Életem

Életem cikkek

Ennyit ér a bölcsészdiploma a valóságban: szakértőt kérdeztünk a pályaválasztásról

A nemrég lezárult 2023-2024-es tanévben hazánkban összesen 1,9 millióan vettek részt az oktatás különböző szintjein. Ebből felsőoktatási intézményekben több mint 310 ezren, akiket mintegy 27 ezer oktató és tanár képzett. Míg egyes pedagógusképzések népszerűsége nő, más tudományterületek iránt apad az érdeklődés, pedig a testreszabott pályaválasztás életbevágó. A legfőbb szempontokért szakértőhöz fordultunk.

Nagymamájuk álmát valósította meg a magyar testvérpár, börtönbe is kerültek

„Mindketten börtönben vannak” – válaszolta egyszer Eszter és Krisztina nagymamája egy barátnője érdeklődésére. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Tomasits-lányok valamilyen bűnt követtek volna el, sokkal inkább azt, hogy mindketten a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézet állományát erősítik. Ráadásul nemrégiben csatlakozott hozzájuk Krisztina lánya, Laura is, így most már nemcsak otthon lehet együtt a család, hanem a munkahelyükön is.

Ezek a legkárosabb nyári édességek

Hiába készül gyümölcsből a nyári édességünk, ha a megfelelő ízélmény érdekében egészségtelenül nagy mennyiségű hozzáadott cukrot is tartalmaz. Nem is gondolnánk, milyen sok élelmiszer rejt cukorban gazdag üres kalóriát.

Ha ezt a vitamint szeded, hamarabb halhatsz meg

Közel 400 ezer ember orvosi adatait vizsgálták két évtizeden keresztül amerikai kutatók, és azt találták, hogy a multivitamin-készítmények szedése nem eredményez hosszabb életet. Sőt, bizonyos jelek arra utalnak, hogy kis mértékben hozzájárulhatnak a korai elhalálozáshoz.

Könnyű pénzkeresetnek tűnik, de nagyon megjárhatod a rövidtávú lakáskiadással

Itt a nyár, amikor a legtöbben kerekednek fel, hogy új helyeket felderítve szerezzenek élményeket. Sokan gondolnak arra, hogy ha az érkező turistáknak kiadják a lakásukat, azzal szép summára tehetnek szert. Ma, az internet korában már általában előre lefoglalják a szálláshelyeket: a régi „zimmerferis” megoldásoknak leáldozott, inkább az Airbnb hódít. Körüljártuk, hogyan működik ez, és milyen hátulütői lehetnek.