Nem csitul az időjárás: ma déltől ismét zivatarokra van kilátás, amelyeket jelentős mennyiségű csapadék, sőt akár jég is kísérhet. Mutatjuk, mely országrészben kell készülni a viharokra.
Noha ma déltől többfelé is várhatók zivatarok, a legnagyobb eséllyel a keleti országrészben, a nyugati területeken, valamint a déli határnál, különösen az összeáramlási vonalak mentén lehet viharokra számítani – áll a HungaroMet előrejelzésében.
Mint írják, a zivatarokat helyenként jelentős mennyiségű csapadék kísérheti, rövid idő alatt akár 15-25 milliméternyi eső, és kis valószínűséggel ugyan, de apró szemű, 1-2 cetiméternél kisebb jég is hullhat. Emellett átmeneti szélerősödésre is számítani kell,
![]()
a széllökések elérhetik az 50-65 kilométeres óránkénti sebességet.

Alapvetően azonban napos lesz az idő, amelyet gyakran zavarnak majd meg a gomolyfelhők – ezekből alakulhatnak ki helyenként a záporok és a zivatarok.
Az északnyugati szél a délutáni órákra az Észak-Dunántúlon mérséklődik, azonban zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés továbbra is előfordulhat. A hőmérséklet a délutáni órákban 21 és 26 Celsius-fok körül alakul.
























