A kérdés elsőre talán hajmeresztő, de jobban belegondolva és megvizsgálva az érzéseimet, már nem is annyira. Mert mi a hűség? Tradicionálisan talán az, hogy két ember leél egymás mellett x évet úgy, hogy közben másra sem néznek, és gondolati szinten sem érinti meg őket az, hogy létezik kapcsolódás a kapcsolatukon kívül is.
Hogy ez tartható-e? Nézetem szerint nemigen. Aki ezen felhördül, tegye fel magának a kérdést gyorsan:
„Öt-tízéves kapcsolatom alatt egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy belenéztem egy másik férfi/nő szemébe, és éreztem egyfajta vonzódást?”
Ha a válasz nem egyértelmű nem, akkor már meg is valósult a hűtlenség, akár történt valami több is, akár csak egy összenézés volt az eset.
Mert mit jelent az az egymásra pillantás? Azt, hogy érdekel a másik, megérint, van benne valami, amitől olyan könnyű elmerülni a tekintetében. Szimpatikus az illető, megbizserget a nézése, hatással van rám.
Hogy ez nem hűtlenség? Akkor játszadozzunk az érzéssel még egy kicsit. Akkor is megállna az egymásra nézésnél a történet, ha éppen senkim/semmim nincs, ezért nem villan be a gondolat, hogy ne tovább, mert nem helyénvaló, mert fájdalmat okozok, mert megcsalok? Valószínűleg nem. Akkor viszont már a nézésben is benne volt a hűtlenség magja.
Mindezt végiggondolva kibontakozik a kép: ha néha megtörténik a tekintetek találkozása kapcsolaton kívül is, és elfogadjuk, hogy a nézés több mint aminek kinéz, valamint ez nem szabályozható, hanem csak úgy jön időről időre, akkor maga a hűség fogalma rendül meg alapjaiban. Hiszen hűségesnek lenni ezek szerint csak elfojtások árán lehet.
Na de mit folytunk el? Valójában a szeretet akadálytalan áramlását. Bármit állít ugyanis a társadalom, a neveltetés, egy nyitott egymásra pillantásban benne van minden. Ahhoz, hogy ne bontakozhasson ki, elő kell rángatni pár érvet, miért is nem történhet meg.
Ezzel azonban komoy bajba kerülünk, és a legrosszabb, hogy éppen a kapcsolatunk issza meg az elfojtás levét. A szeretet nyitottság, őszinteség és a saját érzések szabadon engedése. Fürdés és feloldódás abban, hogy semmit sem kell titkolni. Amikor ezt elkezdjük kapcsolatainkban kibontakoztatni, máris beleesünk a csapdába: csak akkor nyílhatunk meg a pasink/csajunk felé teljesen, ha ez a megnyílás általános érvényű, és a világ többi vetülete irányában is megnyilvánul.
Na de mi lesz akkor a következő összenézéskor??? Hát, ez a dolgok rákfenéje. Ott sem lehet bezártsággal válaszolni, különben ugyanazok a szeretetenergiák blokkolódnak, amelyeknek a kapcsolatban is működniük kell. Bárhol fojtuk el, otthon vagy egy olyan pillantáskor, elfojtódik végleg. Nincs egyik a másik nélkül. Akkor most végül is van hűtlenség? Vagy ha úgy tetszik: van egyáltalán hűség?
