Jobban jársz, ha megmondod a frankót: októberi előrejelzés

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Titokzatos hónap jön, izgalmakkal, érzékiséggel és egy kis áskálódással megspékelve. Jól jön most néhány régóta halogatott őszinte beszélgetés is. A Mérlegek és a Bikák túlköltekezhetnek, míg a Vízöntőknek különös megérzéseik támadnak.

A hónap végéig olyan érzésünk lehet, hogy igazmondó szérumot kaptunk. Ám semmi esetre se ítélkezzünk elsőre, mert a látszat mögött komoly emberi félelmek, fájdalmak, és elnyomott, meg nem élt érzések vannak. Akik elég bátrak, most kihúzhatják eddig hurcolt problémáik méregfogát, mások újra jó mélyen eláshatják mindezeket. Október 13-14-15-e fordulópont lehet életünkben. Ha elszigeteltséget, megrekedést, hátráltatást, akadályoztatást tapasztalunk, ezek az érzések ezekben a napokban mind komoly üzenettel bírnak: meg kell találnunk a megfelelő mértéket.

Ismeretlen izgalmak és titkolózás

A Vénusz október 9-én belép a Skorpió jegyébe, és amíg ebben a jegyben tartózkodik (november 2.) megtanuljuk megújítani szenvedélyes érzelmeinket, megtapasztalva a szeretet tiszta érzését, lelkünk mélységét. A titkokhoz és okkultizmushoz vonzódó Skorpió jegyben a Vénusz mi mást is tehetne, minthogy felszínre hozza vonzódásunkat a rejtett szépség, az ismeretlen izgalmak iránt. A Merkúr is belép a Skorpió jegyébe október 13-án, ami eredményezhet kellemetlen helyzeteket, mert a titkolózás, áskálódás, képzeletbeli ellenségek és akadályok odáig vezethetnek, hogy másokat kezdünk el hibáztatni. Ezt szenvedélyünk eluralkodása okozza, főleg, ha közben érzelmeinket a felszín alatt tartottuk.

A Merkúr és a Vénusz a Skorpió jegyében tartózkodva októberben nem csak az ösztöneinket, szexuális vágyainkat teszteli, hanem hogy tudunk-e hinni az őszinte szeretetben, képesek vagyunk-e elfogadóak lenni másokkal, vagy magunkkal szemben. Ennek ára lehet, hogy elszigeteltséget élünk meg, de október hónapja megtaníthat arra, hogyha kinyílunk, és képesek vagyunk őszintén beszélgetni másokkal, a bennünk lévő tiszta szeretet a felszínre tör. Önpusztítás helyett becsüljük meg saját értékeinket, találjunk vissza az erkölcsi alapjainkhoz. Az igazi vizsga október utolsó napjaiban lesz (27-31): ekkor megérthetjük, megérezhetjük mennyire vagyunk közel valódi önmagunkhoz.

Előrejelzés a jegyeknek

Természetesen ez csak útravaló, konkrét felvilágosítást csak a pontos születési adatokból elkészített teljes horoszkóp adhat. A Napjegyen kívül érdemes elolvasni a Hold és az ascendens jegyére leírtakat is.

KOS

Pontosan tudod, milyen álarcok vesznek körül, a sajátodhoz miért ragaszkodsz még? Ne sirasd annyit, az mind a múltad, amit el kell engedned. Az akkor te voltál, most már más vagy, nem passzol már rád az a maszk. Ha rosszul érzed magad, hát vedd le, és dobd el, mert már nem a tied, amit magadon viselsz. Lehet, hogy egy frizuraváltás segítene?

BIKA

A hónapban többletkiadásra kell számítanod. Vélhetően most nem magad miatt, hanem kedvesed az, aki olyan projektre vállalkozik, ami jelentősebb anyagi kiadással jár. Nincs ezzel baj, ha látod mögötte azt a befektetett energiát is, ami még közelebb hoz titeket egymáshoz, és nem csak a távolságot növeli. A közös kis projekt megköveteli a közös kreativitást, az egyetértést, ami azonban nem egyenlő a beletörődéssel.

IKREK

A munka és az otthonod körül zajlanak a legintenzívebben az események. Otthonodban nem ritkák a konfliktusok. Ha nem csinálsz hiúsági kérdést az otthoni ügyekből, hanem átadod az irányítást másnak, nem csak nagyvonalú vagy, hanem a feszültség is enyhülhet. Munkaügyben jó hírek érkezhetnek, de ott van benned a félelem az elköteleződéstől. A változástól félsz, vagy attól, hogy mások irányítják életed?

RÁK

Önmegvalósításod ideje elkezdődött és nem csak tehetségedet mutathatod meg másoknak, de örömödet is leled a kezdeti sikerekben. Új ötletek és gondolatok törhetnek fel lelked mélyéről, amik életed irányát is megváltoztathatják. Szerelmi életed annyira szárnyal, és a hormonok is, hogy vigyázz, ne ess túlzásokba, mert önzőségeddel fájdalmat is tudsz okozni, amit hiába próbálsz palástolni, titkolni, megérzik.

