Rák: a duzzogás mestere

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Duzzog, bűntudatot kelt, demonstratíven vörösre sírt szemekkel, érzelmi zsarolással elviselhetetlenné teszi a légkört. A cél „érdekében” idővel gyomorfekélyt vagy más gyomorbántalmakat is képes produkálni, hiszen emésztőrendszere neki reagál a legérzékenyebben a lenyelt haragra.

E látszólag sebezhető típus meglepően harcias, ha szűkebb vagy tágabb otthonát, hazáját, emlékeit vagy védencei körét (nála elesettebb emberek, állatok) éri támadás. Ilyenkor önfeláldozó hősiességgel védi szeretteit. Ennél már csak az válthat ki belőle élénkebb tiltakozást, ha maguk a védencek érzik fojtogatónak a túlzásba gondolkodást és több önállóságot szeretnének. Egy Rák típusú szülő személyes sérelemként élheti meg Kos vagy Vízöntő karakterű gyereke ösztönös talpraesettségét, kalandvágyát. Ha érzéketlennek, hálátlannak nevezi, akár egy életre megtörheti lendületét.

Az agresszív anyaság másik, a fogamzásgátlás korában is meglepő gyakorisággal előforduló példája, amikor kész helyzet elé állítja épp szabadulni igyekvő párját: „terhes vagyok, drágám”. Akár maradásra bírja ezzel a nem is mindig tudatos taktikával, akár faképnél hagyják, annyi elégtétele mindenképp lehet, hogy saját életén kívül még legalább két emberét sikerült tönkretennie.

A felsoroltakon kívül leginkább egy fajta, a tüzes jegyekre jellemző rámenősség képes kiborítani. Ezt akkor is erőszakként, sürgetésként éli meg, ha senki sem akarta bántani. Cserében kiszámíthatatlanná, szeszélyessé válik, nyílt állásfoglalás helyett utalgatásokkal, panaszkodással fejezi ki rosszallását.

Indulatait legsikeresebben az egyébként minden vizes jegy számára hatékony úszással, ha nem sportos típus, valamilyen kézműves tevékenységgel, kézimunkázással, barkácsolással terelheti egészségesebb mederbe. Ha pedig valamilyen fülbemászó zene hatására táncra perdül, rövidesen azon kapja magát, hogy duzzoghatnékja is elmúlt.

a szerző asztrológus

Asztrológiai sorozatunk a négy alapjegy (Tűz jegy, Víz jegy, Föld jegy és Levegő jegy) valamint az agresszió viszonyáról:

Tüzes jegyek: az éltető konfliktus
A Nagy Kiborulás – a Víz jegyek és az agresszió
A föld jegyek és az agresszió: a nagy földindulás
• A Levegő jegyek és az agresszió (hamarosan)

Kiss Kati
Kiss Kati
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.