Legalábbis kérdéses, hogy jövőre folytatni tudja-e működését a jászberényi Lehel Termálfürdő. A város ugyanis egyelőre nem tudott megállapodni az üzemeltetővel.
Egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa a jászberényi Lehel Termálfürdőnek. A dolgok jelenlegi állása szerint ugyanis csak december 31-ig biztosított a működése – derül ki a Termál Online beszámolójából.
December végéig tart biztosan nyitva a termálfürdő
Noha a fürdő weboldalán egyelőre az szerepel, hogy 2026. január 1-jén délután 13 órától este 20 óráig tartanak nyitva, a Jászberény városa képviselő-testületének december 10-i ülésén elhangzottak alapján a dolog egyáltalán nem biztosított.
A város ugyanis egyelőre nem tudott megállapodni a jelenlegi üzemeltetővel a folytatásról.

Jászberény új pályázatot is kiírt a működtetésre, ám erre nem érkezett jelentkező. A Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt., amely egy önkormányzati cég, átvehetné ugyan az üzemeltetést, ám egyelőre nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel, ráadásul
a városnak mintegy 100 millió forintjába kerülne a működtetés.
A Lehel Termálfürdő jövője így egyelőre meglehetősen bizonytalan. Az egyeztetések azonban folytatódnak, és akár rendkívüli testületi ülést is összehívhatnak még az idén az ügy rendezésére.
Nem a jászberényi az egyetlen fürdő, amellyel kapcsolatban rossz hírek érkeztek az utóbbi időben. Ahogy arról a Dívány is beszámolt, le kell bontani a Hévízi Tófürdő ikonikus központi fürdőépületét: statikai hiba miatt ugyanis veszélyessé vált.
























