Ha csütörtökön születtél, a szerencse lánya vagy - a hét napjai és a sorsunk

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az asztrológia szerint sokat számít, hogy egy ember születése napja keddre, vagy éppen péntekre esett, mivel az egyes napokat uraló bolygók ezúton is befolyásolják a személyiségét és a sorsát. Egy biztos, szombaton nem érdemes születni, ha könnyű életre vágyunk.

Az asztrológia és a numerológia szerint a hét napjai is az egyes bolygók hatása alatt állnak. Így a személyes horoszkópnál érdemes figyelembe venni, hogy az illető a hét melyik napján született.

A csillagjegyek mellett a hét napjai is számítanak

Az asztrológiában nem csak az állatövi jegyeknek vannak uralkodó bolygói, hanem az egyes napoknak is. Ahogyan fontos az, hogy milyen csillagjegyben születtünk, úgy fontos az is, hogy milyen napon. Például a Rák uralkodó bolygója a Hold, ezért a jegy szülöttei nagyon romantikusak, érzelmesek, gondoskodóak, és a Hold napján, vagyis hétfőn születtekre is jellemzőek lesznek a Rák bizonyos jellemzői. Ugyanígy, a Nap uralta Oroszlán jegyben születettek karakterében biztosan megjelenik az erős érvényesülési vágy, büszkeség és nagyvonalúság, és ezeket a vonásokat azok is felismerhetik magukon, akik vasárnap születtek, ezt a napot ugyanis szintén a Nap uralja.

Ha szombaton születtél, ne várj könnyű sorsot

Ha egy születési horoszkópot megvizsgálunk, első ránézésre látható, hogy milyen sorsot választott az egyén ebben az életében. Vannak nehezebb és könnyebb sorsok. Nehezebb alatt értem azt, hogy van, akinek több küzdelemmel, erőfeszítéssel jár ugyanazt elérni, mint másoknak. De van olyan is, amikor azt látjuk, hogy könnyebb sorssal mégsem tud valaki helyzetéből előnyt kovácsolni, kihasználni a lehetőségeit. Ilyenkor érdemes megnézni azt, hogy a hét melyik napján született. Például a Szaturnusz uralta szombati napon született ember úgy érezheti, hogy rá mindig több felelősség és teher hárul. Sokszor nehéz karmikus erőpróbákon kell keresztül mennie, mire sikerül a valósággal és a realitásokkal megküzdenie. Szabályrendszere és magas elvárásai görcsössé tehetik, azonban a tisztelet, a státusz, és megbecsülési igénye elsődleges. Ugyanígy, aki csütörtökön született, annak a sorsához képest szerencsésebben alakulhatnak a dolgai, mert ezt a napot a Jupiter uralja. A Jupiter a hagyomány szerint a nagy jótevő, sorsbolygó, de azt is fogja mutatni, hogy szeret elméleteket gyártani, filozofikus, és mindenképp a magas szellemiség nagyon fontos az életében.

A kedd és péntek tökéletes páros

Két ember összevetésénél is izgalmas és egyszerű útmutatást kaphatunk, ha megnézzük, ki melyik napon született. Például aki kedden született, a Mars napján, nagy szerelemre lobbanhat azzal, aki a Vénusz (péntek) napján született. A Jupiter (csütörtök) és Nap (vasárnap) kapcsolódásoknál az ego harcára lehet számítani. A Nap (vasárnap) és a Mars (kedd) kapcsolatában valamelyik félnek alá kell rendelődnie, vélhetően a Mars akarata fog erőteljesebben érvényesülni. Ha a Nap tudatos személy, a Mars számára rendkívül vonzó lesz és felnéz rá. A Vénusz-Hold kapcsolatoknál gyakori, hogy a Hold (hétfő) ösztönösen olyan partnert választ, amilyen az édesanyja. Vágyik az anyai gondoskodásra, amit a Vénusz (péntek) aki meg akar felelni a szerepnek, igyekszik pótolni.

Az se mindegy, mikor jössz vele össze

Érdemes megjegyezni, mely napon jött létre egy kapcsolat, vagy mely napon kötöttünk házasságot. Az adott napot uraló bolygó energiái áthatják az egész eseményt, kapcsolatot. Ha ismerjük az adott bolygók legfőbb analógiáit, megérthetjük az alaprezgéseket, kapcsolatoknál pedig azt a fő témát, ami energetikailag mozgatja a két ember viszonyát. Például amelyik kapcsolat szombaton (Szaturnusz) napján fordul egyenesbe, ott azért akadályokra kell számítani, és a felelősségvállalás témájával is szembesülni kell, illetve a kapcsolat komoly tanítással bír majd mindkét fél számára. Ha könnyed kapcsolatot szeretnénk létrehozni, nem biztos, hogy a szombat a legideálisabb, csak akkor, ha ezt hosszú távon szeretnénk fenntartani. (Természetesen ez nem helyettesíti két ember pontos születési képletének összevetését. De sok kiegészítő információt nyerhetünk belőle.)

