Felelőtlenül szexelnek az amerikai fiatalok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Statisztikai adatok alapján az amerikai nőktől egyáltalán nem idegen a leszbikus érintkezés, a tinik valamivel visszafogottabbak, ha szexről van szó, a nemi úton terjedő betegségek száma, illetve azok gyógyítására szánt dollármilliók pedig évről évre nőnek.

A legújabb amerikai felmérés, a National Health Statistics Report a fiatalok szexuális szokásait mérte, és korábbi évek számadatait hasonlította össze. A tanulmányból a legkiugróbb adatokat szedtük össze, amelyek közel 14 000 megkérdezett válaszait takarják.

Chlamydia és a gonorrhea

Az amerikai fiatalok aggasztó szexuális szokásait a számok is alátámasztják, évente a szexuális úton terjedő betegségek száma átlagosan 19 millió új esettel bővül, a fertőzöttek fele a 15-24 éves korosztályból kerül ki. (Csak az ő gyógyításukra szánt összeg 2000-ben 6,5 milliárd dollár volt). A kutatásból viszont az is kiderül, hogy a mai 15-24 éves amerikai fiatalokat – valamivel - nehezebb ágyba vinni, a korábbi évek 78 százalékos mutatószáma 72 százalékra csökkent. Ami pedig a fiatalok orális szexuális szokásait illeti, a 15-19 éves lányok 7 százaléka és a fiúk 9 százaléka próbálta már.

Az összehasonlító kutatásból az is kiderült, hogy a clamydia és a gonorrhea fertőzések száma 2008-ban ugrott meg, jelentős részük a 15-19 éves fekete lányok és a 20-24 éves fekete fiúk közül került ki.

A 25-44 év közöttiek közül 36 százalék nő és 44 százalék férfi legalább egyszer kipróbálta már az anális szexet, de az is kiderült, hogy kétszer annyi nő létesített azonos nemű partnerrel szexuális kapcsolatot (13%), mint amennyi férfi (5,2%). A HIV/AIDS adatok tekintetében, évente körülbelül 50 000 amerikait diagnosztizálnak a vírussal, jelenleg pedig 1 millióan élnek vele. 86 százalékuk szexuális úton fertőződik.

harvey
harvey
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.