Plútói küzdelem a T-Rex-szel 2.

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A cikk előző részében arról volt szó, milyen energiákat kell mozgósítani Plútó-hatás idején...

Szembenézni a halállal

Mivel a Holtak Birodalmának urával akad dolgunk, a plútói helyzetekben elkerülhetetlenül meg kell tapasztalnunk a halált. Ritka, szerencsés esetekben csak átvitt értelemben: végleges búcsút véve korábbi identitásunktól, szerepeinktől. Máskor szó szerint is közel kerülünk hozzá, akár hozzátartozó, szeretett barát távozása folytán, akár a mi életünk kerül veszélybe egy súlyos betegség, egzisztenciális összeomlás, baleset, bűncselekmény, természeti katasztrófa, háború miatt.

Tisztességes alku

A mítoszok tanúsága szerint Plútó kemény szívű, könnyek, szenvedés, könyörgés nem lágyítja meg. Ha valami elmúlásának visszavonhatatlanul eljött az ideje, valóban hajlíthatatlan, ha azonban a látszólagos esélytelenség ellenére sincs még itt a vég, hajlandó tárgyalni. Ugyanazzal a mozdulattal, amivel korábbi életünk összes díszletét, kapcsolatát képes volt egyetlen pillanat alatt eltörölni, értékes adottságaink, múltunk eltűntnek hitt szereplőinek sokaságát is elővarázsolhatja. Ha kiérdemeljük.

De ne reménykedjünk abban, hogy olcsó kis bűvészmutatványokkal, látszatmegoldással átvághatjuk. A „csereportékának” számunkra is értékesnek kell lennie, az „engesztelő gesztus” pedig tőlünk is nagy áldozatot, önfegyelmet követel. Ha erre nem vagyunk képesek, a szó fizikai értelmében is meghalhatunk, vagy  elveszítjük azt az értékes kapcsolatot, pozíciót, aminek védelmében harcba lendültünk.

Ha a szó szoros értelmében vett halálközeli élményben volt részünk, mérhetetlen tisztelet tölt el az élet mindennemű formája iránt. Ilyenkor csak abban az esetben jöhetünk vissza, ha valami konkrét feladatot vállalunk, amivel tágabb környezetünk fejlődéséért is teszünk valamit. A Plútó individualista, egyszersmind a tömegmozgalmak, tömegeket érintő hatások bolygója is.

A sámánista hagyományokban a beteg vagy haldokló lelkét visszahozó szent embernek nyomós érveket kell felsorakoztatnia az alsó világ urának (burját – mongol hagyományban Erlig Kánnak), miért is lenne egyelőre jobb helyen védence az emberek között. Emellett a halandók számára is értékes áldozati ajándékokkal sem szabad fukarkodnia. A sikeres visszatérés után pedig ügyfelének, de olykor neki, sőt az egész településnek is komoly változtatásokat kell eszközölniük. Továbbítaniuk kell a holtak kívánságait, intéseit az élő hozzátartozók számára. Valamilyen szolgálatot kell tenniük, áldozatot kell bemutatniuk vagy más, az egész közösség javára váló feladatot kell teljesíteniük.

Kincseink a felszínre kerülnek

Ami nem öl meg, megerősít - tartja a mondás, és csakugyan, mihelyt kipihentük túlvilágjárásunk viszontagságait, telítődünk életerővel. Rég elfelejtettnek hitt képességeink éledhetnek újra. Nnem kell feltétlenül kanálgörbítésre gondolni, gyakran olyan egyszerű adottságokról van szó, mint egy gyerekkorban elsorvasztott művészi adottság, előadói, irodalmi véna újraéledése. Vagy olyan készségeket fejlesztünk ki, melyek létezésének nem is voltunk tudatában – különben túl sem élhettük volna a próbatételeket. ”Nem is tudtam, hogy én ezt tudom” – hüledezünk magunk is, meglepődve teljesítményünkön. 

Mélyebb önismeret, több önállóság, rettenthetelen bátorság

Ha eddig nyúlszívűek voltunk is, akik sem a saját sem a mások érdekeiért nem voltunk képesek kiállni, a velünk történtek sikeres átvészelése után nem kiskorúsíthatjuk újra magunkat. A Mars magasabb oktávjaként a Plútó a harci szellem, önvédelem, túlélési ösztön, asszertivitás kifinomultabb, mélyebb szintjeit képviseli. 

A Mars egyszerűen vakmerő, a kaland kedvéért is szívesen virtuskodik, erejét fitogtatja, gyakran anélkül is felveszi a kesztyűt, hogy tisztában lenne az erőviszonyokkal. Lendülete, életereje, kezdeményezőkészsége számos nehézségen átlendíti, de az elhamarkodottság, rossz időzítés, tartalékainak idő előtti kimerítése gyakran okozza vesztét.

A Plútó nem pufogtatja el idő előtt munícióját. Hosszan tartó hadjáratokban is képes helyt állni, nem csupán mások, hanem saját sebezhető pontjaival is tisztában van. Ha szembesültünk legmélyebb félelmeinkkel, túl vagyunk legszörnyűbb tapasztalatainkon, csodával határos módon életben maradtunk, már nem lesz olyan könnyű bennünket megríkatni 

A gránátalma lakoma után…

Ne feledjük, ha már ettünk az alvilág lakóinak eledeléből, nem tehetünk úgy, mint annakelőtte. Egy-egy plútói élmény hatására akár el is idegenedhetünk környezetünktől, bizonyos értelemben társadalmon kívülivé válunk. Nem kell köztörvényes bűnözőnek lennünk ahhoz, hogy túlélésünk érdekében áthágjunk bizonyos normákat. Vannak, akiknek háborús élményeik, egy baleset, vagy természeti katasztrófa során átéltek akár végérvényesen is megzavarhatják elméjüket. De társadalmilag teljesen szalonképes díszletek mögött is szerezhetünk olyan tapasztalatokat, melyek feldolgozása csak a nagy átlag által normálisnak tartott tudatállapotok meghaladásával lehetséges. Egyszerűbben fogalmazva: valamilyen értelemben elveszítjük ártatlanságunkat. Tapasztalatainkban talán nincs is semmi titkolni való, mégis kénytelenek vagyunk magunkban tartani őket. Hiába is mesélnénk el azoknak az ismerőseinknek, akik még fogalmi szinten sem ismerik alvilág járásunk tartományait. 

Máskor a tudattalanunk működéséről szerzett élmények egy életre szavunkat szegik. A beavatottakhoz hasonlóan mi is érezzük, gondosan meg kell őriznünk titkunkat, mert csak ily módon újíthat meg bennünket, akár legnehezebb perceinkben is isteni ereje. Lehet, hogy nem vagyunk jártasak a mitológiában, tehát soha nem hallottunk arról, hogy a misztériumok kifecsegése az istenek azonnali bosszúját vonja maga után. Most mégis érezzük: akár személyiségünk totális felbomlásával is fizethetünk szószátyárkodásunkért. Talán ezért olyan szűkszavú maga a mitológiai Plútó is.

Az első részhez kattints ide | Plútói küzdelem a T-Rex-szel 1.

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.