Így használják a telefonjukat az érzelmileg intelligens emberek

Olvasási idő kb. 4 perc

Az okostelefonok megzavarják a koncentrációt, és az emberi kapcsolatoknak sem tesznek jót, ezért érdemes tanulni azoktól, akik tudatosan korlátok közé szorították a mobilozást.

Az állandóan magunkkal hordott okostelefonok révén folyamatos összeköttetésben vagyunk a világgal, és csak egy mozdulatra van tőlünk a kapcsolattartás, az információszerzés, az ügyintézés és a szórakozás online formája. 

Ez végtelenül kényelmes, de közben – ahogy mindannyian tapasztaljuk – be is szippantja az embert: a telefonon netező magyarok 40 százaléka több mint két órán keresztül nyomkodja a mobilját egy átlagos napon. A gyerekek és a fiatal tizenévesek körében nem meglepő módon még magasabb ez a szám, a 8-15 éves korosztály naponta átlagosan csaknem négy órát telefonozik. És hadd hozzunk még egy sokat mondó adatot: egy amerikai vizsgálat szerint

Idézőjel ikon

a tinédzserek akár napi 237 értesítést is kaphatnak a mobiljukra.

Az érzelmileg intelligens emberek telefonhasználata

Emiatt sok esetben akkor is kényszeresen a telefon után nyúlunk, ha amúgy éppen mással foglalkozunk.

A rengeteg okostelefonos értesítés elvonja a figyelmet
Fotó: PrathanChorruangsak / Getty Images Hungary

Se veled, se nélküled viszonyban vagyunk az okostelefonokkal, mert miközben sok dologban tényleg bámulatosan nagy segítséget jelent, ha nem vigyázunk, csak fokozza a stresszt, és eltereli a figyelmünket (és a közösségi média mentális egészségre gyakorolt hatásáról még nem beszéltünk). De vajon lehetne-e másképp csinálni? Nem a radikális digitális elvonókúrára gondolunk, inkább arra, hogyan lehet egészséges keretek közé szorítani a mobilozást. Lássuk, hogyan használják az okostelefonjukat az érzelmileg intelligens emberek. 

1. Nem ugranak minden értesítésre

Ismerős az a szokás, hogy jön egy értesítés, és máris a kezedbe veszed a telefont, hogy megnézd, miről van szó? Az érzelmileg intelligens emberek nem hagyják, hogy a telefon határozza meg a napirendjüket, és időről időre elvonja a figyelmüket. Inkább kikapcsolják a nem fontos értesítéseket. 

Idézőjel ikon

Gondolj bele, tényleg szükség van arra, hogy az Instagram- vagy Facebook-értesítés megzavarja a családi vacsorát?

Beletelik egy kis időbe, mire végignézed az összes alkalmazást a telefonon, és csak azoknál hagyod meg az értesítést, amelyek valóban fontosak. De megéri, mert eltűnik a pavlovi reakció minden jelzésre, helyette koncentrálni tudsz a feladataidra és a szeretteidre. 

2. Megtervezik, mikor használják a telefonjukat

Világos, egyértelmű szabályokat állítanak fel magukkal szemben, hogy mikor és hogyan használják a mobiljukat, különösen akkor, ha társaságban vannak. Ez igényel némi tervezést, de azért fontos előre tisztázni magunkban, mert így csökkenthető a kísértés, hogy önkéntelenül is elővegyünk a telefont. 

Érdemes előre meghatározni, hogy például vacsora közben tilos a mobilozás
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Ilyen szabály lehet például, hogy ha vacsorázom valakivel, akkor lenémítom a mobilt, és csak akkor nézek rá, ha végeztünk. Vagy ha egy társas szituációban feltétlenül szükséges valami miatt a telefon, akkor érdemes elmagyarázni a jelenlévőknek, hogy mit csinálunk, és miért nem rájuk figyelünk. 

3. Bekapcsolják a „Ne zavarj” funkciót

Az egyik leghatékonyabb módja az okostelefon „kordában tartásának”, ha megismerkedsz a „Ne zavarj” (DND, Do Not Disturb) üzemmóddal, és elkezded használni. Bár készülékenként lehetnek eltérések, a funkció lenémítja a hívásokat, üzeneteket és értesítéseket a készüléken, miközben megkapod őket, de nem villan fel a mobil. 

A legnagyobb előnye mégis az, hogy beállíthatod, mit szeretnél átengedni a szűrőn. 

Ha a gyerekek, a párod vagy a szüleid hívnak, akkor a megszokott módon jelez a telefon, és a fontos üzeneteknek, értesítéseknek is szabad utat adhatsz. Minden mást viszont csak akkor fogsz megnézni, ha úgy döntesz, szánsz rá időt. 

Hogy kiket és miket teszel fehér listára, az rajtad múlik. Érdemes erre is időt szánni, már annak a végiggondolása is nagyon hasznos és tanulságos folyamat, hogy a temérdek jelzésből mit szeretnél megtartani, mi az igazán lényeges. Megéri felfedezni a „Ne zavarj” üzemmódhoz hasonló profilokat is, amelyekkel különböző helyzetekhez igazodva lehet személyre szabni a telefon jelzéseit. Például munkaidőben letilthatod a közösségi oldalak értesítéseit, otthon pedig nem pittyen a mobil, ha céges e-mailt kaptál. 

4. Elő sem veszik a telefont

A koncentrációt már az is rontja, ha a telefonunk elérhető közelségben van, akár kikapcsolt állapotban is. Egy kísérletben kimutatták, hogy három csoport közül azok teljesítettek a legjobban a feladatok megoldásában, akiknek a telefonjuk egy másik helyiségben volt. Utánuk következtek azok, akik a zsebükben hagyták a mobilt, a legrosszabb eredményt pedig az a csoport produkálta, amelyik az asztalra tette kikapcsolva a készüléket. 

Az érzelmileg intelligens emberek tisztában vannak a gyengeségeinkkel, ezért minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy tetteik összhangban legyenek a céljaikkal. A hatékonyság és a nagyobb mentális szabadság érdekében a telefont egyszerűen a zsebükben vagy egy másik helyiségben hagyják. Így nem esnek kísértésbe, hogy a mobilért nyúljanak. 

5. Telefonmentes zónákat és időszakokat állítanak fel

Az érzelmileg intelligens emberek olykor tudatosan szüneteltetik a mobilhasználatot, hogy a teendőkre és az emberi kapcsolatokra tudjanak koncentrálni. A tervezés és az értesítések szűrése mellett tiltott helyeket és zónákat is be lehet vezetni. Például nincs mobilozás a családi asztalnál vagy a hálószobában, de akár azt is ki lehet próbálni, hogy este kilenc után tilos a nyomogatás, vagy felébredést követően 30-60 percig. 

Ha figyelsz a mobil káros hatásaira, olvasd el, milyen telefonhasználati mód vezethet demenciához. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.