Szeretnéd biztonságban tudni a gyereked?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Évente körülbelül 14000 kiskorú eltűnése után nyomoz idehaza a rendőrség. Kisebb gyerekek gyakran vesznek el nagy tömegben, de nem mehetünk el szó nélkül a gyerekeket elcsábító idegen felnőttek, “cukros bácsik” mellett sem. Egy magyar fejlesztésű technikai megoldás növelheti a gyerekek biztonságát.

Az ember talán legféltettebb kincse saját gyermeke. Mindent megteszünk a védelmükért, biztonságukért, egészségükért, mégis időről időre hallani szomorú híreket a médiában. A felügyeletet sokan ismerőssel, rokonnal vagy bébiszitterrel oldják meg, de vannak olyan esetek is, amikor a gyerek már egyedül megy el edzésre, szakkörre vagy táborba, és a szülő nyugodt lenni, hogy eközben is biztonságban van csemetéje. Ekkor jön képbe a technológia, és a GPS-es nyomkövetés.

Már most az elején fontos leszögezni, hogy nem bőr alá építhető nyomkövetőkről, biorobotokról és Big Brother effektusról van szó. A cél minden esetben a megelőzés és a biztonságérzet növelése mind a gyerek, mind a szülő részéről. Fontos megértetni a gyerekkel, hogy az eszköz az ő érdekét szolgálja, ezért mindig legyen nála.

Egy GPS-es nyomkövetőt úgy kell elképzelni, mint egy kis, kijelző nélküli mobiltelefont, mely beépített GPS vevővel és SIM kártyával rendelkezik. A készüléket érdemes lehet egyszerűen a gyerek táskájába helyezni. Használata rendkívül egyszerű: a szülő egy mobil alkalmazás vagy webböngésző segítségével meg tudja nézni térképes felületen, hogy épp hol tartózkodik a gyermek. A rendszerben lehetőség van a fontos területek megjelölésére is (pl. iskola, játszótér, edzőterem, otthon), amelyeket elhagyva, vagy azokba belépve értesítést kaphat a szülő. Ennek segítségével követhető például, hogy mikor indult el az iskolából és mikor ért haza gyerek, de arról is e-mailt küld a rendszer, ha esetleg elhagyta a játszóteret.

Egy másik hasznos funkció, hogy az eszköz rendelkezik egy SOS gombbal, melynek megnyomása esetén a szülő egy e-mail értesítést kap. Ilyen esetben az eszközt fel lehet hívni egy hagyományos mobiltelefonról, és meg lehet beszélni a gyerekkel, hogy mi történt. Hívást kezdeményezni azonban nem lehet a nyomkövetőről, így elkerülhetőek a magas telefonszámlák. Olyan esetben is hasznos lehet egy ilyen készülék vásárlása, ha nem szeretnénk még telefont, pláne nem okostelefont vásárolni a gyereknek.

A GPS-es nyomkövetést természetesen a járművek követése mellett az életmentésben is alkalmazzák. A Cserhát Mentőkutyás Egyesület kutyáira is egy ilyen nyomkövetőt helyeznek, és egy eltűnt személy keresésekor a mentést irányító szakember egy tabletről tudja megnézni például, hogy melyek azok a területek, amelyeket már átfésültek és hova kell még eljutni.

További információ az IneTrack Gyerek-GPS szolgáltatásról a www.gyerek-gps.hu weboldalon érhető el.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.