Újonnan felfedezett, veszélyes vírus támad: 41 fokos lázzal, verejtékezéssel jár

Az orvosi csipesz szorosan megfogja a barna kullancsot, miközben óvatosan eltávolítja az emberi bőrből.
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az új, kullancs által terjesztett betegség, amit nemrég azonosítottak az Európai Unióban, verejtékezést és rendkívül magas, életveszélyes lázat okoz. A szakemberek szerint a prevenció és a vérszívók szakszerű eltávolítása kiemelten fontos. Az alábbiakban ehhez is segítséget nyújtunk.

A Bahig vírusnak nevezett betegség azonosításáról az InfoRádióban beszélt Kapiller Zoltán állatorvos, zoológus, kullancskutató. Mint mondta, a betegséget nemrég fedezték fel Olaszországban, és egy új kórokozó, az úgynevezett Bahig vírus támadta meg a szervezetét, ami emberre és állatra egyaránt veszélyes.

Kullancscsípéssel terjedhet az újonnan felfedezett betegség a szakember szerint. A kórokozó a nevét egy arab szóból kapta, a bahig ugyanis ragyogót jelent. A fertőzöttek tetőtől talpig izzadnak a magas láztól, és csillognak a fényben, ez volt az oka a névadásnak.

Fotó: Shutterstock

Új fertőzést azonosítottak, kullancs okozza

A zoológus azt is elmondta, hogy annyira új ez a betegség, hogy még vizsgálják, nem rendelkeznek ugyanis évtizedes tapasztalattal sem orvosi, sem állatorvosi szempontból. Fontos azonban tudni, hogy mivel jár.

A Bahig vírus legfontosabb tünete a

  • magas, akár 41 fokos láz,
  • verejtékezés,
  • kettős látás,

de akár életveszélyes, maradandó és halálhoz vezető károsodásokat is okozhat. Ugyan a vírust nem Magyarországon azonosították, de a nyaralási szezon kezdetével már érdemes megkezdeni a rutin kialakítását a kullancsokkal kapcsolatban.

Itt a tavasz, itt a kullancsszezon

A tavasszal együtt a kullancsok is nagyobb mennyiségben éledeznek, a szakértő ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy bármi miatt is megyünk ki a természetbe, fontos, hogy

Idézőjel ikon

megfelelő hatékonyságú riasztószert és kullancseltávolító kanalat vegyünk, és vigyük is magunkkal, használjuk, ha kell.

A kullancskutató szerint ugyanis ez utóbbi az egyetlen fertőzésveszély-mentes eltávolító eszköz, amit mindenkinek érdemes magánál tartani az otthonában, az autójában, és a túrafelszerelésében is. Mivel a kullancsok főként a rejtett zugokat kedvelik, így érdemes akár másfél óránkét a teljes testet ellenőrizni.

Ha ki kell szedned a kullancsot, ezekre mindenképp figyelj!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.