Ha nem tudod, milyen napon születtél, megnézheted itt.

A hét különböző napjain születettek főbb jellemzői:

Hétfő (HOLD napja): Érzelmeinek megélése az egyik legnagyobb feladata. Vágyik a gondoskodásra, romantikára, érzelmei kiszámíthatatlanok, olykor túlságon is, gyakran hangulatember. El tud veszni a képzelet világában, vagy a múltban él. A valóság olykor túl fájdalmas számára, hajlamos a hisztire. A múlt, az emlékek nagyon kötik, sorsára édesanyja nagy befolyással bír.

Kedd (MARS napja) Fél az elutasítástól. Érzelmei irányítják, és ha valamit nagyon akar, azért azonnal lázban ég. Szenvedélye tartja életben. Energikus, és akár egyszerre több dologgal is foglalkozik. A szabadság fontos számára. Fél attól, hogy gyávának tartják, ezért sokszor vakmerőbbnek és bátrabbnak mutatja magát a valóságnál. Hajlamos az érzelmi függőségekre. A szexben, a sportban és versenyhelyzetekben tudja legjobban kifejezni magát.

Szerda (MERKÚR napja): Vág az agya és jól fejezi ki gondolatait. Sok minden érdekli, és képes jól átlátni a dolgok összefüggéseit, azonban kevésbé kitartó, és sokat képes idegeskedni. Az intellektus fontos számára. Szeret utazni, olvasni, más embereket megismerni, társaságban könnyen teremt kapcsolatot. Az értékesítéshez, kereskedelemhez is van affinitása. Érzelmileg inkább fejben él, mindabban, amit  már szavak nélkül kell megtenni, görcsös.

Csütörtök (JUPITER napja) A szerencse szülötte. Jólétre törekszik. Láthatatlan erők segítik útját, még akkor is, amikor a helyzet reménytelennek tűnik. Szeret filozofálni, utazni, megidealizálni a dolgokat, optimizmusa, belső hite átsegíti a nehéz helyzetekben. Képes álomvilágban élni, de ugyanakkor képes előre meglátni a dolgokat is, jó az intuíciója. Hajlamos a túlzásokra, határtalan szeretetigénye miatt hajlamos többet képzelni, többet belelátni a dolgokba. Határozatlanságát túlzásokkal leplezi. Környezete szereti a bölcs tanácsait, meglátásait. Inkább a jövőben él, mint a jelenben.

Péntek (VÉNUSZ napja) Társaságkedvelő és bűbájos. Ő az, akit akarni kell. Erős benne a tetszeni vágyás, az elismerést, a bókokat természetesnek veszi, sőt, elvárja. Szenvedélyes, ugyanakkor jó diplomata, mindent megtesz, hogy ne bántson meg másokat. Törekszik a szépségre és a harmóniára, általában jó ízlése, művészi érzéke van. Figyelnie kell, hogy a külvilágnak való erős megfelelési kényszere miatt ne vesszen el a külsőségekben. Nem szeret egyedül lenni, ezért hajlamos a függőségi kapcsolatok kialakítására

Szombat (SZATURNUSZ napja) Igényes és a tökéletességre törekszik. Becsvágyó és kitartó, ha valamit el akar érni. Erős maximalizmus van benne, igyekszik magából kihozni a maximumot, amiért elismerést és megbecsülést vár. Ha ezt nem kapja meg, erőszakossá is tud válni. Az együttműködő képessége általában addig tart, amíg saját érdekében áll. Az élet nagy próbatételek elé állítja, és ha valóban felnő a feladathoz, megtanulja az őszinte alázatot, ő lesz az, aki tudását másoknak is átadja.

Vasárnap (NAP napja) Kreatív és ötletes, és legbelül egy gyermeki lélek lakozik benne. Fontos számára, hogy komolyan vegyék, erős a győzni akarása. Vezetői, irányítói szerepekre törekszik. Nem mindig ismeri fel azt, hogy ehhez több tettre és együttműködésre van szükség. Problémáinak főbb forrása, hogy saját magát helyezi a középpontba, és nehezen tud ettől elvonatkoztatni. Valójában önbizalomhiányát próbálja titkolni. Hatalmas odafigyelésre van szüksége. Az apával való kapcsolata komoly befolyással bír az önértékelésére. Általában vagy alul, vagy fölül értékeli magát.

Németvölgyi-Nagy Renáta
Németvölgyi-Nagy Renáta
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.