Életem

Életem cikkek

Életet menthetnek ezek a parkolók, alig hallhattál róluk eddig

A közúti balesetek nagyon magas százalékáért felelős a volán mögött ülők mobiltelefon-használata: hazánkban is tömegeket érint ez annak ellenére, hogy a KRESZ tiltja a kézben tartott telefon használatát vezetés közben. Csak egy egysoros üzenet, amiért nem éri meg kiállni, gondolhatják sokan nagyon tévesen: a pár másodperces figyelemvesztésért komoly árat fizethetünk.

„Édesanyám az életem egyik nagy kárvallottja” – interjú Boros Lajos börtönmisszió-vezetővel

A váci fegyház varrodájánál mozdult meg valami Boros Lajos szívében, akinek akkor, ott, 1994-ben egy rabtársa arról mesélt, hogy ismeri a világ legnagyobb természetfelettijét, az Istent. Noha a most 65 éves Lajos az élete több mint felét töltötte már börtönben, ma is gyakori vendége a különféle büntetés-végrehajtási intézeteknek – ezúttal azonban már nem elítéltként, hanem börtönmisszió-vezetőként. Interjú.

Gyerekes szokásnak tűnik, pedig nagyon jó hatással van a mentális egészségedre

A „kidult” az egyik legújabb 21. századi marketingfogás, ami arra a vadiúj trendre épít, miszerint egyre több felnőtt ember vásárol alapvetően gyerekeknek készült játékokat, filmeket vagy ruhákat. A kifejezés egy szóösszerántás az angol „kid” (gyerek) és „adult” (felnőtt) szavakból, amely szó megalkotásával a marketingesek tovább kívánják ösztönözni a gyermeklelkű felnőtteket a vásárlásra.

Így csalják meg házastársukat a magyarok

Elképzelni sem tudjuk, milyen leleményes tud lenni az az ember, aki mindenáron találkozni akar a szerelmével vagy a szeretőjével. Különösen élénk fantáziával kell rendelkeznie annak, aki házasságban, párkapcsolatban él. Az emberi képzelőerő pedig határtalan, ha egy izgalmas pásztoróra megszervezéséről van szó – állítják a Szépen Válj El Válásközpont munkatársai, akik a társadalom párkapcsolati kórboncnokaiként nemcsak megdöbbentő légyott-történeteket osztottak meg velünk, hanem azt is elmondták, mi az oka a megcsalásoknak.

Komoly problémáktól menthet meg a házassági szerződés

Egyre több házasságban döntenek úgy, hogy házassági szerződést kötnek, amelyben már előre tisztázzák, hogy mely vagyontárgyak kit illetnek. A fenti videóban dr. Gera Andrea családjogi szakjogásszal beszélgettünk arról, hogy milyen feltételei vannak ennek a szerződésnek.

Veszélybe kerülhet az orvosi ellátásod, ha itt élsz

Jelenleg országszerte 940 alapellátó orvosi praxis betöltetlen, egy év alatt 114-gyel nőtt a hiányzó háziorvosok száma. A legnagyobb veszélyben ilyen szempontból Pest vármegye lakói vannak, a legkevesebb gyermekorvos pedig a perifériákon szolgál.

A guillotine jelképe volt, ma tömegek viselik magukon

Annak ellenére, hogy a kortárs stílus ikonikus darabjaként tartják számon, fontos tudni, hogy már az ókorban is nagy divatja volt a choker nyakláncoknak. Nevéből is következtethető, hogy egy nyakra feszülős ékszerről van szó, kívülről úgy tűnhet, hogy kissé fojtó érzés lehet viselni, de erről szó sincs. A történelemben legtöbbször az arisztokraták körében volt kifejezetten népszerű a viselése, de akadt időszak, amikor a prostitúciót azonosították ezzel az ékszerrel, manapság viszont leginkább a lázadók szimbóluma.