Novemberben az őszinte vallomások taroltak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az év utolsó időszaka az ajándékvásárlás mellett nagy százalékban telik összegzéssel: vajon mit csináltunk jól az elmúlt évben, és min kell jövőre változtatnunk. Az önelemző és egész életekre visszatekintő könyvek talán emiatt is szaporodnak meg ilyentájt: Kern András például Bárdos Andrásnak mesélt életéről, közös kötetük pedig egyből a Bookline TOP 50 élmezőnyében landolt. Az 1. helyet még mindig nem veheti el senki Nyáry Krisztiántól, az Ötven árnyalat-trilógia eddig megjelent részei pedig szintén kirobbanthatatlanok a listáról – csupán helyet cseréltek az októberhez képest.

Nyáry Krisztián vizuális szempontból sem utolsó kötete, az Így szerettek ők októberben villámgyorsasággal szerezte meg a Bookline sikerlistájának 1. helyét, amelyet novemberben sem tudott tőle senki elvenni. A nosztalgia és az összegzés iránti igény kétségtelenül rányomta a bélyegét erre a hónapra, így több olyan kötettel is találkozhatunk a legjobb 50-ben, amelyek egy ismert személyiség legbenső gondolatairól mesélnek. A Bookline Könyvek kiadványaként látott napvilágot Bárdos András könyve Kern Andrásról, az Ezt nem lehet leírni , amely a 3. helyig jutott alig néhány hét alatt. A meglepő sztorikban cseppet sem szűkölködő kötet a karácsonyi időszak egyik nagy dobása, a vallomások sora pedig folytatódik, hiszen több ismert hazai és külföldi személyiség döntött úgy, hogy egy őszinte könyvben tálal ki a világnak.

Az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb magyar vízilabdás, Kásás Tamás M. Kiss Csabával közösen nézett a sportolólét legmélyére: a „brutálisan őszinte” könyv jelenleg a 6. helyen található. A hazai hírességek nem riadnak vissza az esetükben kissé rendhagyóbb írásos megnyilvánulásoktól sem: Liptai Claudia kalandregénye, az Álomnő kitartóan menetel felfelé a listán (37.), Kulka János pedig izgalmas önéletrajzi történetekkel és ínycsiklandó ételekkel csillapítja az olvasó éhségét Önételrajzában (15.).

A világsztárok újdonságainak esetében nem mehetünk el Bear Grylls, a hivatásos túlélő életrajzi könyve mellett sem, aki Tűzön-vízen át! című kötetében (10.) először mesél őszintén életéről. És ha már a napi 24 órás hősködés egyik úttörője ilyen jó helyezést ért el, óhatatlan, hogy mindenki terminátora, Arnold Schwarzenegger is felbukkanjon a nyomában. A testépítő-világbajnokból világsztárrá, majd kormányzóvá avanzsált Arnie szintén most látta elérkezettnek az időt egy kiadós számvetésre: a Bookline listájának 26. helyén álló Emlékmás – Életem hihetetlen, de igaz története valószínűleg jó pár férfiember karácsonyi csomagjának lesz elengedhetetlen kelléke.

Mick Jagger életrajzával sem lesz ez másképp, hiszen az idén 50 éves Rolling Stones frontembere Christopher Andersen Mick Jagger – Egy féktelen zseni extrém élete című könyvében elsőként hozott nyilvánosságra olyan történeteket, amelyek eddig a múlt diszkrét homályában lapultak. Az utóbbi hónapokhoz hasonlóan ezúttal is elmondhatjuk: nincs sikerlista E. L. James nélkül. Az Ötven árnyalat-trilógia első két része – A szürke ötven árnyalata és A sötét ötven árnyalata – megbízható módon a 2. és 4. helyen állomásozik, ötödikként pedig ezúttal Ken Follett Évszázad-trilógiájának 2. része, A megfagyott világ futott be. A karácsonyi dömping még csak most indul, de ezek a könyvek nagy eséllyel decemberben is ott lesznek a legjobbak között.

