Ezeken a településeken élnek a legjobban a magyarok

Olvasási idő kb. 2 perc

A legfrissebb adatok szerint az idei évben is folytatódott a magyarországi nettó keresetek dinamikus emelkedése. A GKI Gazdaságkutató elemzése rávilágított arra, hogy az országos nettó települési átlagbér 2025-re elérte a 474 ezer forintot, ami az előző évhez képest 13,5 százalékos növekedést jelent.

A rangsor élén továbbra is Budapest (606 ezer forint) és agglomerációja áll, ahol a lakók életszínvonala messze meghaladja az országos átlagot. A 2025-ös adatok alapján a leggazdagabb települések listáját Üröm vezeti, szorosan mögötte Budaörs és Solymár végzett – összegzi a HR Portál, hozzátéve: az élmezőnybe tartozó

első tíz település közül kilenc Pest vármegyében található, ami jól mutatja a főváros környéki régió gazdasági dominanciáját.

Itt élnek a legjobban Magyarországon

Vidéken elsősorban az ipari és energetikai központok tudtak lépést tartani a növekedéssel.

Paks kiemelkedő teljesítménnyel a hatodik helyre jött fel az országos listán, de Debrecen és Székesfehérvár, valamint azok vonzáskörzetei is a legjelentősebb bérnövekedést könyvelhettek el 2025-ben.

Ezekben a városokban a nagyvállalati szektor stabilitása és a fejlesztések húzták felfelé a nettó átlagkereseteket.

Budapest és környéke magasan vezeti a listát
Fotó: Karl Hendon / Getty Images Hungary

Hatalmas a szakadék a települések között

A látványos bérnövekedés ellenére a területi különbségek továbbra is feszültséget okoznak az országban. Míg a leggazdagabb kisvárosok vásárlóereje több mint 30 százalékkal szárnyalja túl az átlagot, addig az észak-keleti és dél-nyugati megyékben, mint például Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében (374 ezer forint) jóval mérsékeltebb maradt a bérek emelkedése.

Idézőjel ikon

A bérszakadék mértékét jelzi, hogy bizonyos vármegyékben a fizetések még mindig csak a budapesti szint alig több mint 60 százalékát érik el.

A 2025 végén közzétett adatok mellett a várakozások is optimisták: a munkáltatók jelentős része tervez további béremelést az elkövetkező időszakban. A szakértők szerint 2026-ban átlagosan 7–8 százalékos fizetésemelés várható. A cégek többsége a bértranszparenciát és a juttatási csomagok bővítését tartja a legfontosabb eszköznek a munkaerő megtartása érdekében jövőre.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.