23. Művészetek Völgye

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mintegy 500 programot tartanak idén a Művészetek Völgyében, amely Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden zajlik július 26. és augusztus 4. között. A programok többsége Kapolcson lesz, a kísérőrendezvények kapnak helyet a csatlakozó falvakban.

Kapolcson az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is lesz Palya-udvar, ahol többek között Beck Zoltán (30Y), Berecz András, az Artus Társulat, Háy János, Erdős Virág, Jónás Vera, Szokolay Dongó Balázs, Grecsó Krisztián, Esterházy Péter, Dés László, a Momentán Társulat, valamint a Maszkura és a Tücsökraj zenekar lép fel, de jelen lesz a Slam Poetry Budapest csapata is Závada Péterrel és Simon Mártonnal, fellép a meghirdetett zenei pályázaton bejutott 12 zenekar is. Idén először lesz bébiszitter-program, hogy az idősebbek is gondtalanul élvezhessék a koncerteket.

A Kaláka Versudvar minden nap 10 és 23 óra között várja a vendégeket. Náluk a költészeté, a verseké és a daloké a főszerep, a két házigazda pedig a Kaláka együttes és Lackfi János. A Versudvar vendége lesz többek között Geszti Péter, Kovács András Ferenc, Varró Dániel, Herczku Ágnes, Szalóki Ágnes, Tóth Krisztina, Rátóti Zoltán, Galkó Balázs, Szirtes Edina Mókus, Rosonczy-Kovács Mihály és Ferenczi György is.

A Kapolcsi Hobo Klubban esténként „Hobo és Bandája” lép fel, akik idén kizárólag saját dalokat fognak játszani, tíz este alatt tízféle repertoárt hallhat majd a közönség. Délutánonként a Malompart Színpadon a Magyar Hobológiai Társaság IV. Vándor-Ló-Gyűlésének előadásait lehet meghallgatni Jász Attila költő, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője vezetésével.

A Jazz és Irodalom Udvarban jelen lesz a Magyar Írószövetség, emellett esténként a dzsesszé lesz a főszerep. Este hat órától a Királykertben lép fel Sárik Péter, Gyárfás István, Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint, a Dresch Quartet, Szőke Nikoletta, Lukács Miklós, a Bacsó Kristóf Trió, a Snétberger Zenei Tehetség Központ tehetségei, az Oláh Szabolcs Quintet és Dés András.

A Blue sPot Café udvarában a bluesé, a rocké és a közös zenélésé lesz a főszerep, fellép a Blue sPot, Sena, az Anna & the Barbies, a Roy&Adam Trio, az Elefánt, a Kistehén, Frenk, valamint a Pribojszki Mátyás Band.A Muharay Udvar-Kávéházban a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség rendezvényeit tekinthetik meg, amely mintegy nyolcszáz fellépő közreműködésével nyolcvan programot kínál.

A komolyzenei programok a Katolikus templomban kapnak helyet, olyan zenekarokat lehet hallani, mint a Savaria Baroque, az Excanto, a Musica Florens vagy az Aura Musicale. Emellett itt lesznek a Zeneakadémia tehetségei is, az Ear együttes pedig kortárs elektronikus zenei koncertet ad.

Jancsi bácsi udvarában a roma kultúra mutatkozik be. Lesz zene, kézműves programok, ütős hangszerek készítése, cigány nyelvoktatás, táncház, seprűkészítés, cigánykenyér készítés.

A fesztivál keretében mintegy negyven kiállítás lesz látható, a Malomszigeten pedig megrendezik az Országos Fazekas és Keramikus Találkozót és Vásárt. A Művészetek Zöldje idén is hagyományos környezet- és természetvédelmi programsorozatát mutatja be a látogatóknak. Lesznek gyerekfoglalkozások, előadások, zöldtúrák. Az Örökségvölgy programjainak keretében pedig az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület hatvan települése mutatkozik be kézműveseivel, művészeivel, őstermelőivel.

A Völgy kapcsolódó falvaiban is változatos programok fogadják a látogatókat: Taliándörögdön az Ősök házában, a Művelődési házban, a Református templomban, az Evangélikus templomban és e templomok udvarain lesznek folyamatosan programok, az Óvodakertben napközben gyerekprogramok, délutántól pedig könnyűzenei előadók várják az érdeklődöket, színpadra lép többek között a Kipu, a Zombori, a Presszó Tangó Libidó, a Sajnaroli és a rana, a Tükezoo, a Kobza Vajk Group, a HaSzüNa, a Mikrobe, a Ricsárdgír és a Blahalouisiana zenekar.

Az Egység Média Színpadon olyan előadók lépnek fel a hét második felében, mint az Amatild, a Laár András és a Tündértantra, a Mantra Porno, a Background, az Up!, a Mocsok 1 Kölyök, valamint az Ocho Macho. A településen ezenkívül a Kocsor-házban a 4D Zóna színpadon öt napon át előadásokon vehetnek részt a látogatók, amelyek középpontjában a tudatos élet és a tudatos társadalom áll, esténként pedig itt iskoncertek színesítik a programot. A Napfény Camping Lemanguria-sátorral, jógával, masszázzsal és délelőtti gyerekprogramokkal várja a látogatókat. Vigántpetenden a Katolikus templomban komolyzenei koncertek kerülnek előadásra, Monostorapátiban fellép a Parafónia zenekar.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.