Mit ígér 2010? December: Új kezdetek

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

  Az év utolsó hónapja egyben új kezdetek időszakát is jelzi, bár a december 7-i Nyilas újhold, a szintén Nyilasban álló Marstól ösztökélve ismét heves túlzásokra sarkallhat. Túltengő optimizmusunkkal csak látszólag javítunk helyzetünkön.

Féktelenségünket tovább fokozhatja a Mars feszült kapcsolata a Halakban álló Jupiterrel és Uránusszal.  A bolygókapcsolódás által érintett életterületeken alaposan túllőhetünk a célon, többet ígérhetünk, mint amit teljesíteni tudunk, a túltengő optimizmus hatására pedig tévesen mérhetjük fel lehetőségeinket és korlátainkat.

Ha gátlástalanul léptük át határainkat, a Mars december 8-i belépése a gyakorlatias Bak jegyébe illetve a szintén itt tartózkodó Merkúr december 10-i hátra arca sok frusztrációt tartogathat. A szűkös tartalékok az elmúlt hónapok kihágásainak következményeivel szembesítenek, és ha az objektív tényezők miatt saját magunk is ludasok vagyunk abban, hogy ilyen csehül állnak dolgaink, még kellemetlenebbül érezhetjük magunkat. A felmerülő nehézségek ellenére azonban az óvatosság, módszeresség, kitartás jutalma ezúttal sem marad el.

Újabb, ebben az évben immár a harmadik holdfogyatkozással köszönt ránk a téli napforduló december 21-én. Bármekkora ritkaságnak számít is, hogy egy év alatt három eklipszre is sor kerüljön, asztrológiai szempontból az esemény inkább kétes értékű. A Jupiterrel és Uránusszal feszült kapcsolatot képező Ikrek telehold ugyanis nem csupán kedvesen őrült meglepetéseket tartogathat.

Az általa jelzett váratlan fordulatok ugyanis, az idei év során már ki tudja hányadszor kuszálhatják össze terveinket, a Bak Mars és Mérleg Szaturnusz december 29-én kezdődő mérkőzése pedig arra figyelmeztet, hogy keményen meg kell küzdenünk, sok akadályt kell legyőznünk annak érdekében, hogy végre valóban eljuthassunk az áhított új területekre

(szerzőnk asztrológus)

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.