Rágcsálóürülék és egértetem – te is ehettél ilyen undorító helyen

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Strandbüféket, fesztiválokat és fagyizókat vizsgált országszerte a fogyasztóvédelem – a ellenőrzés során aggasztó hiányosságokat tártak föl: akadt olyan hely, ahol rágcsálóürüléket és egértetemet találtak.

37 millió forintnyi bírság és közel 1200 kilogramm forgalomból kivont termék – ez volt a mérlege a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) nyári országos akciójának, amely során elsősorban fagylaltozókat, strandbüféket és fesztiválokat ellenőriztek

Higiéniás bajok a fogyasztóvédelmi ellenőrzés során

A hatóság emberei összesen 33 vendéglátóhely működését korlátozták valamilyen hiányosság miatt. A leggyakoribban a higiéniai problémák voltak: az ellenőrzött egységek 15 százalékában valami nem stimmelt ilyen szempontból. Szennyezett munkafelületek, erősen szennyezett hűtőberendezések, elégtelen takarítás, a kézmosási lehetőségek hiányosságai és a mosogatás nem megfelelő feltételei szerepeltek a hiányosságok között.

Néhol undorító körülményeket találtak a fogyasztóvédelmi ellenőrzés során
Fotó: Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság

Sok helyen a fogyasztói tájékoztatás nem volt megfelelő: például az allergénekkel kapcsolatos információk – ezek hiánya és hasonló problémák az ellenőrzött helyek 8 százalékánál derültek ki.

Az ellenőrzés tapasztalatai szerint a büfék és a fesztiválok sem mindig biztonságosak. Egy büfét például azonnal be kellett zárni, miután rágcsálóürülékre és egy egértetemre bukkantak az ellenőrök. Egy fesztiválon pedig több tíz kilogramm romlott vagy jelöletlen terméket foglaltak le.

Az akció számokban:

  • 356 kivont termék, összesen 1195 kilogramm mennyiségben
  • 217 eljárás
  • 37 millió forint kiszabott bírság

Az NKFH tájékoztatása szerint a vizsgálatok célja annak biztosítása volt, hogy a nyári hónapokban a vendéglátóhelyek megfelelő higiéniai feltételek mellett szolgálják ki a vendégeket.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.