Kos: harcolj, hódíts, száguldj előre!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A március 21. és április 20. között születettek jegye.

Óriási tettvágy hajtja előre. Folyton cselekednie kell, egy pillanatra sem áll meg. Hatalmas fizikai teljesítőképessége van, gyorsan halad előre a ranglétrán. Nem is áll meg egy vezető pozíciónál előbb, mert nem igazán szereti, ha megmondják neki, mit csináljon.

Mindig kész a harcra…

…és talál is magának olyan helyzeteket – ha nem, akkor teremt –, amelyek lehetőséget adnak egy kis összeütközésre. Valójában ezekből a „harctéri csörtékből” meríti erejét. Az sem töri le, ha vesztesen kerül ki a csatából, csak ne kelljen csattanók nélküli élnie életét. Általában olyan hivatást választ, amely alkalmat ad arra, hogy ezt a mérhetetlen marsikus (Mars az uralkodó bolygója) erejét ki tudja élni: ilyen például a katona, a harcművész, a sebész, illetve minden olyan foglalkozás, ahol kést vagy valamiféle vágó-, illetve harci eszközt használnak. Vagy ahol harciasan lehet fellépni, mint amilyen az ügyvédi pálya.

Kolerikus típus, hamar dühbe gurul, ha próbára teszik a türelmét. Az ugyanis nem sok van neki, s ha azt a kevéskét is elveszíti, nagy haddelhaddra lehet számítani. Szerencsére amilyen gyorsan felmérgesedik, olyan gyorsan le is tud csillapodni, dühe pillanatok alatt elpárolog.

Nyughatatlanságot áraszt magából, vibrál körülötte a levegő. Bár nem könnyen megy neki, mégis jó, ha megtanul olyan technikákat – jóga, meditáció –, amelyekkel elérheti a belső béke állapotát.

Nyílt, védelmező – és gyors észjárású

Bátran kiáll a gyengék mellett, ha veszély fenyegeti őket, és félelem nélkül kimondja a véleményét. Nem tűri a problémák szőnyeg alá söprését, kertelés nélkül kimondja az igazságot. Bármilyen áron és szépítés nélkül. Emiatt persze megorrolnak rá a környezetében lévők.

Nem árt, ha megtanulja, hogy kellő diplomáciával kommunikáljon, ne rontson ajtóstul a házba. Hajlamos ugyanis átgázolni az embereken, figyelmen kívül hagyva a lelki tényezőket – vagyis azt, hogy a másiknak is vannak érzelmei, és azokra nem árt odafigyelni.

Gyors észjárású, világos gondolkodásmóddal megáldott ember. Szeret ötletelni, de az elgondolásait nem igazán dolgozza ki részleteiben.

Szenvedélyes, de hamar kihuny a lángja

Szenvedélyes, lelkes, fiatalos és üde, van a lényében valamiféle gyermeki báj. Olyan, mintha soha sem akarna felnőni. Naivan tekint a világ dolgaira, óriási lelkesedés hajtja, de hiányzik belőle a tapasztalat bölcsessége. Kedves, nyílt és melegszívű, emiatt sokan kedvelik. Rengeteg ismerős, barát veszi körül, de csak kevesen maradnak meg mellette huzamosabb ideig.

Partnerkapcsolatában heves és érzelmes. Gigantikus tűz van benne, választottját hevesen ostromolja. A láng azonban, ha nem táplálják eléggé – vagyis azt az állandó izgalmat, amelyet igényel, nem élheti meg - hamar kihuny, s akkor újabb vadászmezőket keres. Hajlamos kissé egós módon viselkedni (nemcsak a partnerkapcsolatában), a másikra nem figyelve, csak a saját vágyaival, elképzeléseivel törődni. A szerelemhez azonban önfeladás szükségeltetik, a másikra fókuszálás képessége, az adásra való kihegyezettség.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.