Ikrek – az izgő-mozgó szógyáros

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A május 22. és június 21. között születettek jegye

Az Ikrek jegyben született ember rendkívül színes egyéniség. Míg például a Mérleg harmonikus külsejével, ő elsősorban a beszédével tud hatni az emberekre. Jókat lehet vele csevegni, bármilyen témát bevethetünk, ő nem fogja menekülőre, hiszen nem akad köztük olyan, amihez ne tudna hozzászólni. Igaz, általában mindenről felületes ismeretekkel rendelkezik, de ezeket oly meggyőzően adja elő, hogy eleinte elhiteti velünk: ő az adott téma professzora.

Közvetít, áramoltat, megunja

Tájékozott a napi híreket illetően is. Reggel azzal kezdi a napot, hogy begyűjt minden érdekes információt, amit aztán továbbadhat azoknak, akikkel kapcsolatba kerül. Közvetítőként működik, kapja és továbbadja a hallottakat-olvasottakat. Neki való minden olyan foglalkozás, ahol a veleszületetten jó kommunikációs képességét kamatoztathatja, mint például az újságírás, a kereskedelem, a rendezvényszervezés, a menedzseri munka stb.

A telefon nagyon jó barátja, le sem teszi, hiszen neki folyamatosan beszélnie kell. Közben eszik, tévézik, az újságot bújja vagy éppen a neten szörfölget. Sokféle dolgot képes tehát egyszerre csinálni. Ezt a fajta változatosságot igényli is, mert egyféle dologra hosszú ideig nem képes figyelni, hamar megun mindent.

Intellektuális és ügyes

Intellektuális beállítottságú, a könyvek nagyon jó barátai. E jó kapcsolat már kisgyermekkorában kialakul, úgy néz a mesekönyvekre, mintha már tudna olvasni, lenyűgözik a képek és az érdekes történetek. A könyvek szeretete később is megmarad nála. Általában egyszerre több kötetet is tart az ágya mellett, melyeket párhuzamosan olvasgat. Ha teheti, nagy házikönyvtárat alakít ki magának.

Szeret sportolni, ügyesen mozog. Fontos is, hogy levezesse a napi stresszt, a felgyülemlett feszültséget. Rengeteg energiája van, mivel kettős jegy, gyakran mondják rá, hogy két emberre való életerő van benne. Rendkívül gyors, egy tornádó hozzá képest csigalassúságú. Nem árt, ha megtanulja, hogy mindennek megvan a szabott ideje, ezért aztán nem kell sietni – és senkit nem kell siettetni.

Szangvinikus, könnyedén veszi az életet. Nem rágódik sokat lelki problémákon, kellő humorral kezeli a komoly helyzeteket. Humoros, szellemes, fiatalos és vidám. Ezekkel a tulajdonságaival veszi le a lábáról a környezetében élőket. Ugyanakkor persze felszínen kalandozónak is tartják, nem árt hát megtanulnia a mélyre szállás tudományát, vagyis a lélek bugyrainak felderítését, érzelmei kimutatását és kommunikálását.

Nagyvonalú és mozgásban marad

Állandóan mozgásban van, hol ide, hol oda utazgat. A helyváltoztatáshoz az autón kívül a biciklit használja leggyakrabban, de gyalogolni is szeret.

A rendszeresség és a koncentráltság nem az erőssége, ezért van az, hogy elfelejt enni, vagy például, ha valamilyen gyógyszert kellett volna bevennie, komoly gondban van. Felteszi magának a kérdést: vajon bevettem-e? Szétszórtságával problémákat okozhat a saját és a környezete életében. Koncentrációs gyakorlatokat ajánlott végeznie, hogy energiáit képes legyen hosszabb ideig egy emberre, feladatra összpontosítani.

A részletekre nem figyel, így aprólékos, nagy pontosságot, rendet igénylő munkára nem fogható. Ugyanakkor nagyvonalú, nem kritizál folyton, nem haragtartó, és eszébe sem jut féltékenykedni. Mindezen jó tulajdonságokkal ő mutat példát azoknak, akiknek még van mit fejlődniük e téren.

A felsorolt tulajdonságok általánosságok. Nagy vonalakban jellemzőek lehetnek egy Ikrek-szülöttre. Ha bizonyos jellemvonások egyáltalán nem igazak valakire, azt azzal magyarázhatjuk, hogy a napjegy – az az állatövi jegy, amelyben a Nap tartózkodott akkor, amikor az illető született, jelen esetben az Ikrek – csak az egyik ismérve az adott horoszkópnak. Árnyalhatják a képet az asztrológiai képlet egyéb részletei. Az is előfordulhat, hogy olyan szellemi szinten áll az illető, hogy a negatív jellemvonások egyike sem mutatkozik már nála – ilyen persze kevés van.

…további asztrológiai anyagok a Díványon

Az életélvezők legjobbika

Az asztrológia rövid története

Milyen a jó asztrológus?

Mit mutat meg a horoszkóp?

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.