Évtizedek óta nem volt ilyen szúnyoginvázió a Balatonnál, mindent elleptek a rovarok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ott lakóknak és a nyaralóknak már feltűnhetett, hogy a jósoltakhoz hűen tényleg hatalmas szúnyograjok lepték el a Balaton környékét az utóbbi napokban. Vajon valóban van mitől félnünk?

Mint azt az Economx cikkéből megtudhatjuk, a Balatoni Limnológiai Intézet már tavasszal jelezte, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is erősebb hullámban várható az árvaszúnyogok rajzása az augusztus-szeptemberi időszakban.

Az intézet szerint:

Idézőjel ikon

30 éve nem volt akkora invázió, mint ezen a nyáron várható.

A We love Balaton arról számolt be, hogy az elmúlt hétvégén már be is indult az árvaszúnyogok rajzása, hatalmas felhőben lepték el a déli partot a siófoki Plázstól a Sóstóig. Egy szemtanú először füstnek hitte a hatalmas felhőt, amely a valóságban egy

több kilométeren át tartó szúnyograjzás volt a part mentén.

Az árvaszúnyogok alkonyatkor rajzanak ki, majd a sötétben az erős fények körül láthatjuk a nagy felhőt
Fotó: Gyulai Bence / Velvet

Nem kell tartanunk tőlük

A nagy zúgással közelgő szúnyogfelhők azonban nem adnak okot a félelemre, sőt irtani sem kell őket. Ugyanis az árvaszúnyog kifejezetten hasznos az élővilág számára, hiszen számos élőlénynek szolgál táplálékul (például halaknak és madaraknak).

Idézőjel ikon

Ráadásul ezek a szúnyogok nem is csípnek.

Ugyanakkor valóban ijesztő látványt nyújthat a tömegesen és hangosan repülő rovarok raja, amik ezeket a több kilométeres területeket lephetik el.

Ezt tegyük, ha találkozunk velük

A szakemberek szimplán azt tanácsolják, inkább kerüljük el a part menti bokrokat, a szúnyogok ugyanis főként itt tanyáznak. Sötétedés után az erős fények, köztéri lámpák körül találkozhatunk velük.

Vannak szúnyogfajok, amelyeket ajánlott irtani, ebben a cikkben elolvashatod, ezt milyen módszerekkel teszik meg.

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.