Ebben az esetben lesz érvényes a végrendelet, ha kézzel írt: ezen múlik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hazai végrendelkezési szabályok nem bonyolultak, ám több buktatójuk is van. Ha beleszaladunk egybe, érvénytelen az írott végakarat.

Az Index összegezte, mit érdemes tudni annak érdekében, hogy érvényes végrendeletet hagyjunk örököseinkre. Mint írják, 2014 óta akár a házastársak és élettársak is írhatnak ismét közös végrendeletet. 

Az öröklés rendjének meghatározott sorrendisége van Magyarországon. A 2014. március 15-én hatályba lépett Polgári törvénykönyv (Ptk.) értelmében a végrendeleti öröklést hangsúlyosan a törvényes öröklés elé került. Kivételt képez az úgynevezett kö­te­les­rész, amelyre az örökhagyó leszármazója, házastársa és szülője akkor is jogosulttá válik, ha a végrendeletben nem szere­pel örökösként. 

A kézzel írt végrendeletet érdemes közjegyzőhöz vinni
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

Így készíthetsz érvényes végrendeletet

A kötelesrészre jogosultat annak az egyharmada illeti meg mindenképp, ami neki mint törvényes örökösnek jutna végrendelkezés híján. Mivel a végrendeleteknek csak csekély része készül Magyarországon ügyvéd vagy közjegyző által, az Index arra is hosszan kitért cikkében, hogy a kézzel írt végakaratok milyen esetben lehetnek érvényesek. 

Hazánkban az alábbi formájú végrendelkezésre van lehetőség:

  • közvégrendelet, ezt a közjegyző vagy bíró foglalja közokiratba;
  • holográf magánvégrendelet: az örökhagyó saját kezűleg írja, és ő is írja alá, illetve keltezi;
  • allográf magánvégrendelet: az örökhagyó két tanú előtt aláírt végakarata;
  • közjegyzőnél személyesen letétbe helyezett magánvégrendelet;
  • öröklési szerződés, melyben tartás vagy életjáradék fejében tesz örökössé valakit;
  • halál esetére szóló ajándékozás;
  • szóbeli végrendelet.

A Ptk. 2014-es változása óta a magánvégrendelet alaki szempontból akkor is érvényes, ha készítésének ideje az okiratból kitűnik. Ha azt a végrendelkező elejétől a végéig saját kézzel írja és aláírja, vagy a más által írt végrendelet esetén két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt, azok együttes jelenlétében a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is e minőségük feltüntetésével aláírják. 

Idézőjel ikon

Amennyiben a saját kezűleg írt vagy más által írt végrendeletet az örökhagyó aláírja, és akár nyílt, akár zárt iratként, végrendeletként feltüntetve a közjegyzőnél személyesen letétbe helyezi, szintén érvényes lehet.

Végrendelkezni pedig akár az egyik a tanú részére is lehet, de csak akkor, ha a dokumentumnak ezt a részét az örökhagyó saját kezűleg írta és aláírta, igaz ez akkor is, ha két másik tanú is aláírásával ellátja az iratot.

A közjegyzői okiratba foglalt és általa letétbe helyezett végrendeletek a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába kerülnek, ehhez nem férhet hozzá akármikor akárki, a nyilvántartás nem nyilvános, adatot csak a hagyatéki ügyben eljáró közjegyző kérhet ki belőle.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.