„Mentem a boldogságom után”

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Komlósi Ildikó az operaműfaj ellentmondásosságáról, de sütés-főzésről is

Némely pályatársával ellentétben a művésznő rajong a szabadtéri fellépésekért, olaszországi pályafutása megszerettette vele ezt az előadástípust. A Parasztbecsület árulásával halált okozó hősnőjének lelkületét is megérti, és ennek értelmében interpretálja majd Santuzza dallamos szavait a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon két augusztus eleji estén.

– Ha sorrendbe kellene állítani kedvenc szerepeit, milyen helyet kap közöttük a Parasztbecsület hősnője, Santuzza?

– Az érzelmi hőfok a meghatározó nálam. Eszerint első helyen Amneris áll az Aidából, azután a felettébb bonyolult karakterű Carmen következik. Őt Santuzza követi. Rövid szerep, de egyhuzamban huszonhat percet kell énekelnem, szinte levegőt venni sincs időm, miközben kimondhatatlanul meredek érzelmi csúcsai vannak a történetnek. Olyannyira megfeszíti minden idegszálamat, hogy a végére úgy érzem magam, mintha egy ötfelvonásos operát énekeltem volna végig.

– Santuzza nem éppen szimpatikus alkat. Árulásával, ha ezt pontosan nem is tudja előre, halált okoz.

– Kétségbeesésében, végső elkeseredésében, megaláztatásában, folyamodik ehhez a megoldáshoz, akkor, amikor látja, hogy végképp magára maradt. Tudja, hogy ebből a helyzetből számára nincs kiút. Gondoljunk bele, milyen élet várt akkoriban egy hírbe hozott nőre. Falun születtem, hallottam az öregek lesújtó véleményét az ilyen históriába keveredett nőkről, és ezek egy-egy Parasztbecsület-előadás közben mindig ott vannak a fejemben. Hoztam magammal emlékeket, amelyeket jól hozzá tudok kapcsolni a karakterhez.

– Visszajár még a szülőfalujába?

– Persze, hiszen imádom Békésszentandrást, amelynek díszpolgára lettem. Szép nagyközséggé nőtte ki magát, büszke is vagyok arra a szépséges vidékre, az ottani emberekre. Ha anya szeretne elmenni az ott élő régi barátaival találkozni, mindig szívesen tartok vele. Különben is csak békésszentandrási kolbászt, abált szalonnát eszem, ott rendelem meg a húsvéti sonkát is. Kötődöm a gyerekkori ízekhez, békésszentandrási kalácsot sütök, békésszentandrási perecet gyártok. Állandóan sütök-főzök. Valahogy ezt is bele kell préselni a napjaimba. Mindent veszteségnek érzek, amit kihagyok az életben, úgyhogy ha nem elég a terveimhez a nap huszonnégy órája, lecsípek valahonnét egy kicsit.

Parasztbecsület

– Nem ódzkodik a szabadtéri fellépésektől? Tavaly Salomét énekelt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, és most újra a közönség elé áll ott Pietro Mascagni egyfelvonásos operájában, pedig sok pályatársa félti a hangját az alattomosan érkező fuvallatoktól.

– Nekem nagy élményt jelent. Lehet, hogy hozzászoktam, mert Olaszországban rengeteget énekeltem szabad téren, például a Caracalla Operafesztiválon vagy tizenkét évig a Veronai Arénában. Annál aligha találni tágasabb szabadtéri játszóhelyet. Szegedet is imádom, de idén ezért nem tudtam elénekelni ott az Amnerist, mert a bemutató egybeesik a margitszigeti augusztus 1-jei és 4-ei fellépéssel. Hihetetlen távlatot nyújt a nyitott tér, ahol nincsenek határok, nincsenek falak, csak küldöm a hangomat, és ez hihetetlen szabadságérzetet nyújt, felfokozott hangulatot okoz, de érdekes módon mégis megmarad az előadás intimitása.

– Sokáig a külföldi közönséget kényeztette a jelenlétével. Ez olasz férjének köszönhető, vagy az operaénekesi pálya már csak ilyen nemzetközi?

– Mind a kettő szerepet játszott ebben. Nem akaratlagosan történt, hanem mentem a boldogságom után. Mivel ott éltem, ott kaptam felkéréseket.  Amikor hazajöttünk, kellett rajta dolgozni, de lehetőséget kaptam, hogy itthon is megmutathassam, miért értem el akkora sikereket odakint. Már tizenegy éve élünk újra Magyarországon, és nem panaszkodhatom, mert Kossuth-díjjal is megtisztelt a magyar állam. A huszonkét éves fiam pedig, akinek a taníttatása miatt költöztünk vissza, mára hat nyelven beszél, és diplomata, éppen Irakban teljesít szolgálatot.

– Átalakult az operaéneklési metódus a pályafutása alatt? Esetleg több színészi munkát követel a művésztől?

– Mindig szerettem a színpadi jelenlétet, a játékot az operaelőadásban. Ezt nem lehet különválasztani az énekléstől. Vagy éli valaki a szerepet, vagy nem. Ha érzi a karakter lelkivilágát, az önkéntelenül hozza magával a színészi produkciót is, nekem mindenesetre ösztönösen így sikerül.

– Hogyan reagál az idő múlásával egyre gyakrabban felvetődő műfajkritikára, miszerint illúzióromboló, hogy az operaelőadásokon kiérlelt hangú, ám már korosodó énekesek alakítják a szép fiatal szerelmesek szerepét?

– Ez technikai kérdés. A zeneszerzőnek mindig azt sugallja a múzsa, hogy olyan bonyolultan gyönyörű dallamot komponáljon, amelyet csak érett hangú, gyakorlott művész tud interpretálni. Ha az ilyen szerepet, például Wagner Brünnhildéjét egy húszévesre bízná a rendező, az ifjú hölgy vagy nem tudná elénekelni, vagy ha mégis, akkor soha többé nem énekelne, mert tönkremenne a hangja. Az operába járó embernek el kell fogadnia ezt az ellentmondást, és azt hiszem, a többség meg is teszi. Persze előadóként próbálkozunk, hogy a hangunk mellett karban tartsuk a külsőnket is. Tréfásan összefoglalva: nem iszunk, nem dohányzunk, nem nőzünk, nem fiúzunk, és a humor is remek kozmetikum. Persze komoly szerepet játszanak ebben a gének. Nekem szerencsém van, mert a szervezetem, a testfelépítésem, az izomzatom hagyja, hogy intakt maradjon a hangom.

– Mit tud előzetesen elmondani a közönségnek Carlo Ventre uruguayi tenorról, aki Turidduként partnere lesz a margitszigeti Parasztbecsületben?

– Csodálatos énekes és nagyszerű kolléga. Korábban felléptem vele a Veronai Arénában és mindenfelé a világban az Aidában, a Carmenben, a Parasztbecsületben.

– A szabadtéri szereplés után nyári szünetet ad magának?

– Egy kis nyaralás fér csak bele az időmbe, mert sokat kell tanulnom. Berlinben Vladimir Jurovszkij vezényli Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című operáját, amelyben a dajka szerepét játszom. A Hugo von Hofmannsthal librettója alapján készült, freudi ihletésű alkotást itthon is éneklem, legutóbb a MÜPA tűzte műsorra koncertszerű megjelenítésben. De az rövidített változat, most meg húzások nélküli előadásra készülünk a szimbólumokkal teletűzdelt, technikai bravúrt is követelő zeneműből.

Hirdetés ‎
Hirdetés ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.