A magyar fotózás kirakata

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyedülálló kiállítássorozat Magyarországon. Jubileumi, 30. évfordulójához érkezett a Magyar Sajtófotó Kiállítás, amely az egyetlen olyan kiállítás Magyarországon, amely nem véletlenül élte meg ezt a jeles évfordulót. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2011. március 24. és május 6. között, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként, a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezi meg a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítást és a Harminc év képekben című kísérő kiállítást.

KÉPEK, ÉLETKÉPEK 2011

– A fotósok örök vágya, hogy megragadják a múló időt, hogy képeik a kor lenyomatai legyenek. Az elmúlt harminc évben sok olyan fotó készült, amely egy ilyen kiállítás-sorozat bátorítása nélkül nem születhetett volna meg. Ezek a képek a nemzet vizuális emlékezetének részeivé válnak, ezért vannak jó helyen itt – fogalmazott megnyitó beszédében Korniss Péter. Hozzátéve, hogy a munkafeltételek egyre romlanak, a szorító hétköznapokkal szemben a megnyitó mégis ünnep maradt, az egyetlen nap, amikor a magyar fotósokat ünnepeljük.

A tárlaton láthatóak az elmúlt év egyik legmegrázóbb hazai eseménye, a West Balkánban történt tragédia – három fiatal lány vesztette az életét a zsúfolásig megtelt helyiségben – képei, Hajdú D. András, az Origo fotóriporterének munkája, amellyel elnyerte a Magyar Sajtófotó Pályázat 2011 MÚOSZ Nagydíját.

Megnézhetjük, milyen egy nyugdíjas Ki mit tud? Hévízen, felidézhetjük Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjének pillanatait úgy, mintha magunk is ott lettünk volna, közelről láthatunk illegális aranyásókat, szembesülhetünk a líbiai harcok drámai pillanataival és megismerkedhetünk a parlamenti hétköznapokkal, más szemszögből, mint ahogyan azt a televíziós közvetítésekkor látni lehet.

Képeken keresztül ismerhetjük meg Böjte Csaba ferences szerzetes árvaházát, amely a romániai Déva városában több száz gyermeknek jelent biztos menedéket, a Dóri Házat, Magyarország első gyermekhospice -intézményét, a Márkushegyi szénbányát, amely Magyarország egyetlen még működő szénbányája, Kárpátalja egyik magyar középiskoláját, az Abonyi Birkózó Club életét, vagy akár azt, miként történik a busák lehalászása a Balatonon.

Képek a rendvédelmi dolgozók budapesti demonstrációjáról, Kolontárról, egy évvel a vörösiszap-katasztrófa után. Képpárok Gyöngyöspatáról, amely az etnikai feszültségek iskolapéldájává vált.
Képek a világhírűvé vált ozorai fesztiválról, a Tűzraktérről, annak bezárása előtt, az ország utolsó lovas postásáról, a Szent László-ereklye tudományos vizsgálatáról, Szandra, a 34 éves ázsiai elefánt vágtájáról Budapesten a Múzeum körúton, tetoválóművészekről, a New York-i táncszínház fotós főpróbájáról a Müpában, búvárbabákról, a halastó jegén halászó kócsagról, a szardíniákat vadászó közönséges delfinekről Dél-Afrikában.
Portrék ismert sportolókról, közéleti személyekről, művészekről, muzsikusokról, többek között Cseh László olimpiai bajnok úszóról, a nyolcvanéves Várhidi Pálról, az 1954-ben vb-ezüstérmet nyert magyar válogatott tagjáról, Alföldi Róbert színművészről, Fischer Iván karmesterről, Tarr Béla filmrendezőről, Till Attila műsorvezetőről, Schell Judit színművészről és Skinről (Deborah Anne Dyer) a Sziget fesztivál nagyszínpadán. És ez csak ízelítő a látnivalókból.

HARMINC ÉV KÉPEKBEN
Harminc év nagy idő az ember életében. Egy kiállítás történetében pedig még inkább az.
Sok minden történt velünk itthon és a nagyvilágban ez idő alatt. Jó és rossz egyaránt. Valószínűleg valamennyien úgy gondoljuk, hogy pontosan fel tudnánk eleveníteni, hogy mi történt például 1983-ban vagy 1986-ban, ami akkor fontos, megrázó, felejthetetlen volt a számunkra. Tisztelet a kivételnek, ez nem így van. Viszont a fotók, a sajtófotók segíthetnek a múltidézésben.
Az első Sajtófotó Kiállítást, 1982-ben, a Műegyetem R-Klubjában láthatta a nagyközönség.
1983-tól pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik leglátogatottabb eseménye lett, helyszínről helyszínre vándorolva. 2007 óta – egy hosszú távú együttműködés keretében – a Magyar Nemzeti Múzeumban kerül megrendezésre.

A Harminc év képekben kísérő kiállításon az elmúlt három évtized legjobb sajtófotóiból készült válogatás látható. Többek között a lakótelepi létformáról 1987-ben, az 1999-es árvízről, az ügető végnapjairól 1989-ben, a berlini fal leomlásáról 1989-ben, a 2002-es torna világbajnokságról, az Aranykéz utcai robbantásról, vagy arról, hogy milyen volt a létminimum alatti élet 1988-ban. Harminc év a történelem szempontjából csupán egy villanás, de egy ország, és különösen Magyarország esetében jelentős – történelemformáló – időszak. A képek pedig beszédesek, a távlatokból visszatekintve átértékelődnek, talán fajsúlyosabbakká válnak, szembesítésre ösztönöznek, de mindenképpen kalandos időutazásra hívnak.

Sajnáljuk, ez a játék már lezárult!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.