Tervezz időben - Mielőtt a gyerek kirepül a fészekből

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

 Amikor fiatalon családalapításra gondolunk, vagy először kerül szóba párunkkal a gyerekvállalás, ritkán jut eszünkbe, hogy a gyerekek milyen hihetetlen gyorsan nőnek fel. Ripsz-ropsz eljön a szalagavató, ahol büszkén figyeljük a keringőző fiatalokat. Aztán rá kell jönnünk, hogy az élet megy tovább, és a gyerek továbbtanulása, saját fészekbe költözése, elindítása a „nagybetűs életbe” újabb megoldandó feladatokként tornyosulnak előttünk.

Sokan vannak úgy vele, hogy „minden napnak a maga baja”, de érdemes előre végiggondolni, hogy mire is lesz leginkább szüksége a gyereknek, miután leérettségizik. Mik is a legfontosabb lépcsőfokok az ember első 18-20 évében? Óvoda, iskolakezdés, egyetem? Az első kettő talán könnyedén megugorható, „csupán” a kisgyermek szociális érettségén múlik a siker. A harmadikhoz már a szülők, nagyszülők aktív anyagi támogatása is szükséges.

Érdemes ezért akár egy-kétezer forinttal is elkezdeni a takarékoskodást a lehető legkorábban. Ilyenkor szóba jöhet banki betét, biztosítás, a bátrabbaknak a tőzsde. Ezek esetében figyelnünk kell a kamatok alakulását, a portfólió összetételét, az árfolyamok ingadozását annak érdekében, hogy a gyermek számára félretett pénzünk kamatozzon is, ne csupán csücsüljön egy számlán. Ez mindenképpen odafigyelést, időt és minimális pénzügyi ismeretet is megkíván.

Kevesen vannak tisztában azzal, hogy a 2006 januárja után született gyermekek számára az állam 42.500 forint életkezdési támogatást nyújt. Ezt az összeget a hozzátartozók éves szintű befizetéseinek mértéke alapján további állami támogatások gyarapítják. Ez a Start-értékpapírszámla konstrukció. A számla megnyitása után a fent említett összegek egy új állampapírba, az ún. Babakötvénybe fektethetők be. A Babakötvény egy olyan különleges állampapír, amelyből az állam minden évben egy-egy sorozatot indít. A szülők és hozzátartozók a gyermek születési dátumának megfelelő kötvénybe fektethetik az életkezdésre szánt összege(ke)t, - akár 100 forintot - és az állam az előző év átlagos inflációja felett 3 százalék kamatot garantál. A kamatok, folyamatos újrabefektetéssel, ugyanabba a kötvénybe kerülnek vissza. A Start-számlán gyarapodó összeghez a gyermek 18 éves korában juthat hozzá. Számítások szerint 3 százalék inflációt feltételezve, havi ötezer forint befizetésével 10 éven keresztül, közel egymillió forint takarítható meg, ami fedezhet jó pár évnyi tandíjat, vagy egy kislakás megvásárlásának kezdő összegét.

Mindez nem igényel különösebb pénzügyi ismeretet, sőt túl sok időt és energiát sem. Elég csupán egy állandó átutalási megbízást adni a bankunknak és nyugodtan hátra dőlhetünk a Díványon!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.