Fürdési tilalmat rendeltek el ezeken a helyeken: mutatjuk, hol nem szabad strandolni

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A főváros környékén lévő népszerű Duna-parti szabadstrandokon átmeneti fürdési tilalmat vezettek be – elsődleges cél a lakosság biztonságának és egészségének védelme.

A Budapest Főváros Kormányhivatala határozatát követően két szabadstrandon, az alsógödi és a felsőgödi partszakaszon visszavonásig tilos fürdőzni, mivel a Duna megemelkedett vízszintje és a hordalékokkal, szennyeződésekkel teli víz veszélyt jelent – írta meg a Pénzcentrum. A helyi önkormányzat hivatalos közleménye szerint az intézkedés a lakosság egészségét szolgálja.

Ezért tilos használni ezeket a strandokat

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság mérései alapján a Duna augusztus 1-jén Budapestnél kb. 470 cm-es csúcsot ért el vízállásban. Ez ugyan nem érte el az árvízvédelmi készültség első fokát, ám a Római-parti Plázs nagy része víz alá került, emiatt a strand addig zárva marad, amíg a víz levonul, és elvégzik a szükséges víz- és területellenőrzéseket.

A tilalmat az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt megemelkedett vízszint indokolja
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

jelenlegi tilalom csak az alsó- és felső-gödi szabadstrandokra terjed ki; más dunai vagy balatoni partszakaszokon egyelőre nem vezettek be ilyen intézkedést.

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.