Bevezettek egy új adót Magyarországon: ennyit kell fizetni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Balatonfőkajár önkormányzata új, helyi adót vezetett be, méterenként kell fizetni a településen lévő kerítések után.

A Hírbalaton összegezte több hírportál nyomán az önkormányzatok által bevezetett új adónemeket. Mint írják, egyelőre csak Balatonfőkajár élt a kerítéseket érintő, kreatív adónemmel. 

Balatonfőkajár község 2025. január 1-jétől beemelte a települési adók körébe az élő sövényen kívüli, épített kerítést, mely immár adótárgynak számít. A rendelet értelmében az adó mértéke a kerítés folyóméterben mért hosszától függ. Évi 1000 forint méterenként az adó díja. 

A kerítések hossza után kell adót fizetni ezen a településen
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Kerítésadó Balatonfőkajáron: idén már meg kell fizetni

A kerítésadóból származó bevétel az önkormányzatot illeti. Bár nem kísérte hangzatos körítés, immár minden lakosnak éves szinten fizetnie kell a telekhatárra épített kerítésekért. 

Idézőjel ikon

A sövényekre ez nem érvényes.

Az ebből származó bevételt az önkormányzat saját hatáskörben használhatja fel, például költheti közszolgáltatások finanszírozására, működésre vagy fejlesztésekre. A felhasználásáról évente kell tájékoztatni a költségvetési beszámolóban a lakosságot, írta meg a Hírbalaton. 

Csak az épített kerítések után kell fizetni Balatonfőkajáron
Fotó: SerhiiKrot / Getty Images Hungary

Többféle adó jelent meg a Balatonnál

A balatoni településeken leginkább az idegenforgalmi adót emelték az önkormányzatok. Mint azt a Pénzcentrum összegezte korábban,

Idézőjel ikon

sok helyen, ahol eddig nem szedtek pénzt a vendégéjszakákért,

most bevezették ezt a fajta adót, máshol a meglévő díjakat emelték meg. A fizetendő díjat a legtöbb település összegszerűen határozza meg évről évre, éjszakánként és vendégenként fix díjat megállapítva. A törvény az összeget maximalizálja, 2025-ben 804,5 forintban. Ez kicsit több, mint 100 forinttal magasabb, mint egy éve. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.