Százezreket spórolhatnak meg ezzel a magyar családok: holnaptól él a lehetőség

Olvasási idő kb. 2 perc

Holnap érkezik a háromgyerekes anyák szja-mentessége, de van még teendő – a késve leadott adóelőleg-nyilatkozatok miatt az érintettek csak jövőre kaphatják meg az addig befizetett adót.

Október 1-jétől lép életbe a három gyermeket nevelő édesanyák szja-mentessége. Ez akár több tízezer forinttal is növelheti a havi nettó fizetésüket, de sokan nem ismerik a buktatót, amellyel akár teljesen el is eshetnek a lehetőségtől – figyelmeztet az Index

 

Így élhetnek a lehetőséggel a családok

A szabály nem csak azokra vonatkozik, akik jelenleg is három gyermeket nevelnek. Az édesanya akkor is jogosult az szja-mentességre, ha legalább 12 éven keresztül három vagy több gyermek után családi pótlékra volt jogosult – vagyis az örökbefogadott, vagy a már felnőtt gyerekek sem jelentenek akadályt.

A lehetőség nem automatikusan jár: a családok tömegét érintő kedvezmény adminisztrációval jár
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

Nem automatikus a kedvezmény

A kedvezményt viszont nem adják automatikusan. A munkáltató vagy a kifizető csak akkor tudja figyelembe venni, ha az érintett édesanya adóelőleg-nyilatkozatot tesz.

Ezt legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában lehet beküldeni, de papíron is leadható a munkáltatónál.

Idézőjel ikon

Ha valaki ezt elmulasztja, akkor sem marad le teljesen: ekkor az éves adóbevallásban lehet visszaigényelni a már befizetett összeget. Így persze az addigi havi fizetésekben még nem jelenik meg a kedvezmény.

Ha ugyanis az érintett időben leadta a nyilatozatot, valóban az már az októberi jövedelmekre is vonatkozik, tehát november elején kapja kézhez első szja-mentes fizetését.

A később nyilatkozók azonban valószínűleg majd csak jövőre találkoznak a pluszpénzzel – akkor egy összegben kapják vissza az addig befizetett adót. A 40 év alatti, kétgyermekes édesanyák a következő hullámban, 2026. január 1-étől részesülhetnek az szja-mentességben.

Hasznos tudnivalók

Fontos tehát tudni, a háromgyermekes édesanyák teljes keresete mentesül a személyi jövedelemadó alól. Ez a kedvezmény minden más adókedvezményt megelőz, így először ezt kell figyelembe venni. Emellett a szülők a családi kedvezményt is igénybe vehetik, ami havonta akár 148 500 forint megtakarítást jelenthet. Ha a családi adókedvezményt nem tudják teljes egészében kihasználni, akkor a fennmaradó részt járulékkedvezményként is érvényesíthetik.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Csörgő Bence
Csörgő Bence
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.