OROSZLÁN

Kirobbanó formád egész hónapban kitart, energikusságod és kreativitásod nem hagy cserben. Azonban mi ez a váratlan türelmetlenség? Mit szeretnél ennyire siettetni? Az otthoni események időd nagy részét lefoglalják, miközben érdemes azon elgondolkodnod, hogy életedet milyen irányba szeretnéd terelni, hivatásodban milyen következő lépcsőfokra vágysz. Ha egyszerre öt dolgot akarsz megvalósítani, lehet, hogy egyikből sem lesz semmi, de ha egyszerre egy dologra koncentrálsz, lehet, hogy több idő jutna magadra, és a saját kis életedre, ha van ilyen egyáltalán.

SZŰZ

Testvéreddel illetve rokonságoddal a kapcsolat most intenzívebb, és átalakulóban van. Több ember felé tudsz nyitott lenni és a találkozások új vagy régi emberekkel is más hatással lesznek rád, mint gondoltad, vagy ahogyan azt vártad volna. Jövés-menés, kisebb utazgatások, önismereti tréningek, bármi, ami tanulással, kommunikációval kapcsolatos, nagyon hatékony lehet most. Merj beszélni őszintén, ítélkezés nélkül magadról, másokról, és meglátod, mennyi ember szeret és tisztel téged ezért. Azért a csipkelődő humorodat ne felejtsd otthon.

MÉRLEG

Anyagi kiadásaid a vártnál nagyobbak lehetnek, ami egyenes arányban van növekvő önbizalmaddal. Nincs ezzel baj, hiszen eljön az a pillanat, amikor az ember többre vágyik és magunkra költeni jó befektetés, ha az önbizalom erősítéséről van szó. Ha pedig ez már a helyére került, add át magad a szenvedélynek, vágyaidnak, nem kicsit, hanem mindenestül. Persze a bizalom is egy fontos kérdés, de ezt hagyd a végére, nem kell annyit gondolkodni. Jobban nem fogod tőle érezni magad, csak rosszabbul, akkor meg?

SKORPIÓ

Óriási energiákra van szükséged a munkádban és a hivatásodban. Ez egyszerre feltölt és kimerít téged. Több egyeztetéssel és közös gondolkodással feloldható ez a végletes helyzet, és ha érzéseidet is nyíltan kimondod, még vezetői felkérést is kaphatsz egy-egy munka kapcsán.  Jól ráérzel a dolgok mélyebb összefüggésére, mindezekre komoly és intenzív érzelmekkel reagálsz. A kemény munkatempó mellett szerelmes napok és örült pillanatok is várnak rád!

NYILAS

Baráti társaságod ismét felpörgött és az új emberek vagy az új hírek jó hatással vannak rád. A túlzásaiddal ebben a hónapban is vigyázz, figyelj arra, hogy mélységében közelítsd meg a dolgokat, az eseményeket. A felszínes jókedv irigységet szülhet, pedig a látszat csal, ezt körülötted mindenki tudja, te is. Jó lenne, ha nem csak néznél, hanem látnál is. Mert akkor észrevennéd, mennyire túlreagálod a dolgokat néha.

BAK

Tevékenyen és produktívan telhet a hónap, ha minden energiáddal ráhangolódsz a változásra. Ha úgy érzed, hogy befeszülsz bizonyos témáktól, ismerd fel a problémát, ami belőled fakad és merd kihúzni annak méregfogát. Ha egyedül nem megy, kérj bátran segítséget. Nyisd ki a szíved, hogy be tudd fogadni az új, számodra ismeretlen érzéseket, gondolatokat - megéri, még ha most aggodalmat is kelt legbelül.

VÍZÖNTŐ

Érzelmi zűrzavar akkor támad benned, ha a racionalitás és a megérzések egyszerre vannak jelen életedben. Ebben a hónapban próbára leszel téve, és a megérzéseid vizsgázni fognak. Valószínűleg több sikert érsz el, ha a mélyről jövő gondolataidra figyelsz és az érzéseidre, amik ekkor rád törnek. A kérdés csak az, hogy kivel kapcsolatos érzések ezek? Kit féltesz? Kivel szemben merülnek fel aggályaid? Minden út és kérdés hozzád vezet.

HALAK

Ha valamit nagyon birtokolni akarsz, azt nem szokták odaadni csak úgy. Az akarásnak általában nem lesz jó vége. Kutatásod úgy járhat sikerrel, ha önmagadért teszed, magadban keresed meg azt, amit annyira keresel másoknál. Mélyre kell áss, de maradj a part közelében, el ne sodorjon az ár. A szexualitás és intimitás most nagyon foglalkoztat, és közelebb kerülhetsz valakihez vagy valamihez, ha elfogadod önmagadat olyannak, amilyen vagy.

Németvölgyi-Nagy Renáta
Németvölgyi-Nagy Renáta
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.