durvult el a szex közöttünk, a megismerkedésünk körüli időkig kell visszalapoznom…
Lacival mindig is bolondul, vadul és mohón szerettük egymást. De ráérősen, hosszasan, néha órákig is. Ha csak hozzám ért, apró villámok szaladtak végig a gerincemen. Örökké összebújni való helyeket kerestünk. Volt egy kockás sála. Napközben, amikor nélküle voltam, ezt a puha sálat szorítottam magamhoz. Olyan volt nekem a bőre illata, a közelsége, mint csecsemő számára az anyja érintése. Fizikailag és lelkileg is állandóan szükségét éreztem, hogy vele legyek. Természetes volt, hogy összeházasodtunk. Zsófi a nászutunkon fogant. Terhességem első hat hónapjában a szexszel nem volt semmi baj. Bennem éppen csak egy kicsit csökkent a testi vágy. Ma persze tudom, hogy az összebújás számomra már mást jelentett. Gyengédséget kerestem az ölelésben.
Nem vad egymásba olvadást, mint régen, hanem biztonságot és bizonyságot. Mert a testem formátlanodott, féltem a szüléstől, attól, hogy az én egészséges, fiatal férjem más, karcsúbb lányok után néz. Az igazi problémák mégis később kezdődtek, amikor már újra karcsú voltam, fürge és ötvenkilós. Zsófi ugyanis a születése utáni hónapokban kétóránként szopott. Rosszul alvó, nyűgös, hasfájós gyerek volt. Kiszorította az apját az ágyamból. Hosszú vajúdás után, ordítva érkezett erre a világra.
A gátmetszés helye sokáig érzékeny volt. Aztán begyulladt a mellem. A lányom szinte egész nap sírt. Anyám még javában dolgozott. Laci szülei vidéken laktak. Segítségünk nem volt, gyerekvigyázóra nem tellett. Mindent előbb kívántam, mint a szexet. Együttléteink egyre rosszabbul sikerültek.
Aztán elmúltak ezek a nehéz idők. Jöttek másfélék. Zsófi kilenc hónaposan járni kezdett. S amikor már járt, nem maradt meg semmiféle kerítés mögött. Ha a járókába tettem, ordított, ha a szobájába zártam, rázta az ajtóra tett rácsot. Éjjel a mi ágyunkban aludt el, s még másfél éves korában is háromszor kelt föl éjszaka. Őszinte leszek, évekig nem volt elég nyugalmunk ahhoz, hogy élvezzük egymást. A sietve lezavart, kapkodós, megszakított együttlétek nekem nem nyújtottak se testi, se lelki kielégülést. Volt, hogy a bennem felkorbácsolódott, de nem levezetett feszültséget úgy oldottam föl, hogy durván Laci nyakába haraptam, vagy a haját húztam. Ő meg viszont. És ez nekem furcsamód valahogy jólesett. Egyre inkább rászoktunk a durva szexre. Ha a hajamba markolt, a nyakszirtembe harapott, nagyon gyorsan elmentem. A szeretkezéseink így egyre rövidebbek és egyre durvábbak lettek. Ehhez a szexhez nem kellett ágy. Jó volt a fürdőszoba is, amíg Zsófi az ágyunkban aludt, vagy az erkély éjszaka, ahol a rácsba kapaszkodva, ajkamat összeharapva fojtottam vissza a sikítást, amit Laci durvasága okozott.
A testemet örökké takarnom kellett, nehogy a kék-zöld foltokat valaki észrevegye. S ez így volt egészen mostanáig, a második terhességemig. Abbahagytuk, mert féltjük a babát. De biztosan érzem, hogy idővel visszatérünk ehhez az Ady is megírta héjanászhoz.
A cikket olvasva harvey is felkorbácsolódott kissé. Az ő írása arról, hogyan büntette/bünteti ma is korbáccsal valamikori pasiját, itt olvasható!
Kattints ide, ha a Dívány HOT! gyűjtőjére mennél további, témába vágó cikkekért!
