Pultosként kezdte, ma milliomos: gyorséttermi gyűjteménye tette gazdaggá ezt a férfit

Olvasási idő kb. 1 perc

A gyűjtési mániának nem mindig az anyagi haszonszerzés a motivációja, de ha a végén a kollekció egy kész vagyont ér, az még eddig senkit nem tántorított el a gyűjtögetéstől. Jól tudja ezt az az amerikai férfi is, aki gyorséttermi relikviáinak köszönheti a vagyonát.

A pennsylvaniai születésű Mike Fountaine 15 éves korában kezdett egy McDonald's étterem grillsütő pultjában dolgozni. 1969-ben, egy évvel azután, hogy lelkes munkavállalóként beállt a gyorsétterem konyhájába, már szolgálati plecsnit is kapott.

Ma „like-jelnek” mondanánk a felfelé mutató hüvelykujj alakú kitűzőt, mely egy valódi lavinát indított el.

Idézőjel ikon

Ezzel kezdődött Fountaine máig véget nem ért márkaemléktárgy-gyűjtő szenvedélye.

Fountaine és története maga az amerikai álom. A gyerekként meleg sütő mellett fáradozó fiatalból a húszas éveire étteremvezető lett, később pedig franchise-tulajdonosként saját éttermet nyitott Allentownban. Az anyagi stabilitás a saját hellyel ugyan már megérkezett, de Fountaine úgy véli, a világon egyedülálló, 75 ezer darabos gyűjteménye is komoly vagyonnal ér fel.

Ha a gyorsétteremláncok hazai kezdetei is érdekelnek, olvasd el ezt a korábbi cikkünket is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.