20. évforduló, 200 fellépő, több ezer csúszás!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Telekomos élményvadászat a VOLT-on

Nagy sikert aratott a fesztiválozók körében a 20. jubileumát ünneplő VOLT Fesztivál bejáratához épített hatalmas magenta csúszda, amely a T-Mobile szélessávú szolgáltatása nyújtotta gyorsaságot és élményt jelképezi.

A legnagyobb és legkedveltebb vidéki zenei fesztiválra, melyre az idén 200 hazai és külföldi fellépőt várnak, látogatók ezrei érkeztek csúszdán keresztül. Voltak, akik sötétedés után kapcsoltak sebességre, néhányan még éjfél után is vállalkoztak a 8 méter magas, 44 méter hosszú szerkezet tesztelésére, melynek fém tartószerkezete majdnem egy tonna. Az építmény stabilitásáról 8 tonnányi vizesballon gondoskodik.

A mobilhasználatot tekintve is aktív a VOLT közönsége. A telefonbeszélgetések száma már a fesztivál első napján megközelítette a tavalyi maximumot, sőt, a fesztiválozók aznap a tavalyi legerősebb napnál is jóval több, összesen 66 ezer SMS-t küldtek vagy fogadtak.

Walkó Csaba, a Compact Disco frontembere is lecsúszott a csúszdán

Igazi közösségi élményben van része azokak, akik a koncertszünetekben csatlakoznak a Telekom interaktív játékához. A feltartott mobilok segítségével a tömeg közös, együttes mozgással irányíthatja a kivetítőkön megjelenő játékot, természetesen a többség akarata dönt! Akinek pedig lazulni támad kedve, azt várja a kényelmes Telekom Terasz, ahol többek között a zenegép egy modern változata is kipróbálható a ZeneCenter alkalmazás segítségével. A teraszon ingyen elérhető a net, és lemerült mobiltelefonjaikat is feltölthetik a látogatók.

Izgalmas páros kedvezmények várják azokat a fesztiválozókat, akik júniusban bármilyen Samsung terméket vásároltak hűségidővel a Telekom üzlethálózatában vagy webes felületén. Egy érvényes belépő és egy X vagy Y karszalag birtokában, SMS-ben történő regisztráció és egy ellenkező betűjelű pár megtalálása után különleges ajándékokért szállhatnak versenybe. Már elindult a VOLT-on a közös élményvadászat, ahol a gyorsaság is számít, ugyanis a legfürgébb párok juthatnak a legizgalmasabb ajándékokhoz. A jutalmak között szerepel például egy találkozás a Compact Disco és a Carbonfools tagjaival, backstage túra, frissítő masszázs, és még sok más meglepetés.

A fesztiválozók körében egyre népszerűbb a VOLT-on debütált  Fesztivátor nevű alkalmazás, amelynek segítségével könnyen megtalálhatók a barátok és megoszthatók az élmények. Az alkalmazással a különböző Telekomos fesztiválhelyszíneken készített fényképekből néhány kattintással bárki elkészítheti saját zenés fesztiválfilmjét, amelyet a Facebookon azonnal közzé is tehet.  A Fesztivátor  a Google Play felületén tölthető le Android operációs rendszerű okostelefonokra.

A fesztivál-események az állandóan frissülő  www.sosem-eleg.hu oldalon követhetők!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.