Bármennyi élmény belefér

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A korlátlan telefonálást biztosító előfizetések a családi büdzsét is segítenek kordában tartani

– Annával öt éves korunk óta barátnők voltunk, és a középiskola udvarán arról álmodoztunk, hogy milyen jó lenne, ha esténként nem kellene számolnunk a mobilunkon még hátralévő perceket, hanem addig beszélhetnénk, amíg jól esik. Mindez nagyjából egy évtizeddel ezelőtt történt. Azóta messzire költöztünk egymástól, de a barátságunk ugyanolyan szoros maradt. A napokban nevetve felhívott, és azt mondta, többet senki nem hányhatja majd a szemünkre, mekkora telefonszámlát hoztunk össze az esti fecsegéseinkkel, mert előfizetett egy korlátlan csomagra – mesél Barbara arról, hogyan szerzett tudomást az immár korlátlan beszélgetéseket biztosító mobiltelefon előfizetés lehetőségéről.

– Egy álom vált valóra: vég nélküli beszélgetések, korlátok nélküli élménymegosztás, határtalan barátság! – teszi hozzá.

Mostantól bárki örülhet a korlátok lebontásának, aki december utolsó napjáig Next díjcsomagra köt előfizetői szerződést a Telekomnál. A szolgáltató ugyanis az ügyfelek igényeit szem előtt tartva bevezette új, belföldön, illetve hálózaton belül alapdíjas irányokban korlátlan telefonálást és SMS küldést biztosító lakossági díjcsomagjait, amit 4G-s mobilinternet elérés és pazar készülékkínálat egészít ki.

A korlátlan telefonálás és üzenetküldés lehetőségét az új díjcsomagoknak köszönhetően már tízezer forint körüli fix havi költségen biztosítják (készülék nélkül, hűségidővel), ami nagyban megkönnyíti a mindennapi kommunikációt. Ha pedig hálózaton belül szeretnénk korlátlanul telefonálni, mert legtöbb hozzátartozónk és barátunk szintén Telekom ügyfél, még ennél is alacsonyabb a havi díj. Mindez nem csupán azért fontos, mert közelebb hozza egymáshoz az embereket, hanem azért is, mert egyre több családnak kell ügyelnie a kiadások kordában tartására. Mindeközben viszont az olyan új kommunikációs csatornák használata, mint a közösségi oldalak vagy az e-mail, a korábbinál is fontosabb szerepet kapott például az álláskeresésben vagy éppen a gyerekek tanáraival való kapcsolattartásban.

A Next díjcsomagok révén Magyarországon sok millió ember érheti el egymást belföldön szinte bárhol, bármikor, fix havi díjért. A Telekom hálózatmodernizációjának köszönhetően ma már a lakosság közel 40 százaléka számára elérhető a 4G/LTE szolgáltatás (kültéren), a későbbiekben pedig a lakosság egyre nagyobb része élvezheti a szolgáltatás előnyeit.

A Telekom Next S díjcsomagja készülékvásárlás nélkül már 6490 Ft-ért elérhető, a Next M pedig 10990 Ft-os havidíjért. Az előfizetések korlátlan hálózaton belüli, illetve belföldi alapdíjas beszélgetést és SMS-küldést tesznek lehetővé, valamint 500 MB-ig – 4G hálózaton is felhasználható – mobilinternet adatmennyiséget. A vezetékes előfizetéssel és arany vagy platina kedvezménnyel rendelkező ügyfelek Next Aranytárskártya előfizetéssel szintén igénybe vehetik a csomagokat, jelentősen kedvezőbb havi díjjal.A Next díjcsomagok mellé az előfizetők 6 gyártó több mint húszféle 4G-képes okostelefonja közül választhatnak.

Részletes tájékoztatás a


www.telekom.hu

weboldalon érhető el.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.