 pozíció  szerző  cím  kiadó
1   Nyáry Krisztián  Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv   Corvina Kiadó
2   E. L. James  A szürke ötven árnyalata   Ulpius-ház
3   Bárdos András  Kern András - Ezt nem lehet leírni   Bookline Könyvek
4   E. L. James  A sötét ötven árnyalata   Ulpius-ház
5   Ken Follett  A megfagyott világ   Gabo Kiadó
6   M. Kiss Csaba, Kásás Tamás  Kása avagy egy pólós világsztár életének első harminchat éve   Ulpius-ház
7   Christopher Paolini  Örökség avagy A Lelkek Sírboltja - Az örökség IV.   Európa Könyvkiadó
8   Leslie L. Lawrence  A játék rabszolgái I-II   Studium Plusz Könyvkiadó
9   Vámos Miklós  Szitakötő - Nemzedékünk regénye   Európa Könyvkiadó
10   Bear Grylls  Tűzön-vízen át!   Jaffa Kiadó
11   Sándor Anikó  Az ajándék - Élet az El Camino után   Jaffa Kiadó
12   Jo Nesbo  Csótányok   Animus Kiadó
13   Ljudmila Ulickaja  A mi Urunk népe   Magvető Könyvkiadó
14   Balogh Béla  Elkezdődött - Új világrend vagy Aranykorszak? - CD - melléklettel   Bioenergetic Kft.
15   Kulka János  Önételrajz   Kossuth Kiadó
16   Schäffer Erzsébet  Káprázat az élet! - Utak és ösvények   Sanoma
17   Rhonda Byrne  A Varázslat   Édesvíz Kiadó
18   Bartos Erika  Bogyó és Babóca karácsonya   Pozsonyi Pagony
19   Jean M. Auel  A mamutvadászok I-II.   Ulpius-ház
20   Kresley Cole  A Démonkirály csókja   Ulpius-ház
21   Kádár Annamária  Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban   Kulcslyuk Kiadó
22   Sylvia Day  Hozzád kötve   Ulpius-ház
23   Papp Diána  Bodza Bisztró   Bookline Könyvek
24   Ördög Nóra, Törköly Erika  Angyalműhely - Valódi nők, valódi érzések   Libri Könyvkiadó
25   Christopher Andersen  Mick Jagger - Egy féktelen zseni extrém élete   Bookline Könyvek
26   Arnold Schwarzenegger  Emlékmás - Életem hihetetlen, de igaz története   Libri Könyvkiadó
27   Paul "Coach" Wade  Fegyencedzés   Jaffa Kiadó
28   Szalai Vivien  Magyar börtönpokol - 150 nap a rácsok mögött   Alexandra Kiadó
29   Vujity Tvrtko  Pokoli történetek - A királynő beszéde   Pokoli-Angyali Kiadó Kft.
30   M. C. Beaton  Agatha Raisin és a tenyérbe mászó turista   Ulpius-ház
31   Kordos Szabolcs  Taxisvilág, Hungary - Ha a hátsó ülés beszélni tudna...   XXI. Század Kiadó Kft.
32   Leiner Laura  A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet   Ciceró Könyvstúdió Kft.
33   Ken Follett  A titánok bukása   Gabo Kiadó
34   Murakami Haruki  Miről beszélek, amikor futásról beszélek? - Nem kötelező szenvedni   Geopen Kiadó
35   Adele Faber, Elaine Mazlish  Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje   Reneszánsz Könyvkiadó
36   Jeff Kinney  Egy ropi naplója 5. - A rideg való   Könyvmolyképző Kiadó Kft.
37   Liptai Claudia  Az álomnő   Libri Könyvkiadó
38   Rafael Nadal, John Carlin  RAFA - Az én történetem   Invicta Books
39   Berg Judit  Rumini   Pozsonyi Pagony
40   P. D. James  A halál jár Pemberley-ben   XXI. Század Kiadó Kft.
41   Csányi Vilmos  A kutyák szőrös gyerekek   Libri Könyvkiadó
42   Vass Virág  Ringass, Amadeus   Ulpius-ház
43   Elisabetta Gnone  Fairy Oak 6. - Flox őszi bolondságai   Könyvmolyképző Kiadó
44   Börcsök Mária  Szakadozó mítoszok   Kossuth Kiadó
45   Szendi Gábor  A nő élete - Mit hoz a jövő?   Jaffa Kiadó
46   Leiner Laura  A Szent Johanna gimi 2. - Együtt   Ciceró Könyvstúdió Kft.
47   Lisa Kleypas  Csábíts el pirkadatkor   Ulpius-ház
48   Graham Hunter  Barca - A világ legjobb csapatának története   Akadémiai Kiadó
49   Kristin Cast, P. C. Cast  Elrendelve   Kelly Kft.
50   David Mitchell  Felhőatlasz   Cartaphilus Könyvkiadó
dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.